2011. január 24., hétfő

Bartis Attila: A csöndet úgy

Forgatom a kezemben ezt a könyvet, egyszerre megilletődve és csalódva. Szövegeket vártam - persze, megint -, azt a felzaklató pontosságot, hogy ne mondjam, a megszokott bartisi szót szóba öltő ütemes kopogást a valóság rosszul szabott cselédszobaajtaján; ehelyett e kötetben a csendet úgy rakják körbe a képek, hogy támaszul nem áll mellettük a szavak szövete, enélkül kell bóklásznunk ebben a kötetben, minden indoklás nélkül, szabadon.

Már abban az esetben, ha szabadság alatt nem a berepülő pilóták eufóriáját értjük, vagy a választási jogot, vagy, hogy erkölcsi normáink szerint ítélhetünk és dönthetünk, s e döntés ráadásul kivételesen egybevág a legtitkosabb vágyainkkal és érzelmeinkkel. Ha a szabadság nem a fehér papír fekete tintával. Ha nem négy kifeszített húr, vagy tízezer orgonasíp. Ha nem remetebarlang, meg nem is az a pillanat, amikor megáll Isten kelléktári vekkere és valami szétfeszíti a bordák ketrecét. Ez a szabadság az esetlegességé, ez az asszociációk szabadsága, még akkor is, ha a képekből – azért – összerakódik az írói élet-keret, a helyekkel, a kapcsolatokkal, ha belakja a lapokat a dráma is, a veszteség, de annak fájdalmas viccbe forduló feldolgozása is. Ez a sokféle meztelenség szabadsága, a kedvesé, az íróé, a magánvilág kendőzetlensége: bátran, szabadon értelmezhető; ez az értelmezés szabadsága.

Mégis. A mozdulataival sokkal nehezebben tud hazudni az ember, mint a történeteivel. A mozdulatlanságaival – elkapott pillanatok merevítésével – még nehezebben. Olyan őszinteség lakik a lapokon, amihez a szövegek varázsvilága jobbára sok apró áttételen át közelíthet csak; ez a kíméletlen őszinteség termi aztán az értelmezés kényszerét.

Keserves kényszer ez, mivel a képek „ilyetén kiharapása a kontextusból”, lapról lapra ejtése minden magyarázati támasz nélkül távolít is: a képek alapján ez az őszinteség teljesen érzelemtelen. Ilyesmit sugall: nincsenek vágyaink, indulataink és félelmeink. Mondhatni: se célunk, se céltalanságunk, s még azt se tartjuk számon, hogy ez a vákuum immár nem zavar. Furcsa, leginkább jellegtelen állapot ez a szabadság. Semmi köze a közönyhöz, mert az óhatatlanul cinikus, meg semmi köze ahhoz, amikor minden mindegy, mert a mögött azért mégis ott lapul a szégyen vagy a remény. Ha már minden mindegy, az még igen emberi. Úgy is mondhatnám: a szabadság nem embernek való állapot. S ebben a nem embernek való állapotban, ekkora szabadságban az értelmezés hiábavaló gesztus: e szabadság megszüli az értelmezés kudarcát.

Utazni ezzel a könyvvel szürreális élmény. Amikor beült a három vasúti munkás, gyorsan elővettem zsebemből a könyvet, hogy a sarokba húzódva olvasást színleljek, mert nem akartam senkivel társalogni, és aki olvas, azt általában békén hagyják. Attól nem kérdik meg, hogy honnan hová utazik, hogy van-e család, ilyesmi. Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. De mi van akkor, ha a könyv a kezében „sincs” valójában „jelen”, ha a csöndet úgy kényszeríti ki, hogy beránt egy élet tört tükörcserepei közé, a képek tudatfolyamába: akkor majd így élünk, gondolta, így nem lehet élni, gondoltam, csak így érdemes, gondolta, féltelek, gondoltam, engem már nincs mitől, gondolta, azt gondolom, gondoltam, virrad, gondolta, hiába hallgatsz egy hónapja, gondoltam, menned kell, gondolta, te jobban félsz, mint én, gondoltam, ez nem igaz, gondolta, dehogy nem, gondoltam, tényleg menned kell, gondolta … képi tudatfolyam, utazni szürreális ezzel a könyvvel, utazni a valaki más képi utazásában.

Mondhatom erre a kötetre, hogy „olvasd el”? Ezek után? És nem azért, mert fáj, hanem mert képeivel így ne hatoljon belém senki. Se a vénámba, se az agyamba. Se tűvel, se tőrrel. Se ember, se Isten. Állat jöhet a fogával, nő a karmával, hóhér kötéllel, csak hideg képeivel ne, soha senki. Másfelől: ha ennyire felkavart, mondhatom, hogy ne „olvasd el”? Mondhatom erre a kötetre, ezek után, amit először gondoltam, hideg dühvel: hogy megjelenés-kényszer szülte alibi? Hiszen ha alibi, akkor - a hatása által legalábbis – igazolt.

E bejegyzésben szabadon felhasznált és parafrált idézetek laknak Bartis Attila korábban megjelent műveiből.


Kiadó: Magvető

Korábbi kommentek:


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...