2011. május 13., péntek

Magánélet a fáraók korában

Megmondom őszintén, sosem érdekelt túlságosan az egyiptomi történelem – régen volt, a történelemórákon halálosan untam (szerintem ma sem tudom megkülönböztetni azt a számtalan dinasztiát), a múmiáktól hangyányit félek (hála a sok hollywoodi ökörségnek), a piramisok meg szépek, szépek, de még sosem láttam őket élőben (ezt nyilván szeretném egyszer pótolni, mert hát  a piramisokat látni kell, de megjegyzem, utálom a meleget). Ezek után nem csoda, hogy talán ez volt az a kötet a Magánélet… sorozatból, ami a legkevésbé csigázott fel, és azt gondoltam, ezt biztosan nem fogom annyira élvezni, mint a két-háromszáz évvel ezelőtti korokról szóló köteteket. Hogy mekkorát tévedtem!

Az ember hajlamos azt hinni, hogy sokat tud az ókori Egyiptomról, mert gyerekkorunkban mindannyiunkat kivezényeltek a Szépművészetibe múmiákat nézni, a történelemtanárok óriási jelentőséget tulajdonítanak Felső- és Alsó-Egyiptom megkülönböztetésének, aztán ott a sok film, meg a találgatások a piramisok építéséről, amik időről időre felbukkannak mint „slágertémák” a különböző tudományos-, áltudományos-, és szenzációhajhász sajtóban. Ha ehhez még hozzávesszük Shakespeare Antonius és Kleopátráját, akkor nagyjából körülírtuk, valójában mennyi az a „nagyon sok”, amit Egyiptomról tudok.

Ehhez képest ez a könyv egy teljesen új szemszögből mutatja be a kort, és minden előzetes aggodalmam ellenére én az első oldaltól az utolsóig faltam és nagyon élveztem! Hisz míg a középkori és kora újkori európai társadalmak mindennapjairól még csak-csak szó esik az iskolában, és bőven lehet olvasni róla, a négyezer évvel ezelőtti Egyiptom hétköznapjairól aztán tényleg alig tudunk valamit. A nagy fáraók életéről olvashattunk ezt-azt, de hogy hogyan éltek az egyszerű emberek, mit ettek, mit viseltek, hogyan házasodtak, milyen lakásokban hajtották álomra a fejüket, arról nem.

A sorozat többi köteténél már megszokott alapossággal járják körbe a szerzők az élet legfontosabb területeit, úgy mint: Család és erkölcs, Lakóhely és kényelem, Ruha és test, Étel és asztal. Nyilván a tájékozatlanságom az oka, de én például nagyon meglepődtem a házasság és válás korabeli szabályozásán, a nők kiterjedt jogain, vagy az „ideális férfi” meghatározásán. Akárcsak az egyiptomi nők ruházatán, amiben már akkor is nagy szerephez jutott a „test vonalait követő”, szűk ruha, mely a rendelkezésre álló ruhadarabok közül a „legnagyobb hatással volt a férfiakra”. Valahogy az az olvasó érzése, hogy mindent kitaláltak már az ókorban…

Az már csak hab a tortán, hogy milyen változatosan étkeztek, mennyire ügyeltek a tisztaságra, és milyen sokat tudtak az emberi testről és a betegségekről – persze ez nem meglepő, gondoljunk csak a mumifikálásra.

Akárcsak a sorozat többi kötete, ez is érdekes, informatív, rengeteg korabeli illusztrációval megtámogatott kiadvány. Figyelembe véve, hogy a gyerekek közt újra meg újra fellángol az Egyiptom-őrület, és a legtöbb kisfiú egyszer legalább szeretne régész lenni, nem csodálkoznék, ha ennek lenne a legnagyobb sikere – ráadásul ez a kötet valahogy kevesebbet foglakozik a szexualitással, mint a többi, úgyhogy bátran adható a kisebbek kezébe is.


Kiadó: Corvina
Fordította: Aczél Ferenc
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...