Szurkoltam neki, hogy
összejöjjön, Magyarország első közösségi kötete: az Akkor lesz neked önálló köteted, ha ember lép a holdra
Facebook-oldal követői segítségével megjelent kötet. Belányi József (a
slam-közösség közkedvelt ÖcSije) az első komoly lépést a klasszikus értelemben
vett (kötetekkel központozott) irodalmi élet felé így tette meg, elegánsan
átlebegve a Hold felé azokon a jellemzően keserves akadályokon, amit
megjelenések, portálok és fórumok műholdjai mentén leginkább a visszautasítások
gravitációs vonzása jelent. Jártam a
Holdon szól a kötetcím – hát nézzük, mit sikerült vinni és hozni egy ekkora
utazásból.
Többet is, kevesebbet is, mint
amire számítottam. Az első kötetekre oly gyakran jellemző hullámvölgy (egykori
dédelgetett kedvencek, egykoron fontos lépcsőfokai az önkifejezésnek,
kihagyhatatlan nosztalgiáink), az erős felütés és hangsúlyos lezárás által
közrefogott vers-apály nem a szokott módon tapasztalható ezen a röppályán. Szerkezetét tekintve
hallatlanul profi munka ez; jól számolt és kimért; amit a szövegbe gazdagon
szórt QR-kódok segítségével elérhető tartalmak (rögzített slam-pillanatok,
fülbe dünnyögött, az olvasás mellé hallgatható versek, cikkek, videó-részletek)
hallatlanul sokféleképpen gazdagítanak. Nagyon örülök neki, hogy nem maradtam e
tekintetben analóg, mert sokat veszítettem volna. Nem a megértés – az átélhető
tekintetében.
Mert az első kötetekre egyébként
jellemző zsengéket kigyomlálni képtelen, saját anyagát szigorúan válogatni nem
is hajlandó hozzáállás azért itt is nyakon csíphető, még ha helyénvalóbb
érzet-pontokon ücsörögnek is ezek a szelíd versi ballasztok. Úgymond az utazás
közben elpotyogtatott. A kiürült hajtóműblokkok, otthagyásra ítélt
leszállóegységek, légkörben elégő technikai modulok. Olyan apróbb-nagyobb
szösszenetek, amelyekre nem feltétlenül emlékszel majd… és néhány gyöngédebben,
inkább szinte Romhányis játékosságra, semmint a szavak mögé sejthető súlyosabb
tartalmak röptetésére kihegyezett slam-szöveg. Viszont ha meghallgatod ÖcSit,
amint elmondja ezeket a szövegeket, egyszerre elfoghat ez a sajátosan,
vállaltan gyermeki, meglepően ártatlan beszédhang. Ahogyan mondja. Egyszerre
telitalálat lesz a „Te vagy a hunyó”.
Ez a hang pontosan jelez egy hozzáállást, amely élte a tragédiákat (nem egyszer
túl…), mégis, vállaltan őriz és nemcsak a szavak szintjén valamit a hangjában, ami a mai
napig a legkevésbé hasonlít a kiábrándultságra.
Ha hallod is, ahogy mondja, sokkal
élesebb a Családi tabló, a Jártam a Holdon, A világ közepe, a Nyolcszáz
fokban által feltáruló. A kötet hét ciklusában mindig krízishelyen. Valami,
ami nincs maradék nélkül elénk tárva, mégis belénk sajdulhat. A veszteség,
aminek ellene feszül a gyerekhang. A hét ciklus (a küldetés hét lépcsője)
határozottan mélyül egyébként, s én a végén nem egy versben hallani vélem azt a
felnőtt költői hangot, amely elszámolt a zsengékkel, elszámolt a gyengéivel;
már nemcsak szerkezetben: a „nagy egész”-t tekintve, de a mondatai szintjén is
érett-pontos. A Füstként szökő angyalok
háromszor-négyszer teljesített, cigerettahosszban mért szorongástúrája; a Kommersz emlékfeloldozója (vagy aki e
helyett ront majd egy vadidegen helyzetén); a Nagytakarítás gumikesztyűre tapadt neve – ezek a versek már nem
akarnak Gyereksz(l)emmel nézni és
szólni. Ők a jövő. Ők a következő küldetés.
A következő utazás. Ennyire
profin szerkesztve kérném azt is, de töményebb, szigorúbb tartalommal. Ha a
következő kötetedért a Marsig kell utazni, hát nosza. Krumplit mindenesetre
vigyél magaddal.
 |
| a hétféle borító, amivel a kötet rendelhető |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése