2016. december 14., szerda

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint: Tell Her - Lemezbemutató koncert, Zeneakadémia


A helyszín méltóságteljes, és kötelez – ha fellépő vagy, ha közönség. A Zeneakadémia Nagyterme erős, saját karakterrel bír – nemcsak míves kinézete, egymásra rakódó koncert-jelenekkel folyamatosan mélyülő patinás múltja okán a legjelentősebb magyar játszóhely. Markáns versenytársak közt is első a szememben, hiszen az épület a magyar zenei élet bölcsője. Hiszen Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint is itt végzett 2008-ban, a jazz tanszéken – itt ismerték meg egymást, a közös zenélés alapja is ez a tér, két volt zeneakadémistának ez a fellépés, ez a lemezbemutató koncert egyszerre lehet az álmok egykori bölcsőjének jóízű megtisztelése és a dicsőséges hazatérés. Hiszen mindketten tanultak tovább máshol, más patinás intézményekben is, Bálint a Norvég Zeneakadémián, Veronika Brüsszelben csiszolta tovább a tehetségét – sőt, Gyémánt Bálint itt, a Zeneakadémián szerzett újabb tanulóévek árán mesterdiplomát… ilyen mély kötődéssel ezen a helyen számukra bizonyára különös tétje lehetett a koncertnek. Nekem, mint közönségnek ez a méltóságteljes helyszín – túl azon hogy egyszerűen előre garantál egy minőséget (ennyiben nem tér el más, nívós játszóhelyektől) – kicsit mindig ráül a mellkasomra, felfokozottabb, ünnepibb pillanatokkal ajándékoz a várakozásban (s ennyiben bizony eltér…).

Bejön a két játszó, elhalványulnak a fények – Bálint a húrokra szaggatja a Lifelover témáját (mindig finomít rajta…), és egyszerűen minden a helyére kerül. Tényleg ünnep. Remek választás volt ezzel a dallal kezdeni: elhelyezte a zenét a térben, elhelyezett bennünket is a zenében… énekes és gitáros a tudtunkra adta: otthon vannak itt, az otthonosan ismerős dallamok bennünket is hazavezettek. Így könnyebb belélegezni a még alig ismert dalokat. Rögtön feltűnik: sokkal puritánabb, vagy mondjuk inkább így: intimebb utat választott a koncert hangulati alapozására a két játszó. Alig élnek – ha igen, akkor is csak Bálint – a loop adta zenei tér-telítés lehetőségével. Nem tudom másként mondani: mintha végre elhitték volna, hogy egyedül is elegen vannak a színpadon, mintha elfogadták volna, hogy bennünk és egyenként dőljön el: érzünk-e emiatt hiányérzetet. A koncert utáni pódiumbeszélgetés alkalmával Veronika elmesélte, hogy egy katasztrófának tűnő esemény adta a kezdő lökést, hogy elhiggyék: valójában elég a feeling. Egy koncertjük előtt, Prága külvárosában feltörték a duó autóját és ellopták az összes technikát – ahogy Bálint fogalmazott: a gitárt csak azért nem, mert azzal alszik… Kénytelenek voltak minden segítség nélkül, a kényszer hatására újragombolt produkcióval fellépni aznap este – s az a fellépés meglepően jól sült el. Veronika szerint egyébként is naturálisabb irányok felé mutat, ahogy a duó játékfelfogása alakul – mintha a megszülető dalokból is akkor válna felvételre érett produkció, ha megfelelőképpen letisztultak.

A pódiumbeszélgetésen Bálint kitért arra, mennyivel több lehetőséget rejt ez a felállás a gitárral, az ő szavaival sokkal perkusszívabb játékmódra ad lehetőséget a duó, mintha játszana alattuk ütős szekció is – egyszerűen bekalandozhatja a ritmushangszerek játékterét is. Nos, néhány új dal frissen színpadra komponált előadása alkalmával jó alaposan sikerült elkalandozni az ellenpontozásokba, az ének ritmikájával, s a gitár lemezre rögzített játékmódjával való gátlástalan játékba – bátor gesztus ez egy lemezbemutató koncerten, ahol azért lehet számítani rá, hogy sokan nem ismerik még annyira a dalokat, hogy a gitár lemezre rögzített játékmódja az adott dalban ott lüktessen a fülükben. Bátor gesztus volt, és valahol része az arculatnak, amire a duó szerintem az első pillanattól ügyel: minden koncertjükön újat akarnak mondani a dalok adott keretében szinte egymásnak is. Régóta mondom (úgy is, hogy boldogan birtoklom a megjelent lemezeket): Harcsa Veronikát és Gyémánt Bálintot minden produkciójukban élőben hallani az igazi.


Összképében finomabb, lágyabb ez a lemez, mint a Lifelover volt – bár ugyanúgy akadnak remek dinamikájú, felpörgő dalok is. Csodálom Veronika és Bálint termékenységét – főleg annak tudatában, hogy a dalok java része út közben, szállodai szobákban, két fellépés között született. Veronika dúdolt szöveg-magvacskáiból, Bálint (olykor telefonnal rögzített) improvizációiból. Nem egységes koncepció, nem tűnik annak, de lenyomat, és nemcsak az ő életüké. Én különösen megragadónak ezen az estén népdalunk, a Vetettem violát…  duó általi feldolgozását éreztem – nagyon szeretem a szeretet, a tisztelet és a személyessé tétel bátorsága ösztönösen „kimért” elegyét, ahogy bátran elénk varázsolják a dalból azt, ami nekik tetszik. Szeretem, ahogy feldolgozzák a kedvenceim… bár azt is nagyon szeretem, hogy (úgy tűnik) annyi mondanivalójuk van a világról, rólunk és magukról, hogy a feldolgozásokból igen ritkán kerül rögzítésre valami. A Vetettem violát… ilyen kivétel. Szerintem nemcsak ebben az értelemben kivételes.

Köszönöm. Ezzel a sok szóval valójában csak ennyit szerettem volna mondani. Mindenkinek javaslom, hogy hallgassa meg, felvételről, vagy élőben. Mert a duó gyönyörű úton jár, és csak gazdagodunk általa, ha ezt az utat szemmel követjük.

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...