2012. június 2., szombat

John Scalzi: Vének háborúja


Az ember sárkányfog-vetemény. Ami pont jól jön, ha az univerzum meg sárkányfog-veteményeskert, ahol a létezésért, az élettérért (hogy igazán csúnya asszociációs mezőket is ideemeljek) életre-halálra kell küzdeni. Nyilvánvaló, hogy nem leszel túl toleráns a szomszéd bolygórendszerbe ültetett sárkányfog-származékkal, ha számára te vagy a kaja. Persze ez a legtisztább képlet, hiszen legtöbbször a szomszéd létformákkal jellegében ugyanaz a kajátok, ugyanarra mozdulnátok rá: levegő, víz, növények, állatok – s persze épp ezért katasztrófa, ha mindezt az alien felkajálja előled. Létkérdés lesz, ki kajál. Ki volt ott előbb. Vagy ki bírja ott tovább – az épp frissen felfedezett lakható rendszerben. Ez a könyv azon alapul, hogy nemcsak az ember sárkányfog-vetemény, hanem minden értelmes faj. Ez a könyv abból indul ki, hogy a világűr gyarmatosítása eleve elbaltázott: ugyanis durva versenyhelyzet. Vérre megy. Amikor nincs választása a fajnak: hiszen vagy ölsz, vagy téged ölnek. Vagy harcolsz, vagy kipusztulsz. Röviden: a könyv világegyetemében élni eleve szar ügy.

De erről a civilizált földlakó csak akkor szerez tudomást, ha betöltötte a hetvenötödik évét. A Gyarmati Véderő toborzóit csak a nyuggerek, a krepák érdeklik, a vén trottyok – akik a tovább létezés lehetőségéért jobbára alá is írnak. Annak ellenére, hogy nem tudják, mire vállalkoznak. A földiek nem ismerik a világegyetem igazi természetét. A kivándorlás lehetősége korlátozott: csak a túlnépesedett nemzetek lakóit fogadja a Gyarmati Szövetség – a fejlett világ lakóinak meg kell öregednie hozzá, hogy belevághasson a kalandba. Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe – meséli John Perry, történetünk hőse, aki ekkor még nem tudja: amit választott, eleve szar ügy, bár tényleg rendelkezik némi többlet-perspektívával.

Merthogy az új testbe „visszafiatalodva” Perry és társai olyan hadseregben találják magukat, ahol a halálozási ráta hetvenöt százalékos. Ahol fejlesztett képességeikkel a katonák továbbra is az abszolút minimumot kapják, hogy odakint tudjanak harcolni, ne adj isten, még életben maradni is – legalábbis Ruiz őrmester, minden kiképzők abszolútuma, a kedvenc hősöm szerint. Ugyanis John Scalzi könyve ennyire követi a katonaregények ősi mintáit, mintegy folyvást ironizálva is ezen: miből is állhatna a történet, ha katonákról van szó, mint a bevonulás környéki bizonytalanságról, a kiképzésről, az első ütközetről, a veszteségekről, az elfásulásról, a bajtársiasságról, ami ebből kiránt – s a nagy összecsapásról, ami ha nem is a végső, de végképp elválaszt ocsút és búzát. Hogyne lenne hát benne agresszívan bunkó volta ellenére pokoli hatékony kiképző… Scalzi a köszönetnyilvánításkor hogyne köszöntené Heinleint – meggyőződésem, hogy az író rajongott a Csillagközi invázióért, akárcsak sokunk.

Holott a nyilvánvaló párhuzamokon túl ez a könyv jó pár csapdát ügyesebben kerül ki, mint Heinlein története akkoriban. Először is nem annyira didaktikus. A társadalmi felelősségvállalást egyszerűen egészségesebben kezeli, nincs meg benne az amcsi katonaregényekre általában jellemző republikánus patriotizmus – illetve annak korlátolt, gyakran plakát-vékony kivonata. És van humora. Egészséges, jóízű öreghumor, olykor beteg, de szórakoztató katonahumor, de e humor gyakran teremt fél mondatokkal megfelelő távlatot a történteknek. Az élet, amit ábrázol, így lesz eleve szar ügy, amiről pokolian szórakoztató olvasni.

Scalzinak van stílusa. Eljátszik a szavakkal, a jellemző szlogenekkel, katonakönyvek visszatérő embléma-mondataival – gyakran kifordított formájuk a mesélt szokvány katonamesét folyamatosan idézőjelbe helyezi. Az író amúgy is játékos elme lehet: a szereplők, a katonák fantasztikus írók és neves tudósok neveit viselik; mintegy katalógust kapunk, kivel is szolgálna szívesen – és kivel nem szívesen – a szerző. Mert megkockáztatom: az egyes szám első személyben elmesélt történetben amúgy fanfic módra a főhősével azonosul. Ami nem akkora baj – aki mellesleg olyat tud írni, mint a FejGép vagy az IntelliVér kegyetlenül eltalált „termékismertetői”, aki mellesleg számtalan apró utalásban teszi helyre a mi kis jóléti társadalmunk szokvány elmebetegségeit, annak elnézhető az olykor ügyetlen, olykor önleplező (időnként tényleg rajongói szintű) álmodozás.

Az jobban zavar – pont a kitaláltság szintje okán –, ha olykor sérül a történet belső logikája. A Korall bolygó problémája például: ha a teljes könyvön át az egyik legfontosabb vezérelvünk a gyarmatosítás kényszeréhez a túlnépesedés, akkor nehezen képzelhető el, hogy egyetlen bolygónyi területen is megengedhetné magának az emberiség a kis létszámú, öko-tudatos telep luxusát. Mintha kéne ez a „környezeti felelősségérzet”, hogy még jobban befeketíthesse az író az olvasói szemében a környezetromboló, korallgyilkos rraeyeket, mintha nem lenne elég, hogy ők például imádják a humán gerincvelőt telepes módra… S egyetlen megjegyzést tennem kell a fordításra is, annak ellenére, hogy nem olvastam az eredetit. De épp elég katonatörténetet ahhoz, hogy néhol megérezzem: másképp hangoznak mondatok, mint amit a szöveg logikája akarna. Nem gyakran, de előfordul ilyesmi a szövegben – mintha Pék úr, vagy a kötet szerkesztője elkényelmesedett volna kissé. Kár lenne a kiadó eddig gyakorlatilag hibátlan renoméjáért, ha rendszer lenne ebből…

A pacifista kicsi lelkem össze-vissza karistolta ez a könyv – de a maga műfaji keretén belül maradandó élmény. Kicsit azért aggódva olvastam, hogy megjelent még három része – a várakozás izgalmán túl: mert ha az Agave tartja magát jó szokásaihoz, akkor hamarosan elolvashatjuk azokat is. Remélem, hogy az író azokat se baltázta el. Hogy nem csinált a szuperkatonájából a sorozati betegségek – fokozott feszültség, fokozott kihívások, fokozott hősi pózok, s legfőképp a felfokozott olvasói várakozás – okán népmentő messiást. Hiszen az lenne csak a szar ügy igazán. Ha kiveszne ebből a történetből a harci mesék egyetlen mentsége: az emberi lépték.


Kiadó: Agave
Fordította: Pék Zoltán
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...