Macuo
Basó, a nagy tiszteletnek örvendő haiku-költő 1689-ben döntött úgy,
hogy felkeresi „észak nevezetes helyeit”, történelmi alakok sírjait,
neves szentélyeket, templomokat, zarándokhelyeket Edótól egészen a
Szendai-vidékig. Basó zarándok-módra utazott, gyalog, lóháton, csónakon;
szállásául hol egy kolostort, hol olcsó fogadókat választva, olykor a
szabad ég alatt találva éji nyugalmat. Tanítványa kíséretében utazva
gyűjtött élményeit, öt hónapos vándorlásának eseményeit még abban az
évben könyvben adta ki – s e lírai szépségű útinapló immár magyarul is
olvasható.
A
haiku ízeit bármilyen európai nyelven hallatlanul nehéz visszaadni - a
maga nemében remek példája a távol-keleti szóírás és az európai betűkön
alapuló írás asszociációs tartalmak tekintetében jelentkező alapvető
különbségének. Hiszen akár egyetlen kandzsi írásjelnek is tág
asszociációs tartalma van a japán nyelvben, az írásjelet alkotó elemek
által, amelyet a legnagyobb haiku-költők messzemenőkig ki is használtak.
Tehát amíg a vers a maga szó szerinti tartalmaiban ugyan visszaadható
magyarul, az asszociációs tartalmai alig. Mintha egy nagyzenekari műből
csak a szólóhangszert hallanánk – úgy csupaszul a legtisztességesebb
fordítás által is a haiku önmaga vázává. S akkor még nem beszéltünk az
eltérő kultúrákból adódó rejtőzködő tartalmakról. Hoznék egy példát:
Udvart söpörtem;
kilépek a templomból:
fűzfalevél hull!
Ahogy
a jegyzetekben olvasható: a zarándokok, mikor reggel elhagyták a
szállásukul választott kolostort, mintegy fizetségképpen az éji
szállásért felsöpörték annak udvarát. Ez a reggeli haiku, melyet Basó a
Zensódzsi templomban a fiatal szerzetesek követelődző unszolására
költött indulása előtt e gesztus költeménybe foglalása mellett magáról a
zarándoklatról, a levél hullásának természetes rendjéhez hasonlóan a
„rendjén való” búcsúzásról, de a tisztára sepert udvarra hulló újabb
leveleken át a nemsokára érkező újabb zarándokokról is szól, kik majd
azokat söprik fel.
Ennyiből
azért kiderülhet: a haiku esetében a mélyen átélt pillanat rögzítésének
költői eszközéről van szó. És ez a – főleg buddhai indíttatású –
világra pillantás a maga nemében hallatlanul modern versi megközelítést
eredményez. Basónál, s a többi „nagy” haiku-költőnél is elsősorban nem a
látható látványok, átélhető élmények, történelmi emlékek, történetek
rögzülnek a versben, hanem a hatásuk a költőre. Az Észak ösvényein
úgy válik lírai útinaplóvá, hogy nem magát a „járható utat”, hanem az
úton járó „tükreként” működve mintegy a vándorlást, a vándorlás értelmét
a vándorló „megilletődéseiben” mutatja meg, prózában és versben a lélek
történéseit, élményeit rögzíti.
Ennek
ellenére nem kell túlságosan fennkölt dolgokra gondolni, sőt! A Zen
szellemiség nem tesz különbséget kicsi és nagy között. S mivel a
zarándoklat fókuszában az ember van: az apró, emberi momentumok ugyanúgy
rögzülhetnek versben és prózában, mint a „nevezetes helyek”: „A
batyu, melyet csontsovány vállamon cipeltem, eleinte csak keserűség
volt a számomra. Könnyű viseletben jöttem el hazulról, de az éjszakai
hidegekre gondolva hoztam magammal egy pamutruhát, aztán egy nyári
öltözetet, egy esőkabátot, tust és ecsetkészletet, s amit végképp nem
lehet visszautasítani: sok-sok búcsúajándékot. Az út során semmi
szükségem sincs rájuk, mégsem tehettem mást, hisz nem dobhattam ki
őket!”
Japán
szerelmeseinek sokan kedveskednek mostanság könyvvel, e távoli kultúra
jó ideje sokak kíváncsiságának fókuszában ott van – sajnos szomorú
aktualitások okán is. E könyvet talán a szokottnál is nagyobb igénnyel
gondozta a kiadó. Kétnyelvű kötetről van szó, melynek az első felében,
alapos jegyzetanyaggal megtámogatva, Nagy Z. László – nem egy esetben
eredeti helyeken fotózott – igényes fotográfiáival együtt található a
magyar változat Vihar Judit értő fordításában; míg a kötet második fele a
japán eredetinek ad otthont, s ezt Utagava Hirosige fametszetei díszítik. Jó kézbe venni ezt a könyvet – akkor is, ha tudjuk, Észak ösvényein,
a Tóhoku vidékén mozdult meg a föld 2011 március 11-én; aznap Macuo
Basó egykori zarándoklatának nem egy helyszínén is végigsöpört a
szökőár. A kötet a számos áldozat, s az elpusztult gyönyörű táj emléke
előtt is tiszteleg.
Kiadó: Vince
Fordította: Vihar Judit
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése