2015. október 12., hétfő

Most komolyan, miért olvasod ezt a szart?

Ismét TÉMÁZUNK a megszokott kis csapattal, mert megérdemeljük. Meg ti is, hogy olvassátok magvas gondolatainkat (már ha olvassa ezeket a szösszeneteket bárki a témázós csapaton kívül…). Bajban vagyok az aktuális témánkkal, már amikor először felütötte a fejét a szavazásban (igen, mi bizony szavazni szoktunk arról, mi legyen a téma), akkor is zsigerből utáltam, aztán PuPilla adott egy ötletet itt kommentben, ami miatt úgy éreztem muszáj írnom, de igazából még mindig nem vagyok annyira kibékülve a témával magával, szóval lehet félúton letérek és egész másról fogok írni… Vagy nem. Tehát eredetileg valahogy így nézett ki a dolog:

JUNK READS - avagy belső kényszer a rosszra

Hátööö… Én nem igazán érzek semmiféle belső kényszert arra, hogy szart olvassak, köszönöm. Ennyi lett volna a téma egy mondatban.
Zoli közbevetése miután megtudta, hogy a mai téma a „Miért olvasunk szar könyveket?” lesz: „Mert recibe' kaptuk”… Hát én kérek elnézést :)
///Mindazonáltal… Felesleges tagadni, hogy mindenki aki valaha közelebbi viszonyba került a recizéssel, belefutott már olyanba, hogy el kellett olvasnia valami olyat, amit szíve szerint tűzre dobott volna. Meg kell tanulni válogatni.///

Na de komolyra fordítva a szót: mi is az a junk reads? Nálam ez a szó szoros értelmében vett szemét kategória. Amit még akkor se veszek kézbe, ha nincs más olvasnivaló a környéken, amit messzire kerülök még a könyvesboltban is, amitől feláll a szőr a hátamon és fújok mint egy macska. Nem, semmi belső kényszert nem érzek arra hogy olvassak:
- Fejős Éva könyveket. Egyszer tettem próbát, 50 oldal után röpült vissza a polcra és azóta sem vagyok hajlandó senkinek a kedvéért meggondolni magam. Elismerem én, hogy ennek a fajta trendi lájti romantikának is van egy rajongótábora, és ha ezt akarják olvasni, olvassák, de nekem ez nem irodalom. Punktum.
- Celebéletrajzokat. Komolyan, a hajam kihullik attól, hogy manapság már mindenki, aki szert tett arra a bizonyos tizenöt perc hírnévre, azonnal önéletrajzírásba kezd. Mintha lenne mit mesélniük... Kiestél a hatszázkilencvennyolcadik tehetségkutató első körében? Ne bánkódj, ha tévéműsort nem is kapsz, még kiadhatod a történeted könyvben. Közepesen tehetséges szellemíró, kis marketing itt-ott, cukira sminkelt borítófotó és máris ott áll a könyvpiramisod a szandiban. Hogy a rokonságon és a falubélieken kívül úgyse olvassa a kutya se, ne izgasson, elmondhatod magadról, hogy könyvet írtál az életedről.
- Mamipornót. Lásd szürke és társai. Namármost, tényleg nem ítélek el senkit azért, amit olvas. Ha pornóra vágyik, olvasson pornót. Ha nyavalygásra vágyik, olvasson nyavalygást. De hogy egy pornóba oltott többszáz oldalas nyavalygást eladnak romantikus regénynek, az nemgyerebe. Vállaljuk már fel, mit írunk/adunk ki/olvasunk, könyörgöm! Persze na, ha a szürke a Harlekin füzetekben jelent volna meg, nem ömlöttek volna a dollármilliók és nem lett volna belőle film…
- A kilencszázhuszonötödik egykaptafára húzott vámpíros-vérfarkasos-szellemes-rémleopárdos, a jóégtudjamilyenes YA-fantasy-izét. Olvastam ilyeneket, akadt is, amit szerettem, és igen, még a Twilight is lecsúszott (az első rész egész fogyasztható is volt…), de árulja már el nekem valaki, hogy MIÉRT KELL UGYANAZT A SZART RÁGNI újra meg újra? Nem hiszem el, hogy senkinek nem jut eszébe semmi eredeti a témában… /Írom ezt kb két nappal azután, hogy megtudtam. Meyer kisaszony újraírja a Twilight-ot fordított felállásban. Hiánypótló vállalkozás!/
- Oraveczcoelho és társai féle „magvas gondolatoknak álcázott ordas nagy közhelyek hangoztatásával reményt/színt/megváltást viszek az életedbe” iparág termékeit. Mert ez egy iparág, értékelhetetlen fércművek seregével (vesd össze: random híres és fontos ember füveskönyve, brrr…). Nem tagadom, olvastam Coelhot, az első néhány regénye anno tetszett is – akkor még nem volt ennyire nyilvánvaló (mert még nem adtak ki tőle annyit, mert fiatalabb voltam, mert akkoriban nekem ez az újdonság erejével hatott), hogy a soványka történet tkp teljesen lényegtelen az olvasót tökéletesen hülyének néző álfilozófia mellett.


