Ismét eltelt egy év, ismét itt az
évösszegzések ideje. Rettentő unalmasnak érzem megint csak azzal kezdeni, hogy
sűrű és nyomasztó év áll mögöttünk, de higgyétek el, nekem sokkal jobban fáj,
mint amennyire ti unjátok. Jól esne már egy olyan december, amikor nyugodt
szívvel leírhatom, hogy szuper évem volt – de egyre kevésbé hiszek a mesékben. Komoly veszteségek és fojtogató feszültség fémjelezték az évet és bár
a manapság uralkodó cukiságdiktatúra azt diktálná hogy ezeket söpörjem a
szőnyeg alá és fókuszáljak a rózsaszín ködre, elárulom, néha kurva nehéz.
Szóval, bár akadtak jó dolgok, szívmelengető élmények, volt részem
feltöltődésekben és kaptam komoly ajándékokat is a sorstól, ha összegzem az évet,
elsőre nem ezek jutnak eszembe.
Mindez sajnos meglátszik a blogon
is. Hét éve nem született ilyen kevés posztunk, mint idén – keveset is olvastam,
és még ha olvastam is, írni aztán pláne nem volt kedv és energia. Sokáig azt
mondtam, az olvasás minden helyzetben menekülés, gyógyír, kiút – hát most
eljutottam egy olyan lelki-szellemi kimerültségbe, amikor az egymás mellé
halmozott betűkben értelmet találni a lehetetlennel volt határos. Hisztisen és
keveset olvasok és még hisztisebben és kevesebbet blogolok, hogy ez hosszú
távon hova vezet, nem tudom, de ha tendencia lesz, akkor el kell gondolkodnom
azon, érdemes-e így folytatni.
Számszerűen egyébként ez az év
négy könyvvel hozott kevesebbet mint a tavalyi, ám köszönhetően az olvasott
monstrumoknak, oldalszámban jó kétezret vertünk az előző évre. El nem tudom
képzelni, mi ez a monstrum-túltengés a piacon és az olvasmányaim közt, de
lassan kéne valami határt szabnom a még elfogadható oldalszámoknak (vagy
beszerezni egy hátizsákot…). Listamániás bloggerkollégák kedvéért álljon itt az
idei 5 legvaskosabb olvasmányom:
Sántárám – 990 oldal
A fényességek – 940 oldal
Black Out – 680 oldal
Ílion – 660 oldal
Hyperion bukása – 630
oldal
Ugye hogy nem vagyok normális? :)
(Hogy ehhez képest miket tervezek jövőre,
azt ne is firtassuk…)
Persze ezek csak számok, amiknél
sokkal fontosabb a minőség. Hát… Nem mondhatnám nyugodt szívvel, hogy nem
tudnék jobb évet elképzelni olvasmányélmények szempontjából. Visszanézve a
tavalyi listát, amikor különösebb gondolkodás nélkül ki tudtam választani hat
zseniális, potenciális kedvenc olvasmányt, amelyek hosszú évekre velem maradnak,
az idei termés majdhogynem siralmas. Alig tudtam belőni a top tízet, és bár a
végső listában azért szép számmal vannak nagyon jó könyvek valahogy azt az aha-élményt
hiányoltam idén ami korábban oly sokszor megvolt. A nagybetűs RÁCSODÁLKOZÁS
hiányzik, az, hogy úgy vágjon pofán a könyv, hogy utána átértékeljek mindent amit
korábban az irodalomról gondoltam. Ezt idén egy szerzőtől kaptam meg, igaz,
tőle legalább kétszer is (viszont ő sem új felfedezés).
