2011. május 22., vasárnap

Harcsa Veronika Quartet - Művészetek Palotája, 2011. május 12.

Harcsa Veronika az utóbbi néhány évben a hazai jazzélet egyik legnépszerűbb alakjává nőtte ki magát, akinek munkáit a közönség és a kritika egyaránt elismeréssel fogadja. Három angol nyelvű albuma után a rajongók többsége tűkön ülve várta, mikor jelentkezik az énekesnő magyar nyelvű lemezzel – s nem csak az anyanyelv szeretete miatt. Veronikának nem csak a hangja gyönyörű, és a zenéi kiválóak, hanem a saját maga által írt szövegei is hallatlanul intelligensek és érzelmesek – nem csoda hát, ha sokan vártuk, hogy ezt a kivételesen érzékeny szövegírót végre magyarul is megismerjük.

Ám a negyedik, Lámpafény című album egészen más csemegét kínál, Harcsa Veronika ezúttal nem mint szövegíró, hanem mint értő olvasó mutatkozik be nekünk: huszadik századi magyar költők verseit zenésítette meg. Először április 11-én, a Költészet Napja alkalmából a világhálón közzé tett három videóból alkothattunk képet arról, mit tartogat számunkra az énekesnő és zenekara, az album teljes zenei anyagát pedig a Jazztavasz 2011 rendezvénysorozat keretében a Művészetek Palotájában megrendezett lemezbemutató koncerten hallhatta először a közönség.

Hallatlanul bátor dolog a huszadik századi magyar költészethez nyúlni, bármilyen formában. A század első fele bővelkedik zseniális költőkben és csodás versekben, amikre szinte nemzeti kincsként tekint az irodalomszerető közönség, feldolgozásaikat, újraértelmezéseiket azonban sokszor kíséri értetlenség. Nem véletlenül: kivételes érzékenység és alázat kell ahhoz, hogy József Attila, Tóth Árpád, vagy épp Babits Mihály szövegeihez valaki úgy tudjon hozzányúlni, hogy egy lélegzetvételnyi ideig se érezzük azt, méltatlan hozzá.


Harcsa Veronikának sikerült. Rendkívül jól válogat: nem a „slágerversek” közül, hanem a legnagyobb szerzők még éppen nem agyonszavalt, ám mélységükben, többszólamúságukban a főművektől semmivel el nem maradó darabjait zenésítette meg, okosan, érzékenyen. Nagyon könnyű a nagy versekbe belehalni, ő mégsem esik túlzásokba: mind a zenére, mind az előadásmódra a kitárulkozás és a visszafogottság tökéletes aránya a jellemző.

Ez a tökéletes arányérzék kísérte végig a lemezbemutató koncertet is. A Harcsa Veronika Quartet tagjai (Harcsa Veronika – ének, Blaho Attila – zongora, Oláh Zoltán – bőgő, Majtényi Bálint – dob) Gyémánt Bálinttal (gitár) kiegészülve, Subicz Gábor (trombita) vendégjátékával egyszerre borzongatóan, felzaklatóan és torokszorítóan adták elő a verseket. Mind a zenészek, mind Veronika maximálisan átadták magukat a zenének és a verseknek, egy percig sem volt kérdéses, hogy minden egyes szám minden közreműködőnek szívügye, az énekes-zeneszerző pedig épp annyira „sajátjaként” élte át a dalokat, mint a valóban saját szerzeményeit.

A lemezbemutató koncerteket általában az előadó korábbi számai színesítik (hisz egy lemez ritkán tesz ki egy egészestés koncertet), ebben az esetben azonban az énekesnő joggal érezhette úgy, hogy angol nyelvű dalai megbontanák az est egységét, helyettük Lackfi János segítségével az új dalok közé a huszadik század első feléből származó prózarészleteket válogatott, melyeket Kulka János értő előadásában élvezhettünk. Nemes Nagy Ágnes, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Gelléri Andor Endre, Ady Endre szövegei hol humoros, hol keserű módon szóltak a művészetről, a művészlétről, annak gyönyöreiről és keserveiről – remek kiegészítésül a versekhez.

Nem pusztán egy koncert, hanem egy koncertbe oltott irodalmi est résztvevői lehettünk – a zene, a versek, a próza tökéletes egysége feledhetetlen élménnyel szolgált. S ha már vers és zene, akkor szinte megkerülhetetlen a Hobo Blues Band Ballada a senki fiáról című nótája, ami sokaknak generációs alapélményt jelentett – Harcsa Veronika is így gondolhatta, hiszen a ráadásban eme nem éppen klasszikus jazz-zenészek számára írt dal sajátos feldolgozásával kedveskedett a közönségnek. Mondhatom, leesett állal hallgattuk.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...