2011. január 6., csütörtök

Patrick Süskind: A galamb

A tavasszal megjelent Sommer úr története után a Partvonal Kiadó még a karácsonyi könyvvásárra megjelentette Patrick Süskind eredetileg 1987-ben megjelent kisregényét, A galambot. Ezzel az író mindhárom regénye olvasható magyarul, az életműből már csak egy elbeszéléskötet van hátra, ami egyfelől remek és üdvözlendő dolog, másfelől szomorú – én például szívesen olvasnék még jó sok regényt Süskind tollából, ha írna. A szerző a Parfümmel és a Sommer úr történetével már bizonyította, hogy amihez a legjobban ért, az az emberi lélek, a hétköznapi avagy épp rendkívüli érzések, feldolgozhatatlan traumák, örökre nyomot hagyó események vagy levetkőzhetetlen mániák, szorongások ecsetelése.

A galamb is erről szól: látszólag egy átlagos hétköznap története, amit megzavar valami szörnyű és oda nem illő esemény – egy galamb a folyosón - s a trauma feldolgozása közben lepereg előttünk egy egész élet. Jonathan Noel egyhangú életet él napjaink Párizsában: egy bankban biztonsági őr, immár harminc éve, nap mint nap ugyanazon a három lépcsőn sétál föl-alá, és az egyetlen esemény, ami kizökkenti, a bankigazgató limuzinjának kiszámítható érkezése. Nyomorúságos kis lakása valójában egy hét négyzetméteres lyuk, egy cselédszoba valamelyik elegáns bérház tetőterében, amit hosszú évek munkájával vásárolt meg, s most hogy végre az övé lehet, neki ez jelenti a világot – mind a hét négyzetméterét, egy ággyal, egy asztallal, néhány székkel és egy mosdóval.

Bármily szerény és szánalomra méltó Jonathan Noel élete, zaklatott ifjúkora után számára ez a kis odú és a kiszámítható hétköznapok a biztonság és a jólét megtestesülései. Gyerekként a világháború idején pincékben bujkált éhezve és fázva, míg anyját elvitték, apja elhagyta, ő pedig nagybátyjához került, aki hamarost a  hadseregre bízta, majd hazatérve balul sikerült házasságba hajszolta. A fiatal Jonathan Párizsba érkezvén életében először saját magáért kiállva és a saját életét irányítva évtizedek alatt eljutott oda, hogy megteremtse azt, amit gyerekként elvettek tőle: a biztonságot.

Ettől fosztja meg a galamb, azzal, hogy a reggel a folyosói WC felé igyekvő pizsamás Jonathan útját állja, és ezzel szétzúzza minden illúzióját arról, hogy jól bejáratott, pontos rend szerint élt életét ő irányítja. A galamb, vészt jósló alakjával foglyul ejti a férfit saját lakásában – itt kezdődik Jonathan Noel egész napos vesszőfutása a méltóságáért, a biztonságért, a saját zugért, az elveszett gyerekkorért.

Ahogy az ilyen baljósan kezdődő reggelek után szokott történni, napközben kudarc kudarcot követ, Jonathan életében először vét hibát a munkahelyén – amit rajta kívül senki nem vesz észre, neki viszont az egész önbecsülése összeomlik; ruhája elszakad, s ez a tökéletesre vasalt biztonsági őr figuráján esett csorba csak mélyíti a szakadékot, ami őt a valóságtól elválasztja. Haza nem mehet, hisz lakását egy galamb tartja ostrom alatt, szállodai szobájában pedig épp azt az otthont nem leli, amiért kis odúja neki a világ közepe.

Ez az űzöttség, az egymást követő kudarcok és a nap végén az idegen ágyban álomra hajtott fej végül csak felhozza Jonathanban mindazt, amit harminc-negyven év alatt elnyomott, eltemetett, amit a világ eltemettetett vele: a gyermeket, aki játszik, aki bátor, aki nem hagyja, hogy saját félelmei rabul ejtsék, hanem megy, és bátran szembeszáll velük.

Aki hajlamos oktalan félelemre, rettegésre, aki sokszor maga sem tudja, miért, de retteg kimenni az utcára és szorítja az érzés, hogy úgyis történik valami rossz, azt ez a könyv úgy torkon ragadja hogy le sem tudja tenni. Sajnos-szerencsére az elbeszélés csak nagy jóindulattal nevezhető kisregénynek, a maga szellős száz oldalával másfél óra alatt elolvasható, az viszont tartalmas és tanulságos másfél óra lesz! Olyan, ami után úgy kelünk fel a fotelból, hogy legszívesebben lemennénk pocsolyákba tapicskolni, vagy kiállnánk az erkélyre, és kikiáltanánk a világba, hogy itt vagyunk, itthon vagyunk, ez a mi életünk!

Rövid, mégis súlyos és magával ragadó utazás ez a könyv, egy olyan ember lelkébe, aki a saját félelmeivel és kudarcaival vette körül magát. A befejezés meglepő is meg nem is, hoz is feloldást, meg nem is, egy biztos: a saját „galambját” mindenkinek magának kell legyőznie, a saját eszközeivel. Süskind ijesztően jó – elbeszélésnyi terjedelemben, szikár eszközökkel, szűkszavúan rittyent nekünk olyat, amiért a legtöbb író sokszáz oldalon keresztül küzd. Kár, hogy mostanában inkább csak forgatókönyveket ír.


Kiadó: Partvonal
Fordította: Révai Gábor

Korábbi kommentek:

 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...