Az
ókori Róma valószínűleg sosem megy ki a divatból – könyvek, filmek,
sorozatok tömkelege örökítette már meg a rómaiak mindennapjait, a létező
összes műfajban, krimitől a politikai drámáig, vígjátéktól a
bosszútörténetig, nem is beszélve arról a rengeteg ismeretterjesztő
műről, amik több-kevesebb alapossággal boncolgatták a Római Birodalom
történetét. Újat mondani erről az időszakról szinte lehetetlen, a
meglévő érdeklődésre azonban lehet alapozni, és új szempontból tálalni a
valahol már biztosan leírt tényeket. Így tettek a Magánélet… sorozat
francia szerkesztői is, és mivel a szerző, Catherine Salles
szórakoztatóan és érdekesen tárja elénk mondanivalóját, nem vesszük
zokon, hogy mindazt, amit leír, bizony olvastuk már máshol.
Ezúttal
is a sorozattól megszokott felosztást követi a szerző, négy fejezetre
osztva – Család és erkölcs, Lakóhely és kényelem, Ruha és test, Étel és
asztal – mutatja be a tárgyalt időszak életét. Ami új – vagy legalábbis
nem volt jellemző a sorozat minden kötetére – az a humor. Salles jó
érzékkel ragadja meg a humoros momentumokat, és emeli ki őket, bár odáig
azért nem megy, hogy párhuzamot vonjon korunkkal – pedig megtehetné. Az
például, hogy már az ókori Rómában is voltak olyan tehetős polgárok,
akik az állami vízvezetékre csatlakozva a közös vízkészletből öntözték
kertjeiket, jól mutatja, hogy van, ami nem változik.
A
legérdekesebb egyébként a Lakóhely és kényelem fejezet – az ókori
építészet csodái máig elkápráztatnak minket, nem tudom, ki hogy van
vele, de én újra meg újra rá tudok csodálkozni a hatalmas épületekre,
vagy az elképesztő precizitással megépített víz- és csatornahálózatra. A
mérnöki teljesítmény előtt csodálattal kell adóznunk, ugyanakkor
jellemző – és ha már itt tartunk, egy újabb párhuzam korunkkal – hogy
abban a birodalomban, ahol 500 kilométer hosszú vízhálózatot építettek,
amin naponta egymillió köbméter víz folyt keresztül, 247 víztornyot
ellátva, melyek 1350 közkutat, fürdőket és középületeket tápláltak
Rómában, a legtöbb római zsúfolt, sötét, hideg és veszélyes insulákban
(afféle ókori bérkaszárnyákban) lakott, koszos, bűzös utcákon járt, ahol
bármikor a nyakába pottyanhatott egy adag szemét vagy még rosszabb, és a
bűnözés és a tűzveszély állandó fenyegetést jelentett a mindennapokban.
A
városi körülményekhez képest meglepő, hogy mennyi energiát fordítottak a
tisztálkodásra, a testgyakorlásra és az öltözködésre – népszerűek
voltak a közfürdők, ahol nem csak tisztálkodtak, hanem sportoltak is,
nők és férfiak is nagy hangsúlyt fektettek a hajviseletükre, és
változatos trükkökkel és szerekkel javítottak kinézetükön. Persze nem
csak a fürdők voltak népszerűek – a város mintegy 150 nyilvános
árnyékszéke is a társadalmi érintkezés központjának számított.
Természetesen
nem maradhattak ki a kötetből a fényűző lakomák sem, a pazarló,
látványosságokkal kísért vacsorák hozzátartoztak a gazdagok
mindennapjaihoz, miközben a szegényebb tömegek gyakran a kenyeret és a
húst sem engedhették meg maguknak, kénytelenek voltak beérni az olcsóbb
zöldségekkel és a kásával. Hát, ez sem nagyon változott.
A
sorozat korábbi köteteihez hasonlóan ez a rész is informatív,
szórakoztató, remek illusztrációkkal kísért időutazásra visz minket –
újabb bizonyítékot nyújtva arra, hogy az ókori Róma megunhatatlan.
Kiadó: Corvina
Fordította: Aczél Ferenc
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése