2011. december 19., hétfő

T. R. Salty: Bellum Atlantis

Mary és James - férj és feleség - mindketten elhivatott régészek. Ám külön utakon járnak; amíg a férfi Atlantisz felkutatásával múlatja az időt és rombolja saját szakmai renoméját, Mary egy kézirat fordítása közben felfedezett információ segítségével szenzációs - szakmailag teljesen elfogadott - lelet nyomába ered: Catullus unokaöccse, Marcus Valerius Secundus eltemetett magánkönyvtára után kutat, amely – ha előkerül – alapjaiban írhatja át, amit az ókori Rómáról tudunk. Csakhogy a feltételezett sírból nem a könyvtár kerül elő, hanem egy soha nem látott komplex holografikus kommunikátor, a megvalósult, és kényelmesen használható „okostelefon”, a múlt árnyai közül egy tárgy a saját jövőnkből. Aminek – naná – Atlantiszhoz is van némi köze.

Jófajta, bár kissé összecsapott keret-történetet rak a meséje köré T. R. Salty; a lényeg, a címben ígért atlantiszi krónika – a kommunikátor tartalma – köré. Mert a cím ígérte krónika, amit Caius Valerius Secundus ad elő döbbent régészeinknek, az üzenet a lényeg, a múltból, a jövő eszközén. Az üzenet „múltja” az emberiség veszélyeztetett bölcsőjének ideje, ahol sajátos erők a meghatározatlan, de jól érzékelhető Terv kizökkentésén fáradoznak, annak árán is akár, hogy megszüntetik vele az általunk érzékelt idő egészét, a saját jelenüket – ezáltal a saját „idejük” létezését - is.

Caius kommentárja jól elhelyezhető gyökerekkel rendelkezik a fantázia-birodalmak laza kézzel rajzolt térképén, időutazós történetek, de főleg a Csillagkapu-univerzum hatása könnyedén elcsíphető rajta – de markáns különbségekkel, és teljesen más, finoman hangolt alapvetéssel: én például nem emlékszem olyan múltba utazásra, amelyhez konkrétan meg kell halni. Alapjában remek ötlet egy mesét az emberi történetek szokásos végével kezdeni - és sok apró, szellemes ötlet épül erre a kezdésre, a szerző képes a saját belső logikáját tekintve koherens regény-építményt pakolni a felütésre. Miközben rengeteg mindent hagy homályban: legfőképp Atlantisz létezésének alapjai-indoka marad magyarázat nélkül – minden magyarázat nélkül – a hősök számára is. Bár a „szokásos indokok” számunkra, az olvasók számára azért bele vannak rejtve a szövegbe.  A „sorson kívüliség” az idegenektől, vagy az ördögtől való – végül is a történet nem lesz kevésbé élvezetes attól, hogy a szerző e kérdésben nem teszi le a garast.

Mert a történet voltaképp egy fantázia-keretekbe pakolt remek kalandregény. Ha olykor el is fognak „ismerős” érzések, fel rémlik a mintaadó történetek szerkezet-kerete, s ha néhol zavar is a kötelezőnek érzett írói fogások alkalmazásának kényszeredettsége – szerelmi szál! –, a cselekményvezetésre nem lehet panasz, az író példaszerűen marad a kaland-zsáner követelte csavaros cselekményi hullámvasúton. Unatkozni biztosan nem fog, aki kézbe veszi a Bellum Atlantist.

Unatkozni nem, de tanulni igen. A küzdelembe „száműzött” római patríciusivadék és társai segítségével meglepően pontos képet kaphatunk a római légionáriusok hétköznapjairól – Róma integritásának fegyveres „záloga” itt, ebben a kizökkentségben is szépen, szinte történészi igénnyel rajzolt. Minden bizonnyal komoly kutatómunka előzte meg a saját-világ ezen elemének ábrázolását – s hogy mégsem lett iskolás leckefelmondás, vagy a másik végletként a történetre aggatott dísz, fityegő feleslegesség ez a „rómaiság”, az mindenképp az írót dicséri.

Amire kíváncsi lennék: hogy hogyan nézne ki ez a világ a másik oldal, az atlantisziak szemszögéből. Érdekes volna – a történet belső logikáját figyelembe véve – onnan is megszemlélni ezt a fantáziavilágot, érdekes és bizonnyal tanulságos. Jó lenne rávenni a szerzőt, írjon a Bellum Atlantishoz egy tükörregényt…


Kiadó: Digitalbooks

Korábbi kommentek:

 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...