2011. január 26., szerda

Kate Morton: Felszáll a köd

A 98 éves Grace Bradley-t felkeresi az idősek otthonában egy fiatal amerikai rendezőnő, aki egy tragikus sorsú költő hetvenöt évvel ezelőtti öngyilkosságáról készül filmet készíteni. A költő, R. S. Hunter a két világháború közti angol irodalmi élet egyik reménységének számított, halálának mindössze két tanúja volt, két nővér, Hannah és Emmeline Hartford, akik aztán soha többé nem álltak szóba egymással. Mindenki, aki ismerte őket, aki tudhat valamit a történetükről, már rég halott, kivéve egyvalakit, Grace-t.

A készülő film feltépi az idős hölgyben a rég begyógyultnak hitt sebeket, rákényszeríti, hogy visszaemlékezzen fiatalkorára, arra az időre, amikor tizenéves cselédként a Riverton-birtokon szolgált, és összebarátkozott az udvarház ifjú úrnőjével, Hannah-val, és a tragikus estét. Grace, aki életét múltbeli történetek kutatásának szentelte – cselédsorából felemelkedve régész lett belőle – élete végén feltárja saját múltját, saját titkait, no nem a filmrendező előtt – unokájának mondja magnószalagra az évtizedekig gondosan eltemetett eseményeket.

Visszarepülünk a múltba, az első világháború kitörését megelőző évekbe, amikor a tizennégy éves Grace a környék legnagyobb udvarházába kerülve megtanul cselédként élni, szolgálni másokat, mindig kéznél lenni és mindig nyitva tartani a fülét, ám csukva a száját. Lépten-nyomon családi rejtélyekbe, titkokba, elharapott félmondatokba botlik, s ahogy megtanul új élete szabályai szerint élni, felfedezi a másik oldalt: az urak gyermekeinek gondtalan, játékokkal, felelőtlenséggel teli világát. A három Hartford testvérben ideálokat, titkos barátokat lát, életüket a sajátjaként éli meg, és a legidősebbel, Hannah-val igazi, szinte már testvéri szeretet köti össze. Aminek köszönhetően felnőve, a  háború után az immár férjes asszony Hannah komornájaként kerül Londonba, hogy előtte is, akárcsak úrnője előtt, kitáruljon a világ.

Miközben a Hartford birtok élete felfordul, a család tragédiák sorát éli meg, a világ is átalakul: az első világháború pusztításai ugyan elkerülik a vidéki Angliát, ám azok  a társadalmi változások, amiket elindít, még az oly megingathatatlannak hitt angol viszonyokat is megváltoztatják. Hannah, Grace és Emmeline keresik a helyüket a régi és az új világ között, felsejlenek új szereplehetőségek a nők számára, a cselédek és szolgák viszonya a munkásmozgalmak hatására képlékennyé válik, ám mindez mintha csak a felszín lenne: valójában mindannyian fuldokolnak a rég megkövesedett társadalmi szabályok miatt.

Aztán megjelenik egy régi ismerős, és a két nővér élete felbolydul. Hogy mi vezet a végzetes estéhez, és a Hartford nővérek tragikusan hirtelen halálához, az szépen fokozatosan bomlik ki az idős Grace emlékeiből – mintha ő maga sem lenne biztos a dolgában, mintha annyira mélyen eltemette volna már magában a régmúlt történéseit, hogy szálakból kell összeszőnie az egészet. Titkok, hazugságok, tragikus félreértések, évtizedekig hordozott bűntudat kerülnek felszínre.

Ha van korszak és hely, ami szinte kiált az irodalmi gótikáért, az a két világháború közti Anglia. A viktoriánus kor merev társadalmi berendezkedését épp szétfeszítő, ám hagyományaihoz mélyen ragaszkodó világ, a homályos cselédlépcsőkkel labirintusszerűen átszőtt vidéki kúriák, a ködbe burkolózó birtokok szinte megkövetelik a rejtegetett családi titkokat, a kísértő szellemeket, az eltemetett emlékeket.

A történet és a kor, a hely, a hangulat csodás összhangban van, ennek köszönhető, hogy Kate Morton könyve beszippant minket, és nem ereszt, dacára annak, hogy jócskán túlírt, és minden fordulata előre kitalálható. Ráadásul a folyamatosan két szálon futó cselekmény egy idő után idegesítővé válik, épp azért, mert az egyik olyan erős, hogy természetszerűleg elnyomja a másikat – az idős Grace története, fájdalom, hamar elveszti az érdekességét, csak azt várjuk, essen már túl azon a nagy titkon. Kár, mert szép búcsúzás-történet is lehetett volna a halált váró, és utoljára még kitárulkozó és múltjával megbékélő idős nőről.

Kérdéses számomra, hogy mennyire ifjúsági a könyv, a történet, a hangulat és a felvetett kérdések a felnőtt olvasókat is képesek elvarázsolni, ám a nyelvezete szinte már méltatlanul iskolás olykor, mintha időről időre az író eszébe jutott volna, hogy ő ifjabbaknak akar könyvet írni, és beleszőtt néhány a korba és a történetbe abszolút nem illő mondatot. A végére beleszuszakolt újabb kis csavar és a mellékszereplőknek ajándékozott szolid happy end pedig felesleges és erőltetett, ám ezeket a gyerekbetegségeket leszámítva Kate Morton első könyve egy remek indulás – hangulatos, szövevényes, tanulságoktól sem mentes mű.


Kiadó: Könyvmolyképző
Fordította: Borbás Mária

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...