Azért akadtak idén is kellemes meglepetések, könyvek, melyektől sokkal
kevesebbet/rosszabbat vártam, mint amit végül adtak:
- az évet rögtön remekül
indítottuk az S – Thészeusz hajójával, ami, ahhoz képest, hogy mennyire
tartottam tőle hogy csupán egy agyonhájpolt lufi, marha jó szórakozás és igazi
szellemi kaland volt
- a nemisannyiranyolcadik nyolcadikHarry Potter kötettől való idegenkedésemről már bőséggel írtam, ehhez
képest kellemes csalódás volt – ha nem is ájultam el tőle annyira, mint
amennyire egy ősrajongótól elvárható
- a nyári olvasási hisztimből
számomra is meglepő módon egy tech-krimi rántott ki, a Black Out annyira szuper
volt, hogy utána hetekig gondolkodtam a felvetett témáin (és fárasztottam a
környezetem vele)
- Amanda Palmer és A
kérés művészete komolyan átkapcsolt egy kapcsolót a gondolkodásomban, ami rám fért és mellette
még baromi jól szórakoztam is
- Az év legjobb sci-fi és fantasynovellái pedig pont úgy szélesítette a látókörömet, ahogy azt a
hasonszőrű válogatásoktól el lehet várni, azzal viszont meglepett, hogy mennyi
szerzőre csodálkoztam rá általa – jó lenne minél többüktől olvasni még magyarul
Mint minden évben, idén is akadtak csalódások, az év legrosszabbja
címet holtversenyben kapja a majd’ két évtizede halogatott, épp ezért duplán
fájó első King-olvasmányom, a Tortúra és Alice Hoffman
YA-förmedvénye, a Gyönyörű titkok múzeuma. Különösebben dühöngeni most nincs
kedvem miattuk, elég időt pazaroltam már rájuk.
 |
| Költöztek új tereptárgyak a lakásba ❤ |
Lássuk ezek után a hagyományos évi top tízes listát, visszafelé
haladva:
10 – Moskát Anita: Horgonyhely – Okos, sokrétű, kompromisszumok
nélküli könyv izgalmas sajátvilággal, ami sikerrel mutat túl a ráhúzott
„gender-fantasy” kereteken és a végletekig következetesen túr le a mocsokba –
ahol aztán ránk talál. Ránk, emberekre.
9 – Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás – Posztapokaliptikus
történet a szépség utáni keresésről, arról, hogy az életben maradásnak is kell
legyen értelme, hogy nem vetkőzhetjük le azt, ami emberré tesz minket, csak
azért, mert körülöttünk darabjaira hullott a világ.
8 – Baráth Katalin: Arkangyal éjjel – Vékony jégre merészkedett a
regény fő témájával Baráth Kata, de csodálatra méltó magabiztossággal táncolt
végig rajta: nem csap át sem köldöknézős szociodrámába, sem szenzációhajhász
bulvárregénybe, sem konyhapszichológiával nyakon öntött trendi házastársi
drámába – ehelyett végig megmarad szórakoztató, ám kőkemény kriminek, alaposan
megspékelve társadalmi mondanivalóval. Egye fene, nem bánom, hogy a századelős
kedélyeskedés a múlté lett…
7 – Jonathan Franzen: Tisztaság – Most először éreztem azt, hogy Franzen
elsősorban szórakoztatni akar és nem karcolni. Könnyedség érződik minden során,
még a legdrámaibb és a legszívettépőbb részleteknél is (mert persze vannak).
Már-már humoros, már-már krimibe illő nyomozás, már-már szórakoztató
irodalom. Ez is jól áll neki.
6 – Robert Galbraith: Gonosz pálya – Rowling a Cormoran Strike
kötetekkel egyre jobb lesz: ezúttal a mindennapjainkat átszövő erőszakot és az
azzal szembeni rossz, rosszabb és még rosszabb társadalmi reakciókat ábrázolja,
kegyetlenül éleslátóan. No meg a mindenre rátelepedő médiát, ami lassan másra
sem jó, minthogy táptalajt nyújtson a legkülönfélébb perverziók burjánzásához.
Nehéz vele vitatkozni.
