2015. november 16., hétfő

Napút XVII. évf. 8. - Szellemidézés, elfeledett költők

Ahogy Kállay Kotász úr az előszóban fogalmaz: könnyű dolga volt. Hiszen Petőfi Sándoron és József Attilán kívül jószerivel mindenki elfeledett költő nálunk. Mondjuk én még hozzátennék pár nevet, Adyt, Radnótit, Pilinszkyt, Weörest… de a provokatív kijelentés bennem is azonnal húrokat pendít. Igen. Elfelejtjük a költőinket, gyakran még az életükben – mert valójában nem esik rájuk a figyelem. Nem hisszük el, hogy élnek. Az elérhetetlen, himalájai Parnasszus-csúcsokat emlegetjük az iskolában, meg egykor volt, halott korok bokrétás koszorúit – élővé jobbára ott sem téve őket. Az élő költészet nehezen tananyagosítható? Nem igaz. Ismerek olyan elhívatott pedagógust, aki a diákjaival a hétköznap jól látható gondjaiból jól, a témához választott versi mintára epigont játszik és játszat; slam és rap, sőt dalszöveg elemzésébe, írásába, íratásába fog, lerántva az elérhetetlenségből a verselést, oda, ahova való. Ahol kézzelfogható.

Kézzelfogható, kézbe vehető e lapszám, ahol a szerkesztő először szintén múltba pillant. A Nyugat körének ragyogásától fényt vesztő sokak közül választ – jó pár név ismerős, Lesznai Anna, Keleti Artúr például, de a többség nem; a Kassák körül sertepertélő kis avantgárd kör, vagy a századforduló szinte említés nélkül hagyott (ha mégis: öncélú szépelgéssel megvádolt) jóval népesebb szecessziós költészeti táborának tagjai még az olyan összefoglaló, teljesség igényére törekvő kötetekbe sem fértek bele, mint a Hét évszázad magyar versei… Végül megértem, miért kellett ennyire hátrapillantani, Forbáth Imre okán például: Óceánba merült a vihar, most szélkölykeit prüsszenti széjjel, / hullámok fintorognak, az ég gyémántréseiből / felhők vakolata potyog… őt Kassák (mint jelenség) mondhatni teljességgel kitakarta a figyelemből.

Aztán a megszólalás aszkétái. Akik a vonalas és három T-s kultúrpolitikák idején nemigen kértek, vagy egyszerűen nem kaptak a figyelemből. Azok a kortársak (vagy csaknem azok), akiknek számbavételére történt ugyan kísérlet, de a hiányzó szembenézés okán (melyet szentesített a „nálunk nem kerültek elő fiókból fontos, teljes művek; nálunk minden megjelenhetett” nagyon sokszor élő kánonokat mentő, perspektívát torzító hazugsága) soha nem juthatnak a figyelem fókuszába. Egyszerűen azért, mert ott már ül valaki. Azok a kortársak (vagy csaknem azok), akik nem éltek eléggé tűz-közel szellemi csomópontokhoz, baráti körökhöz, az erősen informális alapon, hagyományosan sógor-komázó rendekből, ismeretségekből, szellemi és gyakran fizikai határokon is túl szorultak. Csajka Gábor Cyprian, Imre Farkas, Gulyás Pál… bőven lehetne sorolni. Azok a kortársak (vagy majdnem azok), akikre másért emlékszünk, akik úgymond írtak verset is. Kondor Béla vagy akár Andrassew Iván soha nem lesz „alanyi jogon” költő – holott lehetne… Nekem Csajka Gábor Cyprian fáj a legjobban, csodálom azt a kérlelhetetlen, sorsával szemben megálló nyugalmat, amely a Hard-Kier-kötet verseiből árad…

Nem volt még ilyen, hogy e blogon folyóiratlapszámra hívtuk volna fel a figyelmetek. Kicsit megkésve – akinek kedve támad, belelapozna a Napút XVII. idei évfolyamának 8. számába, az hamar irányozza be a folyóiratárusokat; mert e hónap huszadikáig juthat különösebb nehézség nélkül a laphoz – utána csak a kiadótól lesz módja megrendelni. Meg kell mondjam, én is elfelejtkeztem erről, hogy az aktuális lapszám a terjesztése hónapja után remittenda lesz, alkalmasint könyvtári búvárolások, s a birtoklás vágyának feléledésével bonyolultabb utak, levelezések és csomagvárás tárgya… elmúltak az idők, mikor a Jelenkor, vagy a Holmi egy-egy számának megjelenését előre vártam. Ha kezembe veszem ezt a szellemidézésnek szentelt, régebben avagy frissen elfelejtett veretes verselőinknek, s egykori kortársainknak szentelt lapszámot, akkor bánom ezt leginkább. Mert a dömpingből esetleg választó, böngésző énem rácsodálkozhat megint, mennyivel többet adhat a gondosan szerkesztett, válogatott, kimért és átgondolt - szándékában és megvalósulásában is kétségtelenül tisztességes - összeállítás; még a bennem esetleg felmerülő hiányzókkal együtt is. Mennyire jól esik lapozni, kóstolni, emlékezni. Azokra, akik felett átsiklik a figyelem, ha hírben, posztban, hivatkozásban elém kerülnek – holott itt éltek s alkottak maradandót. Hiszen ha olvasom őket, nem is értem, hogy hullhattak a feledésbe. Csodálkozzatok rá a műveikre ti is!

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...