Ljudmila Ulickaja Imágó című könyvének bemutatója - 2011. szeptember 14. Puskin mozi

A Puskin mozi Metropolis termének befogadóképességét alapul véve körülbelül 220 érdeklődőre számított a Magvető Kiadó Ljudmila Ulickaja új, Imágó című regényének bemutatójára. Alaposan alábecsülték az írónő rajongótáborát. A kezdés előtt 50 perccel már legalább harmincan gyülekeztünk az előcsarnokban, amikor pedig fél órával a meghirdetett időpont előtt beengedtek minket a terembe, már látszott, hogy itt bizony lesz, aki kint marad. Így is lett, amikor már a lépcsőkön is végig álltak a nézők, a színpad két oldalán pedig jóízűen ücsörögtek a bevállalósabbak, a biztonsági szolgálat emberei megálljt parancsoltak – ha hagyják, valószínűleg még a csilláron is lógtak volna érdeklődők.

Ez megadta az alaphangulatot, kellemes meglepetés volt, hogy ennyien eljöttek, és láthatóan a legtöbben tényleg ismerik és szeretik Ulickaja műveit – erre utaltak a nem egy embernél látott méretes könyvkupacok, amiket a dedikálásra hoztak. Nekik sajnos csalódniuk kellett, az írónő ugyanis törött kézzel érkezett, és fájdalmai miatt nem vállalta a dedikálást – szerencsére az érdekes beszélgetés kárpótolta az elkámpicsorodókat.

Az írónővel fordítója, Goretity József beszélgetett, aki, lévén az orosz irodalom szakértője, okos és mondhatni, aktuális kérdéseket tett fel. Nyilván ehhez az is kell, hogy Ulickaja művei okos és aktuális kérdéseket boncolgassanak, de hallatlanul nagy élmény volt, hogy két olyan ember beszélgetett, akiknek külön-külön is volt mondanivalójuk, és nem egy olyan „műsorvezetőt” ültettek oda az írónőt faggatni, akinek köze nincs az irodalomhoz.

Mostani magyarországi látogatásáról Ulickaja elmondta, nagy élmény volt neki megismerkedni Pécs városával – nagyon szimpatikus volt neki ez az élhető kisváros, annál is inkább, mert ő egy hatalmas, koszos, élhetetlen nagyvárosban lakik, ahonnan egyre inkább az ilyen emberközeli helyekre vágyik. Egyébként is szeret hozzánk járni, és kellemes emlékeket őriz Magyarországról – ahogy elmondta, a kilencvenes években  művei – ahogy a többi orosz kortárs íróé is – előbb találtak utat a nyugat-európai olvasókhoz, mint a kelet-európaiakhoz, köszönhetően a szovjet múltnak, és a politikai elutasításnak. Kelet-Európa, ahogy az írónő fogalmazott, „meghódítandó terület” volt az orosz írók előtt, és amikor a 2009-es Könyvfesztiválon megkapta a Budapest Nagydíjat, ez az elismerés azt jelezte számára, hogy a „kultúra legyőzte a politikát”. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ezt hallani napjaink egyik legnagyobb írójától kifejezetten megható volt.

A beszélgetés eztán leginkább az új könyv körül forgott – az Imágó központi témáit érintve Ulickaja beszélt a hatalomról és annak elutasításáról, valamint arról, hogy a politikai elnyomás világa után jelen korunkra a piaci elnyomás a jellemző, ami ugyanolyan embertelen és ugyanúgy képes megnyomorítani a tömegeket. A regényt – melynek központi szereplői a hatvanas években élik fiatalkorukat – áttételesen azoknak írta, akik a mai problémákért azokat okolják, akik annak idején megfutamodtak vagy emigrációba vonultak, és azoknak, akik nosztalgiával gondolnak a régi időkre. A mai fiataloknak és a régi rendszert belülről már nem ismerő, ám azt visszasíró olvasóknak akarta megmutatni, hogy milyen körülményekkel és milyen választásokkal kellett szembenézniük akkoriban.

Ugyan az írónő elutasít mindenfajta nosztalgiát a kommunista időszak kapcsán, mégis van, amire jó szívvel gondol vissza, és amit hiányol napjainkból – azt az egymásra utaltságban születő, kölcsönös segítségen alapuló barátságot, ami akkoriban jellemezte az emberi kapcsolatokat, és ami ma már, mondjuk ki, nem divat. Műve fogadtatása kapcsán kedvesen megmondta  a magáét a kritikusoknak – ő megírta, amit akart, hogy aztán a kritikusok mit írnak róla, az ő dolguk, Goretity József kérdésére pedig, hogy várható-e újabb nagyregény, nevetve ingatta a fejét, és elárulta, mindig azt mondja magának, ilyenbe nem vág bele újra, aztán mégis. Reméljük, ezúttal sem lesz másképp.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, egy könyvbemutató sikerének legjobb fokmérője az lehet, hogy a nézők utána mennyire éreznek ellenállhatatlan késztetést arra, hogy elolvassák a könyvet. Nos, az biztos, hogy hazafelé a buszon nem én voltam az egyetlen, aki türelmetlenül kezdett bele az Imágó olvasásába.

A bemutató teljes egészében megtekinthető az ekultura.hu csatornán.