2011. szeptember 6., kedd

Raymond Chandler: Hosszú búcsú

Az emeleti ablak és a Kedvesem, Isten veled! után a Hosszú búcsú (korábban Elkéstél, Terry címmel jelent meg) a harmadik Raymond Chandler-krimi, amit olvastam, és most először éreztem meg igazán, miért is tartják Chandlert a műfaj egyik legnagyobb klasszikusának. Az előző két regény is remekül elszórakoztatott, de nem adott többet, mint bármelyik bűnügyi történet – ellentétben a Hosszú búcsúval, ami – ha nem is szolgál épületes tanulsággal, nem filozofál, és nem váltja meg a világot – némely rétegével messze túlmutat a „mogorva, alkoholista magánkopó lecsúszott alakok után nyomoz a züllött nagyvárosban” sémán.

Philip Marlowe ezúttal barátra lel, naná, hogy egy részeg, épp kidobott fickó személyében, akit aztán időről időre kihúz a maga ásta gödörből, és jól eliszogatnak kettecskén. Mígnem egy nap Terry, az újdonsült barát fegyvert szorongatva csenget be Marlowe-hoz, és finoman arra ösztökéli, hogy juttassa már át a mexikói határon – menet közben az is kiderül, hogy Terry dúsgazdag, kikapós feleségét megölték, a fő gyanúsított pedig a férj. Akiben Marlowe valami rejtélyes oknál fogva megbízik, így segít neki elmenekülni – később annál nagyobb a bánata, amikor Mexikóból egy beismerő vallomás kíséretében megérkezik Terry öngyilkosságának híre.

Egy vérbeli magánnyomozó számára nincs is annál rosszabb, mint amikor innen is, onnan is – a rendőrségtől, befolyásos gengszterektől, a halott nő még befolyásosabb apjától – azt a burkolt utasítást kapja, hogy ne merjen nyomozni. Az ügy le van zárva, a gyilkos megölte magát, mindenkinek így kényelmes – de Marlowe-t nem úgy ismerjük, mint aki annyiban hagyja a dolgot. S ha még ráadásul kap egy új megbízást, ami bizonyos pontjain összefüggeni látszik Terry halálával, akkor aztán az isten sem állítja meg, amíg ki nem deríti, mi történt.

Hogy mi a kapcsolat az alkoholista író, akinek a felkutatására Marlowe-t felkérték, az ő gyönyörű, ám búskomor felesége, egy váratlanul feltűnő gazdag szépasszony, és a halott Terry között; kiderül a nyomozás során. A Chandlertől megszokott összefonódások, szövevényes rokoni-baráti-ismerősi szálak, eltitkolt szerelmek, régen eltemetett bűnök és hazugságok itt is szerepet kapnak, hogy a végére kiderüljön, senki sem az, aminek látszik. Ugyan a „csattanót” most sem nehéz kitalálni, a gyilkosság(ok) is viszonylag kiszámíthatóak, de az odáig vezető út emlékezetes.

S hogy miért is több Chandler eme regénye egyszerű kriminél? Mert egy ma már a végletekig elkoptatott (mondhatni, a csapból is folyó) klisét tölt meg tartalommal – a korát megelőzve. A kaliforniai elit léhűtő mindennapjait maró gúnnyal és éles társadalomkritikával ábrázolja, a többnyire alkoholista, depressziós, drogfüggő kivételezetteket a maguk valójában ábrázolva – szánalmas emberroncsokként. Persze van itt valódi tragédia is, megidéződnek az akkor még élénken a szereplőkkel élő második világháború traumái – ám a hangsúly nem a háború valódi áldozatain van, vagy azokon, akik megnyomorodva, tönkretéve tértek haza, hanem azokon, akik önmaguknak gyártottak drámát, akik a saját élethazugságaiktól nem tudnak szabadulni, akkor sem, amikor bármit megkaphatnának, és akár még boldogok is lehetnének. És ez már jóval túlmutat a műfaj keretein – azzal együtt, hogy Marlowe azért túlságosan nem bonyolódik bele a dologba. Ő csupán nyomoz, szembesít mindenkit a saját hazugságaival, aztán iszik egyet, és megy tovább.


Kiadó: Európa
Fordította: Sóvágó Katalin
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...