2012. szeptember 6., csütörtök

Banana Yoshimoto: Kitchen - Japán novellák


A magam részéről elragadónak találom az érzékenyen rajzolt, finoman sorsba ágyazott megilletődöttséget, amely a kortárs japán regények legjavát áthatja; a szereplők tétova mozdulni képtelenségét, a halál tudatától fojtott, életre képtelen fiatalokat, az egyik „arcot” - amelyet jól ellensúlyoz a „másik”, a végzetnek nekirohanás, a halál vállalásának, a karma önkéntes lezárásának szintén jellegzetesen japán gesztusa. A zavart bizonytalansággal sorsba figyelő  moccanni-nem-merés, ahogyan a szereplők szelíden belehajlanak az időbe – s akár az első adandó alkalommal kihasznált és társadalmilag teljesen elfogadott-átérzett öngyilkosság-gesztus, amely úgymond megtestesíti létezésünk egyetlen valódi bizonyosságát: hogy mindannyian elmúlunk egyszer.

Banana Yoshimoto sajátos novellái ezt a jellemzően japán, alapvetően ősi mondanivalót építik a modern, szekularizálódó kor magára maradó fiataljain át – merthogy a haláltól való megilletődöttség ábrázolása valóban alapeleme ennek a folyamatos fenyegetettségben, a múlandóság állandó légkörében való létezés tudatában formálódó kultúrának. Tekintet nélkül arra, milyen vidáman élt együtt a kisgyerek és az öregasszony, a tátongó űrt nem tudta betölteni semmi. Halálos csend leselkedett ránk a szoba sarkaiból. Nagyon korán megéreztem, hogy ott van, pedig nem beszélt róla senki… Viszont szinte egy idézeten belül meg tudom mutatni, mitől volt a maga idején szinte forradalmi a fiatal írónő attitűdje: Nem tudom mikor lehetett, amikor rájöttem, sötét, magányos utunkon, amelyen mindnyájan haladtunk, csak magunk gyújthatunk fényt? Szeretettel neveltek föl, mégis magányos voltam mindig.

A három novella közül az utolsó: a Holdudvar a legegyszerűbb eset, mivel egy klasszikus japán mítosz tartalomhű, finom újragondolása. A mindhárom novellára jellemző „búcsúzás az elvesztett szeretteinktől”, a veszteség feldolgozásának története itt egy valóságos hídhoz kapcsolódva a híd szimbólumán át, a ködbe merülő íve által rajzolt túlnan-látás mesei tradíciója által történik. A híd a világok között feszül, élőket és holtakat választ el és mutat meg egy szentelt időpontban. Az írónő ihletetten aktualizál: miközben a tradíció meséjét meséli, maradéktalanul szolgálja ki a mai kor tinédzsereinek igényeit is. Első nyomtatásban megjelent műve így válhatott ihletett leckefelmondáson túl a korosztálya hangjának kifejeződésévé - kielégítve egy sajátosan romantikus igényt.

Holott voltaképp e hangban nincs semmi a mai, közkeletűen vett „romantikusból”. Annál több az eredeti, Werther-i romantika stílusjegyeiből. A fiatalok tétovasága egymás felé, a hagyományos szerepeken túl táguló kapcsolati „terra incognita”, az európai romantika konvenciókat vállaltan felrúgó, mégis, szinte gyermekien naiv szerelemképe a japán kapcsolati kultúrában gyakorlatilag a huszadik század végére vált társadalmilag elfogadottá. Így jöhetett létre az a sajátosan japán, európaiak által nehezen befogadható, egyszerre illúzió-teli, és eközben a mi határainkat olykor durván feszegető, tabutörő hozzáállás testi-lelki dolgainkhoz – az a japán kevercs, amit olykor nehezen vesz be az európai gyomor, avagy legalábbis nehezen vesz komolyan –, amely Yoshimoto könyveit is áthatja. Pedig mindössze tudomásul kellene vennünk: máshol húzódnak a két kultúra tabu-határai. Hogy egy példát mondjak: Eriko, a nevelőanya „nemváltása” a japán kultúrában alig is hordoz szenzációt – hiszen akár az azonos neműek szerelme, akár a transzszexualitás ott természetes része a kulturális hagyománynak.

A Konyha alaprétege a nagyanya elvesztésének feldolgozás-története, a főhőst, Mikage Sakurai-t befogadó család, Yuichi és „anyja”, Eriko segítségével. Míg a folytatás: a Telihold a Yuichivel közös veszteség, Eriko halálának megélése és feldolgozása – miközben mindkét veszteség-történetet finoman fűszerezi a két fiatal lassú egymás felé fordulása. Nézzék el nekem, hogy feltárom a történet fordulatait – Banana Yoshimoto ihletett prózájában a cselekménynek van a legkisebb jelentősége. Az új, őszinte, fiatalos hang a cselekményben akaratlanul is „tradíciót követ” – Mikagét a nagyanyja „bízza” a halála előtt Yuichire, s alapvetően a párt találás egy ősi mintáját valósítja meg a két fiatal, mikor a „szabad választás” illúziójával megállnak az „egymásnak rendeltség” kapujában. S az ábrázolás visszafogott módja is a tradíció mintái szerint épül - európai szemmel mérve szinte prűd -, az egymásra figyelés nem jut el a testi megvalósulásig: a befejezés mindössze egy lehetséges kapcsolat ígéretét lebegteti meg.

Az egyetlen valóban tabudöntő elem, hogy az aktív, kapcsolatformáló erő e történetekben a nő. Mégpedig nyíltan, a saját sorsának formálására alanyi jogon igényt tartva – s nem a férfit cselekvésre provokáló, konspirátori, manipulátori módon, ahogyan a női aktivitás a japán hagyomány irodalmaiban megjelent. A klasszikus történetekben gyakran a nő szándéka eszközeként cselekedett a férfi – eszköz voltáról olykor nem is tudva. Yoshimoto e hagyomány minden eleméről lemond: Mikage  önmagára találása és bátor, cselekvő gesztusai ajándékaképp „nyeri el” a Yuichivel való kapcsolat lehetőségét. Ami – valljuk meg – annyi nadrágot férfiak elől elhordó európai femina után olvasva számunkra korántsem akkora meglepetés, mit amekkora a japán kortársaknak lehetett.

Banana Yoshimoto irodalmi jelentőségéről a Giorgio Amitrano jegyezte utószó részletgazdag képet ad, még ha az általa rajzolt kép az eltelt idő által kiegészítésre is szorul. Hiszen Yoshimoto művészetét mélyen hagyománytisztelő kiindulásai okán ma inkább már „klasszikusnak”, semmint formabontónak tekintik – még ha kimutatható is prózájának hatása például Itojama Akiko, s a többi fiatal kortárs japán író művészetére, már régóta nem számít „lázadónak”. Mindez persze gyengéd és ihletett prózájának élvezhetőségét szemernyit sem befolyásolja. A nyelvi korlát sem – az életműve javarészt elérhető magyarul is. A könyvei által is be lehet lépni tehát e gazdag, sokrétű kultúra kapuján.


Kiadó: Trivium
Fordította: Frigyik László

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...