2011. május 8., vasárnap

Viktor Pelevin: Generation "P"

Régi tartozást törlesztek, mit leginkább persze magam kértem számon oly sokáig hiába magamon. Merthogy Pelevin az első olvasással szívügyem lett, amolyan önkéntelen elfogultsággal olvastam – hiába, mindig is a gyengém marad a kortárs történetekbe szőtt mitológia: mintha engem is emlékeztetni kéne arra, hogy minden racionális olvasat alatt-felett-mellett (ez tényleg csak nézőpont-választás kérdése, ez a helymeghatározás) ott figyel a világnak nem egy, nem két egyéb-nézete, amelyeket látva az értelembe (és tovább) szűkült megszokás egészen szokatlan szemszögekből csodálkozhat rá a világra. Persze a ráció nézete mellett, annak fenntartásával kísérlem élni ezt a rácsodálkozást, hisz most sem varázséneket kántálok, értelmes mondatokat próbálok összerakni egy könyvhöz, ami folyamatosan értelmen túl delirál.

(Spoilerveszély!)

Mert ez a legizgalmasabb, ez a hősöket mámorban tartó, szövegi határokat nem tűrő delírium, ami a Generation P olvasása közben mint egy tüske a mentális köröm alatt, folyamatosan irritált: hogy nem „választ el”, nem különít el az író: tudhatatlan, hogy Vavan Tatarszkij épp éli-e avagy drog-mámorban képzelgi-e az adott szituációt. Vajon valóban megéli-e ezt a rémálom-karrierutat a Draft Podiumtól a Trónig, amolyan Marduk-maketté avanzsálva? Melyik túra valóság és melyik képzelt Rasztorgujevóba, a „gombász” és guru Girejevhez? Valóban létezik a Méhészeti Intézet, a kiszámoltak és 3D modellek, a pontfelhő és a szkeletonok beteg világa? A „hatalmat” a tévéképernyőre rajzoló manipulatív hazugsággyár? Rosztropovics, a hörcsög, Alla, a titkárnő, a nagy konspirátorok: a Farszuk Szejful-Farszejkinek, Morkovinok, Szasa Blók, Szemjon Velinek nyilvánosságteremtő, kegyetlen és kíméletlen „valóság alatti-feletti-melletti” világa?

Az biztos, hogy „lényegében minden politikus egy élő adás” – és ez az ötlet a köré szőtt ó-mitológiai háttérrel aztán olyan erős alapanyagot biztosít az írónak, hogy szinte mindegy, ebben a megteremtett vízióban mit cselekedtet a hősével. Aki tétova sorssal-sodratása folyamán bármennyit is ért meg  a vele történtekből, csak hagyja kiválasztani magát – végül is áldozatnak. Hiszen a szeme láttára teljesedik be a sorsa az előd Azadovszkíjnak, és könnyen belátható, Vavanra is ez a sors vár majd, akármennyire is kísérli létezéssel tölteni a nem létezőt, hiába áldoz pontfelhőt a Szemurgnak, aki egy, de mégis harminc.

Beteg egy könyv ez, de erős valóságszaggal – minden delíriuma ellenére. Mert a reklámfilmes megbízók sorsa, a hányingerkeltő „karrierút” a kölcsönből a vodkán át a maffia géppisztolysorozatáig sajnos a valóság frappáns összefoglalása – a kilátástalanságba való beletörődés, az egymást fojtogató házak közt egymást fojtogató beteg sorsok a mai orosz hétköznap velejárói. Értem a regény sikerét Oroszhonban: miközben (persze) a kivételt meséli, azoknak szól, akik hasonló kivitelű kivétellé válásban reménykedhetnek csak, egyfajta össznépi sorslottóban, ami magát a sorsot nem veti le, csak odázza a tragédiát – de legalább addig jól érezheted magad, amíg a szükségképpen épült valódi és légvárak omlásukkal maguk alá nem temetnek.

És a regényben felépített társadalom-szerkezet, a média „világ mögötti titokvilág” jellege, ez a mitologikus alapokon felépített összeesküvés-elmélet is azért lehet ennyire életszagú, mert annyi tudható: az oligarchák, politikusok, és bűnözés uralta valóság is magyarázatra szorul, hazugságok és titkok tartják fenn, a hírekkel etetett pór nem mondhat le a „mögöttes tartalom” vizslatásáról, mert az egykori, nyíltan, ostobán hazug, de csak rejtve utálható terrorhatalom helyett most rejtett hatalmi Mariana-árkok szabdalják fel Oroszországot, amit nyíltan utálhatsz, de meg nem ismerhetsz soha.


Kiadó: Európa
Fordította: Bratka László

Korábbi kommentek:

 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...