2012. november 18., vasárnap

Itó Projekt: Harmónia



Ebben a jövőben a tested köztulajdon, magadért a társadalomnak felelsz, amely az egészség szabályaival, olykor le sem fektetett, de egyetemes tabuival tart kordában, miközben a jóléted biztosítja. Ebben a vízióban az egészségtudatos létezés a dolgok természetes velejárója. Ha egy gyermek felnő, adathalmazzá válik, a beleinstallált WatchMe javasolta fogyasztás-mennyiségek boldog és kiegyensúlyozott fogyasztójává, egy végletekig kedves, empatikus világban. Ahol a testet nem rombolja betegség, alkohol, dohányzás. Az ökormányok közösségeiben maga a légkör utasít önmérsékletre, a medikális konszenzus – de nemcsak a légkör. Ebben a vízióban a Nagy Katasztrófa után az emberiségnek át kellett esnie ezen az átalakuláson. Ebben a jövőben a személyi gyógyszer-szintetizáló rendszer karban tart, az ökormány-alapú jóléti gyógytársadalmi rendszer a te érdekedben figyeli a rólad beérkező adatokat – s ha kell, kéretlenül is segít. De a legjobb szándékú „Nagy Testvér” is veszélyforrás: a mindenkihez hozzáférő rendszer szinte kiált azért, hogy valaki rosszra használja. De persze ki lenne erre hajlandó a világban, amely a polgárai életéből egyszer s mindenkorra „kicenzúrázta” az erőszakot?

Kell egy kiskapu: ez esetben a gyermek. Aki még nincs a hálózatban, amely felnőtté érésekor tárt karokkal várja. Akiről még a szülő rendszere gondoskodik – de nincs folyamatos ellenőrzés alatt. Mint a három kamaszlány, akinek lázadásával indul a könyv. Milyen sajátos lázadás: a testem erőforrás, amire igényt tart a társadalom. Nem lehet csak az enyém. Hát akkor ne legyen az enyém sem! A lázadás: elpusztítani társadalom diktálta hamis értékeket – akkor is, ha ez esetben az a testem, ha ebben az esetben a „hamis érték” önmagam vagyok. Én vettem be Miachhal és Ciannal együtt a sorsdöntő gyógyszert, hogy megsebezzük ezt a világot, hogy büszkén csapást mérhessünk rá, amiért túlzott megbecsülésünkkel fojtogat. Ez a gondolatmenet bár következik a következetesen felépített világ szabályrendszeréből, azért számunkra annyira nem otthonos. Az a helyzet, ez a nagyon végletes gondolatmenet nagyon japán. A könyv a cselekményi fordulatok terén, a figurák rajzában sok szempontból inkább a Battle Royale rokona, semmint a kortárs amerikai vagy európai sci-fiké. Erős színekkel fest, erős kontrasztokkal dolgozik – miközben a gyökereiben az ősi japán tradíciók visszaköszönő gesztusai laknak. A társadalmi gesztusvilág, amely a dilemma elől kitérésképpen, a választás kényszerének, s a szégyenben maradásnak konstatálásakor az önként vállalt halállal teljes természetességgel kalkulál. Kabuki és Nó előadások problematikái bújnak meg új köntösben e könyvben – miközben az „egészségbiztosított jólléti állam” végletekig tovább-álmodott világában csetlenek-botlanak a szereplők.

Például a WHO gyógyhadseregének rózsaszínbe bújt katonái, köztük hősünk: Kirie Tuan, az egészségügyi világszervezet spirálcenzora, az egykori hiába-lázadó, aki jelenleg a határvidékeken feszegeti a társadalom szabályozott határait. S aki nem tudja még, valaki hamarosan durva választás elé állítja az egész ökormányzott emberiséget. A jámbor és pasztellre festett világ kontrasztja nyilván a freccsenő vörös vér, az önpusztítás, az erőszak kényszere. A totális ellenőrzés kontrasztja a lázadás totalitása. Viszont picit kicsi a menazséria e munkához, egyetlen szűk, családias körben csoportosul minden kulcsszereplő. Világméretű kamaradráma, amit olvasunk – talán ez a legkomolyabb tolerálnivaló Itó Projekt regényében. Hiszen a miliő rajza mindvégig zseniális. A szerző odavetett félmondatokkal képes komplex, logikus, átélhető világokat teremteni, az ökormányok ellenőrizte totalitástól a határvidékek félig-meddig rendszerbe kapcsolt renitensei: a tuaregek, a csecsen lázadók – a maradék konfliktus-zónák világaiig. Teljesen hihető viszonyokat a „Nagy Katasztrófa után” világában, az egyetlen általam ismert poszt-apokaliptikus világban, amely nem a társadalmi „rozsda”, hanem a „rózsaszín-pasztell” jegyében áll. Jelmondata lehetne ennek a víziónak: tanultunk a hibákból, ennek jegyében követünk el újakat. Mert a regény gondolati miliője is zseniális. Miközben a történet szögegyenes, kitérőkkel alig lassított kaland-expressze előre robog, olykor a saját teherbíró képességét alaposan megterhelő fejtegetések, gondolatmenetek által gondolkodnivalót bőven pakol elénk.

Itó Projekt Harmónia című regénye formájában is kvázi jövő-könyv. Az ETML kódok lehetővé teszik hogy amennyiben a szövegolvasóra etml 1.2 kompatibilis érzelmi textúrabeolvasó van telepítve…olvasás közben egyes pontokon átérezhessük a metafunkciókat. Remek játék ez, még ha a magamfajta funkcionális analfabétának folyvást a szöveg végi szószedethez kell is lapoznia; a jelek értelmét netes portálokon kutatnia. Remek játék és érdemes vele szöszölni, mert a magát meglehetősen komolyan vevő szöveget finoman áthangolja e kódolt részek iróniája. Elég, ha annyit mondok: a cím etml kóddal együtt inkább ilyesmit jelet: „a Harmónia vége”. Nem is gondolnánk, a történetre vetíthető „értelmek” mennyire jelentős többletét hordozza ez az apró többlet-információ.

Itó Szatosit fiatalon ragadta el a rák. Jó, hogy a gondolatai velünk maradtak.


Kiadó: Ad Astra
Fordító: Mayer Ingrid, Oroszlány Balázs
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...