Na de lépjünk tovább, mert ha junk reads nem, akkor mégis minek nevezzem kirándulásaim a minimum megkérdőjelezhető irodalmi értékkel bíró, még csak nem is feltétlen tetsző, ámde a kezembe beleragadó könyvek földjére?

Mert persze vannak ilyenek. Ott volt nem is olyan régen szegény A marsi, amit szerintem nálam rondábban senki nem hordott el a neten, de hát mit tegyünk, utáltam… És számítottam is rá, hogy utálni fogom, mégis elolvastam. Miért? Kíváncsiságból. Meg mert jön a film, és azt tuti megnézem. Ugyanígy jártam tavaly a Holtodiglannal is – előre tudtam, hogy utálni fogjuk egymást, mégis annyira feszített már, hogy mi van ebben a könyvben, amitől mindenki erről beszél, hogy saját szememmel kellett látnom. És persze ott is motiváló tényező volt a film.

Érdemes itt megállni egy pillanatra, mert gyorsan körvonalazódott is a két legfontosabb motiváció: a bloggertársak írásai és a leendő filmadaptáció.

Nem vagyok már mai csirke, magam mögött hagytam azokat az időket, amikor minden agyonhájpolt könyvet azonnal olvasni akartam. Néha nosztalgiával emlékszem vissza azokra a korai blogos időkre, amikor egy-egy kiemelt megjelenés végigszáguldott a könyves blogokon, és előbb-utóbb tuti mindannyian elolvastuk. Na, így például simán bele lehet futni egy csomó szarba, mert tuti nem fog egyezni az ízlésed a többi bloggerével :) Ha meg igen, akkor ott súlyos problémák vannak az egyéniség terén (no para, akadnak klubok, ahol pont ezt keresik). Ma már jobbára csak akkor olvasok könyvet más bloggerek hatására, ha valaki, akinek tényleg adok a véleményére (egy kézen meg is számolható) a hatása alá került és megérint bennem valami mélyet (ilyenkor általában tetszik is, amit olvasok); vagy ha adott könyv felfokozott indulatokat vált ki (ilyenkor meg nem). Legutóbbi olvasmányom például egy jól sikerült negatív kedvcsináló cikk következménye volt (nem is tetszett) – és akkor mondja bárki, hogy a negatív reklám nem reklám. (Messzire vezetne, de egyszer érdemes lenne hosszabban erről is: sokkal-sokkal nagyobb eséllyel kelti fel az érdeklődést egy indulatokkal-érzelmekkel teli negatív poszt, amiből látom, hogy a könyv igenis hatással volt az olvasóra, mint valami közhelyes, kényszeredett pozi ajánlócska. Jó lenne, ha ezt végre bloggerek, szerkesztők, kiadók is felismernék…)

És akkor a filmekkel érünk el oda, amiért ezt az egész posztot elkezdtem (ehhez képest lassan elkopik a billentyűzetem, de sebaj, az a jó, ha a cikk önmagát írja). PuPilla kérdezte A marsi cikk kapcsán, hogy filmben kevésbé zavar-e a „hálivúdiság”, mint könyvben és ez szerintem egy baromi érdekes kérdés. Mert így van. Nem akarok olyan nagy szavakkal dobálózni, hogy a könyv az szent, az irodalom az valami sokkal emelkedettebb művészet, meg hasonlók – mert nem igaz, a könyvre szentségként tekinteni a legnagyobb hülyeség, ami megöli a szórakozást, és a filmművészet is pakolt már elénk számtalan valódi műalkotást. Mégis, szigorúan szubjektív alapon azt kell mondjam, ha én lazítani akarok, ha kikapcsolódás kell, guilty pleasure, tökmindegymi, csak bambulhassak ki a fejemből, előbb nézek meg egy szar filmet mint hogy elővegyek egy szar könyvet. Mostanában annyi értéktelen filmet néztem, hogy könyvben annyit az életben nem vállalnék be. Még a szürkét is megnéztem, na, erre varrjatok gombot :) (Mielőtt megkérdeznétek, miért: mert a zseniális Hajsza sorozat után kíváncsi voltam, mit kezdtek Jamie Dornannel. Hát, leginkább semmit.) Azt hiszem egyébként, a magyarázat arra, miért vagyok megengedőbb a filmmel mint a könyvvel, rém egyszerű: az olvasás mégis csak energiabefektetés, nem úgy van, hogy csak bámulsz ki a fejedből és a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy betalálj a popcornnal a szádba. Ha már energiát fektetek valamibe, az legyen jó. Meg aztán, egy rossz film rövidebb is – két óra az életemből még nem olyan vészes, míg egy átlag 300 oldalas könyvet azért tovább tart elolvasni (félbe meg ugye nem hagyok).

