Olja Savičević Ivančević: Lehet, hogy novella

A délszláv női prózát bemutató BÓRA könyvek sorában jelent meg Olja Savičević Ivančević első novelláskötete, a Lehet, hogy novella. A sorozat célja, hogy az itthon jobbára ismeretlen ex-jugoszláv irodalom női vonalát bemutassa a magyar olvasóknak – hogy aztán a sorozat köteteiből kibomlik-e egy jellegzetes délszláv női irodalom képe, arra még várni kell. Ez a rövidke novelláskötet arra mindenesetre tökéletes, hogy ízelítőt adjon valamiből, ami olyan nagyon más, mint a mi életünk és irodalmunk, és mégis, nagyon hasonlít rá.

Más, mert a kilencvenes évek tőlünk délre nem csak a politikai rendszer változását hozta, hanem az ország felbomlását, és ezzel, sokaknak és sokféleképpen, az identitás elvesztését, hontalanság- és elveszettség érzetet is. Ez a többszörös identitásvesztés, a gyökértelenség, a helykeresés kiérződik a  novellákból, ráadásul az 1974-ben született szerző annak a generációnak a tagja, akik a rendszerváltás és a délszláv háborúk idején váltak felnőtté, így fiatalkori alapélményeit még inkább áthatja a fenyegetettség, a bizonytalanság érzete.

Mégis, más tekintetben lehetnének ezek a novellák egy magyar író első novellái is, mert olyan alapélményekről szólnak, amik helytől, időtől, társadalmi-politikai berendezkedéstől függetlenül mindannyiunk életében jelen vannak - az első szerelem, gyermekkori barátságok, nyaralások a nagyszülőknél, a ragacsos, forró nyarak emléke, az első traumák, csalódások, találkozás a betegségekkel, a halállal, a bűnnel, a kegyetlenséggel. Ezek a hétköznapi történetek teszik ki a kötet nagy részét, jókora adag nosztalgiával és a homályba vesző emlékekre jellemző jótékony szépítéssel.

Az a néhány darab, ami erősen elüt az említett nosztalgikus novellák hangvételétől, valójában a végletekig sarkítottan írja le ugyanazokat a témákat: a férfi-nő kapcsolatot, a család fojtogató légkörét, a szenvedélyt vagy épp az unalmat – csak épp a nosztalgikus múltidézés ezekben átcsap valamiféle gyermeki, szürreális fantáziálgatásba, mintha egy túlfűtött fantáziájú (már nem is olyan kicsi) gyerek kísérletezgetne, hogy milyen lehet a család, amikor nem a „normális” módon működik, vagy mit csinálhat egy férfi és egy nő, amikor nem „normálisan” csinálják.

Ez az ellentét, a nagyon hétköznapi és a nagyon furcsa novellák kontrasztja is azt sejteti, Olja Savičević Ivančević még keresi a hangját – ezek a rövid, alig két-három oldalas írások egy fiatal író minden benyomást, felbukkanó emléket és minden kósza gondolatot rögzíteni kívánó képét idézik. Érdekes, jól megírt, olykor humoros, olykor szívhez szóló kis kötetet olvashatunk – kezdésnek ígéretes, de még csak vázlat, igazi képet nem ad, sem az íróról, sem a délszláv női prózáról.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely

Fordította: Kollár Árpád