2011. december 3., szombat

Julie Orringer: Láthatatlan híd

A harmincas évek Párizsában Lévi András, a huszonkét éves zsidó építészhallgató, az École Spéciale ösztöndíjas diákja megismerkedik Claire Morgenstern-nel, a magyar származású balettmesterrel, aki első látásra elbűvöli – ebből a találkozásból születik aztán egy hatalmas, országokon, háborún, munkaszolgálaton átívelő szerelem, és egy romantikus nagyregény, az unoka, Julie Orringer tollából. A szerző nagyapja történetét vetette papírra, a párizsi diákévektől a munkaszolgálatban töltött időn és a háború borzalmain át az ötvenes évekbeli emigrálásig; s közben – szándéka szerint – életre keltette a harmincas-negyvenes évek Magyarországát.

A monumentális regény mintha történelmi tabló akarna lenni, pedig nem más, mint egy nagyon profin „megcsinált” lektűr. Eszemben sincs vitatni Julie Orringer szándékait, hogy méltó emléket állítson egy kornak, egy háborúnak, és megismertesse a nyugati közönséggel a magyar zsidóság negyvenes évekbeli sorsát, de sajnos azt kell mondjam, a vállalása csak félig volt sikeres. Nagyszabású romantikus történetként kiválóan működik, ám nem lépi túl a műfaj kereteit, és beleesik annak legnagyobb csapdájába: a történelmet kulisszaként használja az egyéni sorsok drámájában.

Pedig remekül indult. A regény elejére jellemző hangulat és a párizsi diákévek leírása egyszerűen magával ragadott – ahogy a Konyárról származó, korlátolt fiatalember előtt kinyílik a nagyvilág, és Pest után megismerkedik Párizzsal, az elbűvölő volt. Minden közhelyessége ellenére szívesen olvastam a nyomorúságos albérletekről, az iskolai versengésről, az ösztöndíj elvesztését követően elvállalt munkáról a Sarah Bernhard Színházban, a kor művészvilágáról. Ráadásul a harmincas évek Párizsa az egyik leginkább kedvemre való regényközeg – még a világháború fenyegető árnyékában is pezsgő, érdekes, izgalmas hely lehetett.

Ám amint András megismerkedik Claire-rel, a szerelem kerül a regény fókuszpontjába, és minden más – legyen az tanulás, családi dráma, politika, egzisztenciális válság – innentől kezdve a romantikus szálnak rendelődik alá. Megismerjük Claire-t, és ahogy kibontakozik előttünk az ő tragédiája, ami miatt el kellett menekülnie a húszas évek Budapestjéről, hogy új néven kezdjen új életet, már kapunk egy kis ízelítőt abból, ami ezután következik: a negyvenes években tomboló zsidóüldözésből.

András és Claire (immáron újra Kláraként) kényszerűségből hazatérnek Magyarországra, vesztükre – ha nem tudnám, hogy a valóságban hányan tettek így, értetlenkednék, hogy miért, de sajnos, ez esetben a regényben hiteltelennek és ostobának ható mozzanatok a valóságban tényleg úgy estek meg. Iszonyú bosszantó ennyi idő után (a saját történelemtudásunk birtokában) olvasni a szereplők naivitásáról, bizakodásáról, irányíthatóságáról, de szerencsére ez nem az a könyv, aminek kapcsán az emberi mozgatórugókon kéne filozofálni.

Még mielőtt a háború tombolása elérné Magyarországot, Andrást, testvéreit és barátait behívják munkaszolgálatra, és kisebb-nagyobb megszakításokkal évekig különböző helyszíneken dolgoztatják őket. András történetének legfontosabb része a munkaszolgálat. Orringert a legtöbb támadás épp azért érte, mert eleinte túl rózsásan írta le ezt a jelenséget – és valóban, vannak időszakok, amikor szinte táborozás-jelleget ad annak, ami valójában embertelen kényszer volt. Az évek előrehaladtával ugyan egyre kegyetlenebbek lesznek a megpróbáltatások, mégis, tüskeként marad az olvasóban a munkaszolgálatnak ez a fajta romanticizálása.

Miközben András ki tudja, hol van éppen, és körülöttük tombol a  történelem legnagyobb vihara, Klára az ostromlott Budapesten próbál időközben megszülető gyerekeikkel túlélni – talán a női nézőpont miatt lehet, hogy az ő szála sokkal hitelesebb volt számomra, mint Andrásé. Ráadásul, míg András története erősen túlírt, a mellékszereplők történeteit tömör és rövid, ugyanakkor torokszorító néhány mondatokban rendezi el a szerző – és ilyenkor a legerősebb.

Valahol kár ezért a könyvért, mert a maga műfajában nagyon jó is lehetett volna: ha kevésbé terjengős, ha nem akar ilyen sokat markolni, ha bátrabb a szerző, vagy épp ha nem akar bátornak tűnni, hátralép kettőt, és vállaltan „csak” romantikus lektűrt ír, ahelyett, hogy az egész második világháború történetét akarta volna felfűzni egy szerelem fonalára. Ám minden hiányossága ellenére megtalálta a célközönségét, világszerte kedvelik a nagyívű romantikus történetek rajongói, és elvitathatatlan érdeme, hogy ráirányította az amerikai közönség figyelmét a magyar zsidók háború alatti viszontagságaira – s ha lehet hinni a híreknek, előbb-utóbb nagyszabású, kétségtelenül hatásvadász, ám borítékolhatóan sikeres film is készül majd belőle.


Kiadó: Libri
Fordította: Kepes János
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...