Bár nem láthatjátok, nagyon gondolkodom ám, miközben ezt írom, hogy mi lehetne az a könyves guilty pleasure, amivel megbotránkoztathatnám/megnyugtathatnám a társaságot, hogy néha bizony én is fogyasztok „gyorskönyvet” (ha már kölcsönvettük a gyorskaja csúfnevét…). Gondol-gondol-gondol. Anita Blake. Ha keresztre feszítenek, se tudnék egyetlen pozitívumot sem felhozni a könyv mellett, értéktelen szemét, vámpíros is, zombis is, idegesítő is, viszont az első néhány része borzasztó szórakoztató. Még az is lehet, hogy a közeljövőben újraolvasom őket :)

Nézzük a többiek bűnözéseit:


Csatlakozók:

Bubu

16 megjegyzés :

  1. A "mit nem" listád minden pontját olvasva bólogattam itt magamban :)
    A guilty pleasure-jeim meg annyira nem szemetek szerintem, hogy junk reads-nek nevezzem őket, nálam ilyen amúgy a Holtodiglan meg a hasonló thrillerek. Vagy a Moningok, a zombis könyvek... utóbbi kategóriából mondjuk volt, amit tűzre vetettem volna (Jamie McGuire, aki szerencsére már annyi könyvet írt, hogy egy kész szemétdombot alkotnak).
    Mindenesetre Fejős Évákig meg szürkékig nem süllyedek, az tuti, ennyire nem hajt a kíváncsiság, vagyis igazából tök nem vagyok kíváncsi. :) Jaj most eszembe jutott hirtelen, hogy egyszer elolvastam egy Fábián Jankát, te atyaisten!!! :D Na az Junk Read egy az egyben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is! Minden totál egyezik :D
      Szerintem a guilty pleasure-t helyre kell tenni a fejünkben, és nem szégyelleni, csak élvezni, ha már szereted. :) Jamie McGuire, jajjj. Megfeküdte a gyomrom...

      Törlés
    2. Ja, ezért is különítettem el a junkot meg a guilty pleasure-t én is ;)
      Jamie McGuire :))) ha csak meghallom a nevét, Pupi posztja jut eszembe, az egy epic paprika volt :D
      Jó ég, én valaha akartam Fábián Jankát olvasni (rég volt, el is múlt...) nem hittem hogy ennyire hulladék :o

      Törlés
    3. Jaj, az a poszt... :D így utólag örülök, hogy megírtam, annyian szórakoztatok jól rajta. :)
      Fábián Janka nagyon becsapós, mert hirtelen tényleg valami rendes irodalomnak tűnik.
      Én csak egy nyúlfarknyi mesét olvastam tőle (A zöld macska), de az megint más téma.

      Törlés
  2. nekem egyetlen olyan íróm van, akit ma letagadok, hogy valaha is olvastam könyvét, és az LL. Lawrence. :D engem elkerült coelho is, a tizenegy percet elolvastam, amikor a hype volt, és mondjuk abban nem voltak nagy bölcsességek, egy az egyben baromság volt. írt valamit, amiért pénzt kapott, oszt ennyi.

    ahogy nézem, mindenki GP-je az egyébként olvasott műfajaihoz képest való "alább adás". nekem még Hamilton bőven nem GP.
    ami az igazi junkokat illet, azokkal teljesen egyetértek, én is kerülöm ezeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tagadod le, most vallottad be :D
      Coelhót én is még a hype előtt olvastam először, és akkor tetszett Az alkimista. Aztán a Tizenegy percnél már átláttam a szitán...
      Érdekes ez az "alább adás", meg a GP értelmezése.

      Törlés
    2. lawrence :o nahát, Nima, te is okozol meglepetést :D
      Nem is tudom... amúgy van más urban fantasy, amit nem tekintek guilty pleasure-nek, szóval nem vagyok biztos benne hogy műfaji "alább adás", de tényleg érdekes lenne elgondolkodni ezen is...

