2011. szeptember 14., szerda

Angyal László: Megváltó felszáll

Nem mondom, volt bennem egy kevéske várakozás, mivel akit kicsit is érdekel az aviatika, annak Angyal László neve nemigen lehet ismeretlen. Politikai thriller magyarul, magyar közegben – nos ez volt a másik „hívó harsona” e könyvvel kapcsolatban, ami felkeltette az érdeklődésem. Valaha egészen komoly mennyiséget faltam be a műfajból, a múlt rendszer megboldogulása környékén; ez afféle pótcselekvés volt gondolom, akár az akkoriban megjelenő „tényfeltáró” sajtótermékek kötelező lapozgatása – azokban is bájosan keveredett a tény, meg a fikció – egy ország leste maga körül a média-horizontot a rendszerváltás után, a hangulatba jól illett Forsyth, Le Carré, Ludlum, Clancy, s a többi „összefüggés-gyáros”, a nyilvánosság függönye mögötti lehetséges játszmák „krónikásai”. Összeesküvés és –elmélet (akkor még) minden misztika nélkül működött e könyvekben, nem lettem a műfaj rajongója, de nagy úr a korszellem, hát kóstolgattam.

Nos, kettős élmény a könyv, kaphatna hideget is, meleget is – pont azért, mivel az egyik bennem felépült követelésnek mértéken felül, a másiknak némileg alatta teljesített. Először is: végre egy könyv, ahol minden repüléssel kapcsolatos megjegyzés, repüléstechnikai és teljesítményadat, a fónia, a pilóták egymás és a földi irányítás közti kommunikációjának minden eleme kőpontos, a helyén van, minden akkor és úgy hangzik el, ahogyan a „való életben” történne, itt nem lelni hibát – mondhatnám, végre itt van egy „repülős könyv”, ahol a szakmát belülről ismerők nem fogják majd öt percenként a fejüket, hogy megint milyen szarvashibát vét a lelkes, ámde amatőr író.

Néhol azért visszaüt a szakmai múlt, mintha Angyal László minden általa ismert repülős anekdotát, sztorit bele akarna fonni a kalandba – némileg talán túlterhelve azt: több vargabetűt illesztve a sztoriba, mint amennyi a laikusok számára emészthető. Bár nem tagadom, én élveztem ezeket a kitérőket, a pilóta-hősök személyes múltjába, híres repülő-események helyszíneire tett kunkorokat, mivel a szerző érdekesen és jól meséli a neki legfontosabbat a világon.

Viszont a regény mint politikai thriller a hajtóművek túlpörgetése után rövid felszálló-úton rugaszkodik el „napjaink politikai történéseinek” felszállópályájáról, a fantázia korlátoktól mentes egére. Meredekebben, mint ahogyan a műfajban szokásos, ahogyan a – történetben nyomokban azért fellelhető - mintaadók álmodtak anno rémületesebbnél rémületesebb terrorlehetőségeket. Úgy is mondhatnám, a történet „csűrőlapjai” körül meglehetősen nagy mértékben áramlanak valószínűtlen környezeti „légáramlatok”. Avagy legalábbis remélem, ennyire nem szűklátókörű, érdekvezérelt mondjuk ki: egyszerűen ostoba egyetlen posztszocialista politikai elit sem – remélem, a magyar főleg nem; remélem talán nem vehetők rá semmi pénzen ilyen mélységű politikai öngyilkosságra, mint amit a vázolt alapkonfliktus jelentene – mélyebben nem mennék bele, nem akarom felbontani a sztori egyébként jó érzékkel adagolt információkon függő, voltaképp ügyes fordulatait.

Annak ellenére mondom ezt, hogy a felvetett téma sajnos minden porcikájában aktuális, tíz évvel a tornyok omlása után is mélyen benne él az emberekben az efféle fenyegetés. Elég ha arra gondolunk, a polgári légi közlekedésben hány szabályt, szinte irreális, paranoid ellenőrzési-megelőzési metódust vezettek be a WTC-t ért terrortámadás következményeképp. Ha arra gondolunk, mennyire valóságos veszélynek tekintik azóta is a lehetőséget, hogy szerencsétlen utasokkal rakott gépmadarakat alkalmazhatnak fanatikusok fegyver gyanánt polgári és katonai célpontok ellen. Nem beszélve arról, hogy ez valóban csak egy lehetőség a sok közül a repüléstechnika borzalmasan „alternatív” felhasználására – hogy technikailag a szerző által elénk rakott verzió sajnos valóban működne.

Angyal László a „fantáziába” tett látványos felszállás után azért számos ponton ágyazza a valóságba a maga meglepő alapossággal egymásba épített rémképeit. Nem mellesleg szerethető figurákat teremt, és jól mozgatja őket a történetben. El tudom képzelni, hogy létezhet ekkora, politikai rendszereken és nemzeteken átívelő szakmai szolidaritás a légen járók közt – hogy valóban akadnak köztük ilyen mindenek felett kalandvágyó, tetteik esetleges következményeit egy vállvonással elintéző, de más – szakmai – tekintetben igen felelősségteljes, nem mellesleg a jég hátán is megélő alakok. Ha az olvasó megszereti őket, és a könyv „környezeti tájait” politikai szatírának olvassa, és fricskának médiavezérelt „tömegközéppontú” korunk turcsi orrára, akkor jól fog szórakozni rajta – első könyves fikciós szerzőnk a könyvével végül is tényleg egész látványos „útvonalat repül”.


Kiadó: Digitalbooks
 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...