2011. október 2., vasárnap

Diana Gabaldon: Outlander - Az idegen

Úgy egy éve, amikor megjelent ez a vaskos, dekoratív, aranyszínű csillámmal jócskán befuttatott „történelmi-romantikus kalandregény”, én rögtön elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, egyszer elolvasom – gyakorlatilag bármivel le lehet venni a lábamról, ami skót vagy ír, legyen az történelmi kalandozás vagy ironikus kortárs vígjáték. Bár első olvasatra (meg másodikra is) kissé ostobának tűnik a történet, miszerint egy angol hadiápolónő a második világháború után – miközben épp férjével tölti második nászútját – egy ősi kőkörbe sétálva a tizennyolcadik században találja magát; kivételesen elővettem a bizakodó énem, és kitartottam amellett, hogy nekem ez kell.

Aztán jöttek a blogbejegyzések, szépen sorban. Az első néhány korrekt módon fenntartotta az érdeklődésem, nem riasztott el, de különösebben nem is éreztem késztetést tőlük arra, hogy azonnal de izibe’ elolvassam ezt a remekművet. Zenka remek posztja után viszont elkezdődött az őrület… Hirtelen mindenki ezt kezdte el olvasni, olyanok is, akikről soha nem gondoltam volna, hogy ilyen műfajt a kezükbe vesznek, és születtek a jobbnál jobb kritikák. Köztük entropic zseniális írása, amit egy hosszú és néhány pontján rém vicces vita követett a molyon – na, itt tényleg felmerült bennem, hogy Gabaldon tudhat valamit, ha ennyi különböző érdeklődési körű embert rávett a könyve elolvasására, és ilyen parázs vitákat gerjesztett.

Ezek után azt gondoltam, hogy én majd jól tele leszek indulatokkal a könyv olvasása során, hogy izgulni fogok, meg rajongani, vagy épp felháborodni, és dühösen a sarokba vágom, vagy majd jól elelemezgetem magamban (a magam szerényebb eszközeivel), mint entropic. Féltem is kicsit, hogy a többiek véleménye majd befolyásol, és nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy mit írt ez, hol akadhatott ki az, melyik jelenettől kapott sokkot amaz. Ehhez képest ezt a könyvet én halálosan untam. De annyira, hogy még szidni sincs kedvem.

Valószínűleg ez a legrosszabb, ami egy könyvvel történhet, és nem is igazán értem, miért, hiszen a történetben lenne potenciál, valóban fordulatos, tényleg olvasmányosan van megírva (el tudom képzelni, hogy van, aki három nap alatt befalta), de nekem kiválóan bevált altató helyett: bevackolódtam vele az ágyba, olvastam ötven oldalt, és már aludtam is. Valószínűleg azért, mert bármi történt, bármilyen szörnyűségeken, bármennyi túlfűtött szexjeleneten, menekülésen, kínzáson, boszorkányüldözésen estek át a főszereplők, annyira érdektelen karakterek voltak, hogy teljesen hidegen hagyott, mi történik velük.

Az időutazó főhősnő, Caire számomra egy idióta liba volt. Már a jelenben is antipatikus volt, amikor a háborúból hazatért férjével a skót felföldön nászutaskodott éppen, és máson sem járt az esze, csak a szexen – közben nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire unja a férje legtöbb vonását, ezért ha az elkezdett beszélni, gyorsan berángatta az ágyba. Amikor meg épp nem szexeltek, akkor Claire magában járta a vidéket, növényeket gyűjtött, és a háborús emlékeit idézgette – engem viszont sokkal jobban érdekelt volna, hogy Frank milyen helytörténeti érdekességekről beszél a  helyi lelkésszel, meg hasonlók. Onnantól kezdve, hogy a főhős – aki ráadásul az elbeszélő is – bemutatkozása ennyire félresikerül, rohadt nehéz dolga van a könyvnek, ha meg akarja szerettetni magát (de azért nem lehetetlen).

Claire egy napon egy növénygyűjtögető útja során (aminek az a lényege, hogy ne kelljen Frank mellett unatkoznia), besétál egy ősi kőkörbe (nem derül ki, mifélébe), és hirtelen kétszázötven évet visszarepül az időben. És persze rögtön egy csata kellős közepén találja magát – milyen hülyén is nézne ki, ha egy tehénistállóba csöppenne, és egy békés parasztcsalád találna rá. Először a csúnya angol katonák kezébe kerül, aztán jönnek a szexi skótok, és ők ragadják magukkal. Naná, hogy mindenki le akarja teperni, mert hát ez egy ilyen kor, Claire egy  szemrevaló nő illetlen ruhában, és egyébként is mindig a szexen jár az esze, biztos ezt sugározza kifelé is.