5 – Colm Tóibín: Mária testamentuma – Bátor könyv ez. Colm Tóibín
Máriája esendő, fájdalmakkal, szégyennel, önváddal teli Mária, aki nem a
Megváltót siratja – hanem a fiút, aki elhagyta. Önmarcangoló monológja egy zátonyra
futott anya-fiú kapcsolat (minden zátonyra futott anya-fiú kapcsolat)
krónikája, apokrif evangélium, az ideológiai alapú történelemhamisítás elleni
kiáltás, az emberi hiszékenység és megvezethetőség józan kritikája.
4 – Robert Nye: A néhai Mr. Shakespeare – Szórakoztató és okos
posztmodern gyönyörűség, melynek minden illetlen sorából süt az olthatatlan
rajongás a botrányosan megismerhetetlen William Shakespeare és művei iránt.
Újsütetű Shakespeare-mániám egyik gyújtópontja.
3 – Eleanor Catton: A fényességek – Régimódi, ráérősen hömpölygő
nagyregény szerelemről, árulásról, bosszúról, aranylázról és misztikus
egybeesésekről. Catton mintha fricskát mutatna napjaink divatos
regényirodalmának, és mi ezt nagyon élvezzük.
2 – Dan Simmons: Hyperion bukása (a linkelt posztot Zoli írta) – Óóó Simmons szerelem lesz, ez
már tavaly eldőlt, de a zseniális Hyperion
folytatásával csak még magasabbra pöccintette a lécet saját maga és mindenki
más számára. Ez már jóval agyalósabb olvasmány, mint az első kötet és nem is
sikerült minden akadályt zökkenőmentesen vennem de minden sora elvarázsolt…
1 – Dan Simmons: Ílion (a linkelt posztot Zoli írta) – …és ezt csak Simmons tudta idén
megismételni az Ílionnal. Nem hittem
volna, hogy ennyivel felül tudja múlni önmagát (is), de sikerült. Az Ílion a megtestesült bölcsész-sci-fi
álom, amint befejeztem legszívesebben újrakezdtem volna. Alig várom a
folytatást :)
 |
| Ő már nem kucorodik a könyvre ha olvasunk :( |
Toplistán kívül (mert minden
listán felül áll) meg kell emlékeznem az idén útjára indított Woolf-projektemről, amit Priya Parmar
botrányosan rózsaszín ál-életrajzi akármicsodája provokált ki és sajnos korántsem értem a végére, de legalább
belefért pár újraolvasás és született pár új Woolf-poszt. Jövőre ezt egészen
biztosan folytatom! Egyébként igyekszem csínyján bánni a jövő évi tervekkel,
annyira fogalmam sincs, mit hoz az új év, több téren várok változásokat és jó
pár olyan offline tervem van, ami óhatatlanul kihatással lesz az olvasásra
plusz az online életre fordítható időre is. Szóval olvasós-írós fogadalmakat
inkább nem teszek. Ha sikerül teljesítenem bármi kihívást, az is csak hab lesz
a tortán.
Szokott itt lenni egyéb kulturális mindenféle… Gondolkodtam is
rajta, de nem jutnak eszembe annyira kiemelkedő élmények, csak azért meg nem
pakolok ide random címeket, hogy itt legyenek. Nem arról van szó, hogy idén
kevés jó film-zene-koncert-miegymás élményben volt részünk, inkább arról, hogy
a megelőző években nagyon is sokban és most picit csendesültünk. Az időm
nagyobb részét töltöttem itthon főként sorozatozással (jobban csúsztak, mint a
filmek), ezekről többször írtam – szándékomban áll folytatni a kisképernyős
hadviselést. De azért jövő évre már most bevéstünk a naptárba három nagyon várt
újcirkusz- illetve színházi előadást, úgyhogy nem kell félni, nem maradunk
teljesen kultúrprogramok nélkül…
Legyen elég ennyi. Jövőre veletek ugyanitt! Reménykedjünk, hogy eggyel
nyugisabb évünk lesz.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése