Egy, a világunktól alig különböző
(csak amúgy Harry Potteresen „mellérajzolt”), annyira nem is távoli
(fantázia-földrajzilag szinte otthonos) világban a fénytündérek hatalmát a
sötét erők fenyegetik. Ki tudja megakadályozni, hogy a gonoszság uralma győzedelmeskedjen
a Földön? Két kíváncsi gyerek, Tüske és Abby és néhány jó szándékú felnőtt –
például Csillagfény kapitány, akiről kiderül: a legendák világából ismert
Ősidők Hajósa ő, ezer kaland, győzelem és vereség „túlélője”; és Sir Chadwick
Street, a fénytündérek színpadra termett mestere, vagy inkább színpadon ragadt
ripacsa… Hőseink útnak indulnak az ezernyi kalandot rejtő tengereken át, hogy
elébe menjenek a veszélynek. S hogy sikerül-e legyőzniük a kegyetlen Farkasfű
vezette éjboszorkányokat? Ne legyenek kétségeink.
Ha kegyetlen kedvemben kap A Jégpor nyomában, akkor egyszerűen
félreteszem. Nagyon sok könyv fordulataiból egy-szövegbe gyűrt, az új ifjúsági
fantasy-divat számtalan kliséjét újrahasznosító története nemigen rejt
meglepetést azoknak, akik mostanában olvastak ilyesmit. Fénytündérek,
éjboszorkányok, tengeri boszorkányok, Atlantisz, elveszett világ a jég alatt –
mintha egy sok elemű fantázia-kirakójáték rakódna össze, meglehetősen
önkényesen; a legegyszerűbb, egydimenziós karakterekkel, akik vagy nagyon jók,
vagy szörnyű rosszak. Ráadásul az író első pillantásra fanfiction szinten,
rajongói szinten fogalmaz, nagyon sokszor kimondva-leírva azt, amit inkább
érzékeltetni kéne.
Mégis, ahogy olvastam – az összes
felsorolt kényelmetlenség ellenére – csak összerakódott a könyv a maga esetlen
módján is, és felsorakoztak a mentségei. Hozzászoktattak bennünket a
többfenekű, a felnőttség felé is tartalmat kacsintó elbeszélésmódhoz – nos, ez
itt valóban ifjúsági regény, nincs ilyen rétege. A nyelvezete valójában egy
korábbi, fiatalabbaknak szánt szövegi világé, Travers, Lewis, Barrie
nyelvezetével rokon. Ahogy a humora is, az olykor – főleg a lepukkant
környezetben vegetáló fénytündérek párbeszédeiben – felcsillanó fanyar,
ironikus humor visszafogott, kulturált, amolyan „előző századfordulós”; mai
szemmel szinte túlságosan is óvatos. Az ifjúsági fantasykba kúszó naturálisnak,
a szinte horrorba illőn talpunk alatt cuppogó testnedveknek itt nyoma sincs.
Ez a könyv valójában klasszikus
értelemben vett mese. Nem is túl jól megírt, időnként zavaróan esetlen mese –
de eszembe jutott: a mai, képbe szédült gyermekkor számára alkalmas kapu
lehetne a könyvek világához, mivel egyszerű karakterei könnyen állnak össze
látvánnyá a gyerekfejben. Könnyen képiesül a maga nem túl kifinomult
színes-szagos-szélesvásznú kaland jellege okán is. Hogy aztán jó sok
olvasmánnyal később majd a nosztalgia mentse a hibáit. Arra jutottam, hogy
olvasni nemigen szerető kiskamaszoknak ez a könyv ideális ajándék.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Fordította: Bajkán László, Sámi László
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése