Ahogy Kállay Kotász úr az
előszóban fogalmaz: könnyű dolga volt. Hiszen Petőfi Sándoron és József Attilán
kívül jószerivel mindenki elfeledett költő nálunk. Mondjuk én még hozzátennék
pár nevet, Adyt, Radnótit, Pilinszkyt, Weörest… de a provokatív kijelentés
bennem is azonnal húrokat pendít. Igen. Elfelejtjük a költőinket, gyakran még
az életükben – mert valójában nem esik rájuk a figyelem. Nem hisszük el, hogy
élnek. Az elérhetetlen, himalájai Parnasszus-csúcsokat emlegetjük az iskolában,
meg egykor volt, halott korok bokrétás koszorúit – élővé jobbára ott sem téve
őket. Az élő költészet nehezen tananyagosítható? Nem igaz. Ismerek olyan
elhívatott pedagógust, aki a diákjaival a hétköznap jól látható gondjaiból jól,
a témához választott versi mintára epigont játszik és játszat; slam és rap, sőt
dalszöveg elemzésébe, írásába, íratásába fog, lerántva az elérhetetlenségből a
verselést, oda, ahova való. Ahol kézzelfogható.
Kézzelfogható, kézbe vehető e
lapszám, ahol a szerkesztő először szintén múltba pillant. A Nyugat körének
ragyogásától fényt vesztő sokak közül választ – jó pár név ismerős, Lesznai
Anna, Keleti Artúr például, de a többség nem; a Kassák körül sertepertélő kis
avantgárd kör, vagy a századforduló szinte említés nélkül hagyott (ha mégis:
öncélú szépelgéssel megvádolt) jóval népesebb szecessziós költészeti táborának
tagjai még az olyan összefoglaló, teljesség igényére törekvő kötetekbe sem
fértek bele, mint a Hét évszázad magyar versei… Végül megértem, miért kellett
ennyire hátrapillantani, Forbáth Imre okán például: Óceánba merült a vihar, most szélkölykeit prüsszenti széjjel, /
hullámok fintorognak, az ég gyémántréseiből / felhők vakolata potyog… őt
Kassák (mint jelenség) mondhatni teljességgel kitakarta a figyelemből.
Aztán a megszólalás aszkétái.
Akik a vonalas és három T-s kultúrpolitikák idején nemigen kértek, vagy egyszerűen
nem kaptak a figyelemből. Azok a kortársak (vagy csaknem azok), akiknek
számbavételére történt ugyan kísérlet, de a hiányzó szembenézés okán (melyet
szentesített a „nálunk nem kerültek elő fiókból fontos, teljes művek; nálunk
minden megjelenhetett” nagyon sokszor élő kánonokat mentő, perspektívát torzító
hazugsága) soha nem juthatnak a figyelem fókuszába. Egyszerűen azért, mert ott
már ül valaki. Azok a kortársak (vagy csaknem azok), akik nem éltek eléggé
tűz-közel szellemi csomópontokhoz, baráti körökhöz, az erősen informális
alapon, hagyományosan sógor-komázó rendekből, ismeretségekből, szellemi és
gyakran fizikai határokon is túl szorultak. Csajka Gábor Cyprian, Imre Farkas,
Gulyás Pál… bőven lehetne sorolni. Azok a kortársak (vagy majdnem azok), akikre
másért emlékszünk, akik úgymond írtak verset is. Kondor Béla vagy akár
Andrassew Iván soha nem lesz „alanyi jogon” költő – holott lehetne… Nekem
Csajka Gábor Cyprian fáj a legjobban, csodálom azt a kérlelhetetlen, sorsával
szemben megálló nyugalmat, amely a Hard-Kier-kötet verseiből árad…
Nem volt még ilyen, hogy e blogon
folyóiratlapszámra hívtuk volna fel a figyelmetek. Kicsit megkésve – akinek
kedve támad, belelapozna a Napút
XVII. idei évfolyamának 8. számába,
az hamar irányozza be a folyóiratárusokat; mert e hónap huszadikáig juthat
különösebb nehézség nélkül a laphoz – utána csak a kiadótól lesz módja
megrendelni. Meg kell mondjam, én is elfelejtkeztem erről, hogy az aktuális
lapszám a terjesztése hónapja után remittenda lesz, alkalmasint könyvtári
búvárolások, s a birtoklás vágyának feléledésével bonyolultabb utak, levelezések
és csomagvárás tárgya… elmúltak az idők, mikor a Jelenkor, vagy a Holmi egy-egy
számának megjelenését előre vártam. Ha kezembe veszem ezt a szellemidézésnek
szentelt, régebben avagy frissen elfelejtett veretes verselőinknek, s egykori
kortársainknak szentelt lapszámot, akkor bánom ezt leginkább. Mert a dömpingből
esetleg választó, böngésző énem rácsodálkozhat megint, mennyivel többet adhat a
gondosan szerkesztett, válogatott, kimért és átgondolt - szándékában és
megvalósulásában is kétségtelenül tisztességes - összeállítás; még a bennem
esetleg felmerülő hiányzókkal együtt is. Mennyire jól esik lapozni, kóstolni,
emlékezni. Azokra, akik felett átsiklik a figyelem, ha hírben, posztban,
hivatkozásban elém kerülnek – holott itt éltek s alkottak maradandót. Hiszen ha
olvasom őket, nem is értem, hogy hullhattak a feledésbe. Csodálkozzatok rá a
műveikre ti is!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése