2012. június 14., csütörtök

Michael Molloy: A jégpor nyomában


Egy, a világunktól alig különböző (csak amúgy Harry Potteresen „mellérajzolt”), annyira nem is távoli (fantázia-földrajzilag szinte otthonos) világban a fénytündérek hatalmát a sötét erők fenyegetik. Ki tudja megakadályozni, hogy a gonoszság uralma győzedelmeskedjen a Földön? Két kíváncsi gyerek, Tüske és Abby és néhány jó szándékú felnőtt – például Csillagfény kapitány, akiről kiderül: a legendák világából ismert Ősidők Hajósa ő, ezer kaland, győzelem és vereség „túlélője”; és Sir Chadwick Street, a fénytündérek színpadra termett mestere, vagy inkább színpadon ragadt ripacsa… Hőseink útnak indulnak az ezernyi kalandot rejtő tengereken át, hogy elébe menjenek a veszélynek. S hogy sikerül-e legyőzniük a kegyetlen Farkasfű vezette éjboszorkányokat? Ne legyenek kétségeink.

Ha kegyetlen kedvemben kap A Jégpor nyomában, akkor egyszerűen félreteszem. Nagyon sok könyv fordulataiból egy-szövegbe gyűrt, az új ifjúsági fantasy-divat számtalan kliséjét újrahasznosító története nemigen rejt meglepetést azoknak, akik mostanában olvastak ilyesmit. Fénytündérek, éjboszorkányok, tengeri boszorkányok, Atlantisz, elveszett világ a jég alatt – mintha egy sok elemű fantázia-kirakójáték rakódna össze, meglehetősen önkényesen; a legegyszerűbb, egydimenziós karakterekkel, akik vagy nagyon jók, vagy szörnyű rosszak. Ráadásul az író első pillantásra fanfiction szinten, rajongói szinten fogalmaz, nagyon sokszor kimondva-leírva azt, amit inkább érzékeltetni kéne.

Mégis, ahogy olvastam – az összes felsorolt kényelmetlenség ellenére – csak összerakódott a könyv a maga esetlen módján is, és felsorakoztak a mentségei. Hozzászoktattak bennünket a többfenekű, a felnőttség felé is tartalmat kacsintó elbeszélésmódhoz – nos, ez itt valóban ifjúsági regény, nincs ilyen rétege. A nyelvezete valójában egy korábbi, fiatalabbaknak szánt szövegi világé, Travers, Lewis, Barrie nyelvezetével rokon. Ahogy a humora is, az olykor – főleg a lepukkant környezetben vegetáló fénytündérek párbeszédeiben – felcsillanó fanyar, ironikus humor visszafogott, kulturált, amolyan „előző századfordulós”; mai szemmel szinte túlságosan is óvatos. Az ifjúsági fantasykba kúszó naturálisnak, a szinte horrorba illőn talpunk alatt cuppogó testnedveknek itt nyoma sincs.

Ez a könyv valójában klasszikus értelemben vett mese. Nem is túl jól megírt, időnként zavaróan esetlen mese – de eszembe jutott: a mai, képbe szédült gyermekkor számára alkalmas kapu lehetne a könyvek világához, mivel egyszerű karakterei könnyen állnak össze látvánnyá a gyerekfejben. Könnyen képiesül a maga nem túl kifinomult színes-szagos-szélesvásznú kaland jellege okán is. Hogy aztán jó sok olvasmánnyal később majd a nosztalgia mentse a hibáit. Arra jutottam, hogy olvasni nemigen szerető kiskamaszoknak ez a könyv ideális ajándék.


Kiadó: Főnix Könyvműhely
Fordította: Bajkán László, Sámi László
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...