2013. július 7., vasárnap

Simon Márton: Polaroidok



Összeborult fióknyi pillanatfelvétel. Sorba kell rakni. De ha a véletlen adott egy sorrendet, ahogyan látod, akkor két autentikus sorrend van, a rögzítés sorrendje, és a tárolásé. Meg még az értelemé, ahogyan egymást pontozzák a rögzített pillanatok, az emberélet értelmének olvasási sorrendje – mondanám, de ez tényleg mindenkinek más. Egy, kettő, sok sorrend, a pillanatfelvételekből.

Akár a fotók. Van, amelyik banális, van, amelyik még banálisabb, van, amelyik egészen az. Van, amelyik torkon markol, van, amelyik gyomron, van, amelyik szíven. Egymással folyamatosan viszonyban lévő, egymást gyengítve és erősítve sorakozó, ellenpontozva és lapozást abbahagyón kegyetlenül könyvet becsukni késztető, találó mondatokban. Élettávlat, mint a címlapon, idilli törpebárányok a buszmegállóban, eltévedt barik, mérethiányos létezés, törpenívó. Kisebbek vagyunk, mint a nekünk szabott keret? Ez is lehet.

Néha csak ez a bajom: túl sok a lehet. Sokat melózom vele, sorba akarom rakni, keresem az összefüggést, a történetet. Ezek vagyunk, mi itt, nyugaton – szeretnénk történetben és összefüggésben gondolkodni. Szeretnénk epigrammának kezelni a haikut. Igen, ha valaki mottóul Baso haikut választ, az ezzel is jelez egyfajta formai és attitűd-irányt, és számon fogom kérni rajta, mert ez nekem (is) szívügyem. Néha ez a bajom: a pontos pillanatképek önmagukban hol megállnak, hol nem. Olykor az egymást támogatás nélkül nem érik el azt az ingerküszöböt, amelyet átlépve a pár szóba belelátszódik a világ. Mert a haiku igénye ez: pár szóban az egész világ. A pár szó összefüggésében, és a körülöttestől való függetlenségben. Ez itt nincs meg. Túl sok hozzá az összefüggés. Túl sok az oldalankénti polaroid-kép.

Nem baj, ami megvan az is ébreszt. Gondolatot, indulatot, ihletet. Ez a véglet irodalma. A szűkszavúság kísértése. Megvolt, lépjünk tovább? Kétlem, hogy Simon Márton eztán megmarad a slam bőbeszédű pontosságánál. Vissza fog térni ide, a pár szavak kísértésének első pillantásra kopár, másodikra túlságosan vegetatív földjére. Én alig várom, hogy visszatérjen… 


Simon Márton: Polaroidok
                                    recenziós epigonvers 

(3) 
Úgy érzem, kaptam valamit. 

(1)
Minek minősülünk? Megtartott
csomagolásnak?

(12) 
Sikolykatalógus.

(7) 
Lement alfába a sár.

(5) 
Emlékező bronzszobrok,
átforrósodó belső sötét.

(8) 
Elfogyó szavak igézete:
súlya lesz, amiért kevesebb.

(2) 
Átforrósodik a beltartalom,
mint a napon felejtett kasztniban
a levegő.

(10) 
Kacsamamaszámtan.
Egy, kettő, sok.

(4) 
Most személyesen
nekem blöffölj!

(6) 
Mélyen alattunk is kiterjedünk.

(9) 
Két sorrend: a véletlené,
meg amit összeraksz.

(11) 
Ha türelmes vagy, egyszerre kinyílik
a pár mondatos szoba.

(13) 
Legyél türelmes
a többi tárggyal -
a többi: csend.


...és ellenpontnak a végén, a dekázás után a folyam: Simon Márton és a slam (van fenn bőven a megosztón, szemezgessetek):

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...