2010. december 20., hétfő

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, itt várt a polcon majd’ egy éve, de nem tudtam rávenni magam az olvasásra, mert tartottam tőle. Egyfelől nagyon kíváncsi voltam, ha valamivel le lehet venni a lábamról, az  a disztópia, másfelől nagyon szkeptikus, mert egyre inkább tele van a hócipőm a mindent elárasztó ifjúsági fantasy-dömpinggel, és kövezzetek meg bátran, de vállalom: én mostanában nem olvastam olyat, ahol a „komoly” mondanivalót sikeresen ötvözték volna az ifjúsági tartalommal. Valahol mindig elcsúszott az egyensúly, és ettől tartottam most is. Nem kellett volna, mert Suzanne Collins ezen a téren nagyon jól teljesít: úgy ír disztópiát, hogy az abszolút fogyasztható az ifjabbak számára is, jól egyensúlyban tartja a különböző súlyú konfliktusokat, nem lesz sem túl komoly, sem gagyi, nincsenek benne erőltetett szálak, még  a mostanában mindenbe beleszuszakolt szerelmes(?) vonulat is helyén van. Engem A szolgálólány meséjére emlékeztetett, mintha Atwood remekének ifjúsági változata lenne (tekintsünk most el a Battle Royale-tól, tudom, hogy hasonlít rá, de mivel azt nem olvastam, erről nem tudok nyilatkozni).

Az egykori Észak-Amerika már a múlté, romjain Panem található, amely a Kapitóliumra és tizenhárom távoli körzetre oszlik. A mindent irányító, fejlett és gazdag Kapitólium kénye-kedve szerint zsákmányolja ki a körzeteket, melyek csak egyszer lázadtak fel ellene, ám a lázadást leverték, és büntetésül a tizenharmadik körzetet a  földdel tették egyenlővé. A megmaradt tizenkét körzetet a napi robot, félelem és éhezés mellett évről évre egy véres valóságshow-val emlékeztetik arra, hogy a Kapitólium mindenek felett áll, és úgy rendelkezik az életükkel, ahogy akar: ez az Éhezők Viadala. A Viadalra körzetenként kisorsolt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti lány és fiú egy csapdákkal telizsúfolt Arénában kell megküzdjön egymással, mindaddig, amíg csak egy marad élve.

A tizenkettes körzetben élő Katniss önként jelentkezik a Viadalra tizenkét éves húga helyett, akit apjuk halála óta gondoz és védelmez a fájdalomba belebetegedett anyjuk helyett. Katniss kemény lány, akit a vadon törvényei neveltek: egy szegény körzetben, apa nélkül, családfenntartóként illegális vadászatból megélve küzd a fennmaradásért napról napra. Esélytelenként érkezik a Viadalra a körzetbeli pék kissé nyámnyila fiával, mint másik kiválasztottal és alkoholista mentorukkal, hogy aztán főnixként szülessen újjá, aki pusztán a túlélési ösztönével is képes borsot törni a hatalmasok orra alá.

A könyv legerősebb oldala az ezerszer kivesézett társadalomkritika. Olvastam olyan véleményt, mely szerint szerencse, hogy ez csak a könyvekben létezhet, hát én ebben nem vagyok olyan biztos. Rémesen kiábrándult és pesszimista vagyok, ha azt mondom, nincs már olyan messze az idő, amikor a tévében hasonló valóságshow-kat láthatnak, akiknek van gyomruk hozzá. Persze, adja az ég hogy ne legyen igazam, de tény, hogy az egyre durvuló tartalmakkal operáló reality-k nincsenek is olyan messze a könyvben ábrázoltaktól. Igaz, élesben gyilkolást még nem mutattak, csak épp önmagukból kivetkőző, pénzért és hírnévért minden emberi méltóságukat eldobó „túlélőket” meg „villalakókat” vagy épp „celebeket”. Ám míg a könyvbeli Viadal Panem egyik felének show, a másiknak büntetés és gyermekeik mészárszékre küldése.

Míg a tizenkét körzet lakói attól rettegnek, hogy nehogy őket, vagy épp gyerekeiket, barátaikat, ismerőseiket sorsolják ki, a Kapitólium közönsége évről évre hatalmas népünnepélyként éli meg a Viadalt. Hősként ünneplik a kiválasztottakat, akiket trendi dizájnerek ruháiba burkolnak, és úgy mutogatnak körbe a partikon, megnyitókon, interjúkon, mint a vásári majmokat. És igen, ebbe az is beletartozik, hogy a ruhájuk, a szerelmi életük, a kedvenc ételük jobban érdekli a népet, mint az, hogy túlélik-e a Viadalt, és hogy aki a legérdekesebb, a legnagyobb a hírértéke, az kapja a legtöbb szponzori felajánlást. Az élet itt csak harmadlagos az üzlet és a politika mögött.

Szerencsére a jól kidolgozott háttér és a sztori érdekessége feledteti velünk, hogy Katniss alakja nem épp a legmegnyerőbb. Kicsit világgyűlölő, nagyon kemény, önfejű, olykor kifejezetten idegesítő lány, aki belecsöppen egy olyan helyzetbe, amivel igazából nem nagyon tud mit kezdeni. Csak túl akarja élni, de különösebben nem küzd azért, hogy nyerjen. Az egyik legérdekesebb kérdés az egész Viadalban az, hogy túlélhet-e valaki úgy, hogy ne váljon gyilkossá? Nyilván nem, hisz legkésőbb a végén valakit meg kell ölni, de épp Katniss alakján keresztül látjuk, hogy az életösztön mennyire ki tudja ölni az amúgy jószándékú emberből is az emberséget. Katniss főleg menekül és sodródik, és az sem az ő érdeme, hanem mentoráé és a körzetéből jött Peetáé, hogy a showbiz a keblére öleli, és végül úgy tudnak kijönni abból az Arénából, ahogy.

Az utóbbi évek egyik legjobb ifjúsági fantasy-je, okos, fordulatos, kellően mély és nagyon kritikus, ami nekem különösen tetszik. Semmi felületesség, nyál, olcsó megoldás nincs benne, azért meg külön köszönet az írónőnek, hogy nincs túlírva, manapság igazán ritka, hogy egy ifjúsági szerző ne sokszor ötszáz oldalban akarja lenyomni a torkunkon a tanulságot. A maga nemében kiváló regény, ami után tűkön ülve várjuk a folytatást.


Kiadó: Agave
Fordította: Totth Benedek

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...