Még szerencse, hogy akad a skótok közt egy nagyonnagyon sebesült fiú, aki sürgős ellátásra szorul, így Claire potenciális ágybetétből átvedlik határozott ápolónővé. És a marcona katonák azon nyomban meghunyászkodnak, amint Vészhelyzetbe illő módon elkezd olyanokkal dobálózni, hogy el kell állítani a vérzést, ki kell fertőtleníteni, helyre kell rakni, be kell kötözni, és úristen, mennyire csúnya, ha nem látjuk el most rögtön, meg fog halni. Komolyan elgondolkodik az ember, hogy hogyan élték túl azok a szerencsétlenek addig Claire nélkül…

És itt jutunk el Jamie-hez. Ó, Jamie! A szexi, férfias, gyönyörű, bánatos, mindig nagyonnagyon sebesült Jamie, aki iránt valószínűleg olyan mélységes rajongással viseltetik az írónő, ami csak Steph Meyer Edward iránti szerelméhez mérhető. Jamie egyszerűen tökéletes, ő a tizennyolcadik századi felföldi férfiideál, akinek Claire megmenti az életét, egyszer, aztán még egyszer, és a végén a változatosság kedvéért még egyszer. Közben a csúnya angolok miatt kényszerházasságot kötnek, de ez igazán azért nem zavarja őket, mert jókat kufircolnak, meg hát Jamie abban a szent pillanatban beleszeret a kedves nővérbe, amint az megmenti az életét – biztos valami komplexus, de minek foglalkozni vele, hiszen az ő szerelmük tökéletes. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Claire elég hamar elfelejti Franket, és a régi életét, néha ugyan eszébe jut, hogy vissza kéne menni ahhoz a fránya kőkörhöz, de azért igazán mintha nem rázná meg, hogy hoppá, kétszázötven évet visszaugrott az időben. De legalább itt nem unatkozik.

S hogy miért nem tudtak ezek a szereplők közel kerülni hozzám? Mert egyszerűen semmi máson nem jár az eszük, csak egymáson. Pedig egy csomó érdekes dolog történik körülöttük, egy kis háború, egy kis politika, klánbeli intrikák, de mindez abban a pillanatban elveszti jelentőségét, amint egymásra néznek, mert akkor rögtön összeborulnak és jön a szex. Jamie benne van a dolgok sűrűjében, törvényen kívüli, a családja tart tőle, mint potenciális klánvezér-jelölttől, a birtokát nem foglalhatja el, van egy hangyányi esze, néha gondolkodik is, de aztán jön Claire. Akinek szintén lenne jobb dolga, mint állandóan henteregni – mondjuk visszamehetne a huszadik századba (na jó, ez gonoszság a részemről). De tényleg, én bármiről szívesebben olvastam volna ebben a könyvben – klánpolitikáról, csatározásokról, a trónkövetelőnek gyűjtött pénzről, gyógynövényekről, Claire gyógyítói tevékenységéről – mint az állandó menekülésről és szexről.

Ráadásul ezt a kapcsolatot, ami Claire és Jamie között kialakul, én a legnagyobb jóindulattal sem tudom komolyan venni. Persze nem is kell, ez a műfaj nem a hitelességről és a párkapcsolati mintákról szól, hanem a női olvasók romantikus fantáziájának kielégítéséről, de azért baromira kíváncsi lennék, hogy tényleg van-e olyan nő, akinek a romantika ezt jelenti. Mert mit is látunk? Van egy határozott, a maga módján értelmes, kissé szexcentrikus nő, aki beleszeret egy nála fiatalabb, sebesült, tutujgatnivaló férfiba (?), aki azért közben kemény harcos, izmos testtel, hatalmas férfiassággal, ódivatú elképzelésekkel a férfi-nő viszonyról – amibe belefér, hogy ha az asszony nem jól viselkedik, akkor szíjjal elveri a hátsóját, amit az józan belátással fogad, és másnap áll rendelkezésére az ágyban. Bizonyára vannak nők, akik arra vágynak, hogy egy „egyszerre sebezhető, mégis rettentő férfias” pasi időnként elfenekelje őket, aztán meg szaladjon hozzájuk a bibijével, és lehessen felette anyáskodni, de azért remélem, nem ez az általános.

Kár érte, mert jó volt az alapötlet, és akár jó könyv is lehetett volna, de így mindössze egy rémesen túlírt, unalmas féltéglaként fogok emlékezni rá. Volt kettő, azaz kettő darab olyan momentum a 900 oldal alatt, ahol felcsillant a szemem, hogy na, itt valami érdekes lehetőség van, de azokról olyan hamar megfeledkezett az írónő, hogy pislogni se volt időm. Talán a folytatásokban (amik eddig hét(!) kötetet tesznek ki) előveszi ezeket a szálakat, de hogy én azokat már nem fogom elolvasni, az biztos.


Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Farkas Veronika
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...