      Törlés
  3. Ó, egy poszt, ahol van Junk! Igen, mondhatnám én is, hogy ezek azok, de én nem vagyok ilyen bátor, hátha egy szegényes szókincsű embernek még ezek is fejlesztőek. Vagy, hogy addig sem az éjjelnappalt nézi. Én mindig örülök, ha olvasni látok embereket, így csak bólogatok, és magamban mondogatom: kár, hogy junk, junk...!
    de ezek már tényleg a rossz kategóriát súrolják nálam is... bár a Holtodiglant szerettem. nagyon. mint a mcd-s kaját. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet neked van igazad, de mostanában egyre többször gondolkodom azon, hogy az a mennyiségű (igen, kimondom) szar, amit kiadnak, minimum megkérdőjelezi, hogy az olvasás önmagában érték-e, több-e mint a tévébambulás... Csak attól, hogy bötűt fal papírról, éjjelnappal Lali albérletkalauza még semmivel sem színvonalasabb szellemi táplálék, mint a tévéműsora :( Sajnos :(

      Törlés
  4. Most miért mondod, biztos olvassák mások is, nem csak az én hatszázharminchat egyenkénti rákattintásom az, amikor körbe és körbemegyek. :D
    És igen, szavazunk ám, mert demokrácia van, kivéve, amikor megszüntetem haragomban. ;)

    Meg kell hogy mondjam, én se voltam annyira kibékülve a témával, és nem is tudtam, hogy mit fogok pontosan írni, nem volt vázlatom, se aztán az lett, mint nálad, leültem, és megírta magát a bejegyzés. Az egymondatos posztod, á la Szee, is jó lett volna ;) Mindent szabad! De így mégiscsak jobb lett, hogy ennyit írtál.
    Zoli meg, hilarious, hát imádom ezt a beszólását :D Add át, hogy csókoltatom!
    Tök jó ötlet volt belerakni a posztba, hogy mi az amit nem-nem soha, most kicsit nézek is furán magamra, hogy ez miért nem jutott eszembe, pláne, hogy lehetett volna PÉLDÁKAT hozni, amit ugyebár imádok ;) Egyetértek amúgy, nekem is ilyesmi a never-to-read listám, sőt, tulajdonképpen ugyanez... :)

    A filmadaptáció elkészülte, moziba kerülése sokszor nekem is motiváló tényező. Akkor vettem végre elő a Pi életét is, amikor jött a film, és mindenképp be akartam fejezni, mire eljutunk megnézni.
    Valahogy érthető, hogy a "szar" film könnyebben lecsúszik, és tényleg nem elhanyagolható szempont az se, hogy nem vesz el annyi időt az életedből. Ez tulajdonképpen a formátumos gondolatomhoz hasonló. Előhoztam a posztomban, hogy pl. sok minden, ami nem tetszett annyira végül csak a hangoskönyv formátum miatt csúszott le, mert az passzívabb, kevesebb energia-befektetéssel jár, mást is ténykedhetek közben, stb, ebből a szempontból a filmhez hasonló. De ha ténylegesen olvasni kell a papíron, akkor valószínűleg hamarabb elfordulok tőle, és eleve biztos tovább tartana elolvasni.
    Megnézted a Szürkét jáj :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Simán kinézem hogy az összes kattintásom te vagy, amilyen lelkes szoktál lenni :)
      Áh, egymondatos poszt terén Szee verhetetlen... Átadom, én is imádom a beszólásait (általában :D).
      Na hallod, pedig hogy megbeszéltük múltkor hogy én nem példálózom, te meg mindig, erre pont most nem hoztál példákat??? Felháborító :)

      Amikor olvastam a posztod nekem is ez volt az első gondolatom, hogy amit a hangoskönyvről írsz, tökre rímel erre a filmes dologra. Lehet, ha hallgatnék könyvet, nekem is több "laza" lecsúszna.
      Jáj, hát ennyire megleptem mindenkit ezzel a szürkével :D

      Törlés
    2. Neem, azért normális kereteken belül szaladok végig a posztokon, max 5-6szor :)
      Szee-nek remélem még lesznek egymondatosai. :)
      Hát látod, nem volt példa, én mondtam hogy majd meglepetést okozok, jó hát nem nagyon, de azért mást írtam, mint szoktam. :P

      Igen, érdekes ez a formátum-rímelés. Lehet, hogy hangosban másként csúsznának neked is, de mondjuk nem hagysz félbe se soha - ehhem, csak Fejőst. :D

      Törlés
  5. Hát komolyan, nagyon jól szórakoztam a poszton. Pl. Timi megnézte a szürkét, de én nem :D. Aztán ott volt Zoli beszólása, plusz nagyon lényeges momentum: a grumpy cat, és még azt is gondosan titkoltad előttem, hogy Fejős Évát olvastál. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök hogy tudtam meglepetést okozni :))) grumpy cat alig várta már, hogy egy posztba bekerüljön, hát ennél jobb alkalom nem is lehetett volna ;)
      Ja, megnéééztem a szürkét és kemény 50 oldalt olvastam Fejős Évából :) ennyi coming outot osszunk is be idénre :P

      Törlés
    2. Úristen, akkor félbehagytad Fejőst! :O na, ez is egy újdonság, a nagy nem-félbehagyó részéről. :)

      Törlés
    3. Valóban, felnőtt életem kettő darab félbehagyott könyve közül ez volt az egyik :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...