Joyce Carol Oates amerikai írónő 1963-ban publikálta első regényét, és még ma is aktívan ír, tavaly jelent meg Egy szép szűz leány
című könyve, s már előkészítés alatt áll a következő. Majd’ fél
évszázados pályafutása alatt több mint ötven regényt, számtalan
novellát, verset, esszét írt, melyeknek sajnos töredéke olvasható
magyarul. Legutóbbi regényét az amerikai kiadás után fél évvel
megjelentette az Európa Kiadó, aminek örvendezhetünk, mégis picit keserű
a szánk íze – Oates legújabb könyve ugyanis messze elmarad korábbi
remekeitől, mint a Napforduló, az Állatok, a Luxusvilág, vagy az évtizedekkel ezelőtt megjelent Norman és a gyilkos
című kötetben található novellák. Mivel életműkiadásról álmodni sem
merek (erre tán csak akkor lenne esély, ha az évek óta a
Nobel-várományosok listáján szereplő írónő egyszer meg is kapná a
díjat), remélem, a következő Oates-regény legalább felidézi a régebbi
művek színvonalát.
Az Egy szép szűz leány
egy tizenhat éves lány és egy hetvenes öregúr egynyári kapcsolatának
története – mégis, aki huszonegyedik századi Lolitát vár, az csalódni
fog. Katya Spivak, az átlagos, prolikörnyezetből származó amerikai
tinilány, aki se nem szűz, se nem szép, a nyarat Bayhead Harborban tölti
egy újgazdag család házában, két kisgyerekük bébiszittereként. Miközben
halálra unja magát az elegáns szigeten, csodálja és irigyli az ott
lakókat, közéjük akar tartozni, utánozza őket, szabadulna alkoholista
anyjától és bűnöző unokatestvéreitől. Egy szép napon megismerkedik a
köztiszteletben álló Marcus Kidderrel; és a dúsgazdag, előkelő, a
szigeten igazi hírességnek számító öregúr pazar villájával,
műkincseivel, festményeivel elbűvöli a fiatal lányt.
Amikor
az idős festő megkéri, hogy álljon neki modellt, Katya nem sokat kéreti
magát, először ruhában, majd fehérneműben, végül meztelenül is hagyja
magát lefesteni – jó pénzért. Hogy aztán másnap megbánja, erőszakot
emlegessen, az áldozat szerepében tetszelegjen, s este visszamenjen
újabb párszáz dollárért levenni még valamit. Hogy mi történik még,
miközben Kidder megfesti a csak általa látott, s a valóságos Katyával
köszönő viszonyban sem lévő szép szűz leány képét, az jótékony homályban
marad, ami viszont kibontakozik, az az öreg, nagybeteg Kidder terve a
fiatal, hamvas lánnyal. Mivel a fülszöveg nem túl elegánsan lelövi a
poént – ami egyébként sem okoz nagy meglepetést – nekünk sincs miért
kerülgetni a témát: Kidder halálos beteg, s utolsó kívánsága, hogy egy
fiatal lány karjában érje a halál.
Zavarba
ejtő témákat vet fel a könyv, de a legnagyobb baj vele épp az, hogy
csak felveti őket. Szól az eutanáziáról, a halálra való készülésről,
arról, hogy vajon megtervezheti-e az ember a saját halálát, s
felhasználhat-e ehhez másokat; hogy egy ostoba tinilány vajon képes-e
megérteni egy öreg és beteg ember érzéseit, s hogy van-e joga egy öreg
és beteg embernek rákényszeríteni az érzéseit egy lelkileg éretlen
tinilányra. Ám mindezeket csak karcolgatja. Oates ennél mélyebbre
szokott menni, itt igazán senki sem vehető komolyan, a kérdések, amiket
feltesz, megválaszolatlanok maradnak, de nem is provokálnak arra, hogy
magunk válaszoljuk meg őket. A szereplők egyike sem szimpatikus, sem
Katya, sem Kidder nem vált ki belőlünk semmit, sem szimpátiát, sem
sajnálatot, sem azonosulást – gondjaik, bajaik, útkeresésük, baklövéseik
egyaránt hidegen hagynak minket.
Hiába
remek író Oates, az egész törénet annyira távol marad tőlünk, mint egy
bulvárlapban olvasott kis színes – botrányos, lehet rajta háborogni fél
percig, de aztán továbblapozunk. Kár érte, mert a felvetett témák
mindegyike megérne többet.
Kiadó: Európa
Fordította: M. Nagy Miklós
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése