2015. augusztus 3., hétfő

Színez az egész világ

Valami egészen furcsa dolog történt tavaly a nemzetközi könyvpiacon: berobbantak a felnőtteknek szánt színezők, olyannyira hogy mind az Amazon, mind a Goodreads sikerlistáját jó ideig vezették, megelőzve a legnépszerűbb regényeket is. Mit tagadjam, eleinte nem kissé voltam szkeptikus… Mert hát mi is ez a színező-őrület? Múló divat? Csak egy új pénztárcaapasztó hóbort? A közönség infantilizálására tett kísérlet? A relax-ipar újabb vadhajtása? Sokáig tartottam magam ahhoz, hogy én ugyan nem színezek, mert hát mikor, miért és egyébként is… ez olyan… gyerekes, nem?

Aztán idén elérkezett az elkerülhetetlen pillanat, amikor a színezők a magyar könyvpiacot is meghódították. Hirtelen kezdtem azt érezni, hogy körülöttem mindenki, aki eddig olvasott, színezni kezdett – én meg még mindig csak értetlenül pislogtam, ahogy jöttek a lelkesebbnél lelkesebb beszámolók, melyek a színezés nyugtató hatását, a kreativitás gyermeki örömét, a mindennapjainkból fájóan hiányzó „kezünk alól kikerülő produktum”-érzetet ecsetelték. Távolságtartásom oldódott, meg aztán meggyőztem magam, hogy saját tapasztalat nélkül fanyalogni otrombaság, így Könyvhéten kíváncsian kézbe vettem két színezőt – és elvesztem. A kettő közül az egyik hamar landolt a (polcom helyett a) párom rajzasztalán (amit önhatalmúlag elprivatizáltam színezés céljából) és kezdődhetett a móka.

Johanna Basford Titkos kertje volt az egyik első kirobbanó sikerű színező a nemzetközi színtéren, a grafikusként dolgozó textiltervező kígyózó indái, apró levélkékkel telített labirintusai, virágfüzérei és itt-ott felbukkanó kisállatai költöztek be hozzám is, hogy próbára tegyék türelmemet. Igen, türelmemet, mert bevallom, eleinte leginkább attól féltem, hogy „rohanó világunkban” munka, hobbi, család, otthon, stb. mellett nem lesz nekem türelmem fikarcnyi kis virágszirmok kiszínezésével bajlódni. Benne volt a pakliban, hogy két oldal után nagy ívben hajítom a sarokba az egészet (lássunk tisztán: mindig benne van a pakliban – nem gondolom, hogy a színezés mindenkinek való). Hát, ha így történt volna, nyilván nem írnék róla ezeken az oldalakon…

A színezés bejött. Nagyon. Első este gyakorlatilag az első néhány virág kitöltése után olyan lassulást tapasztaltam, amit nagyon régóta kerestem mindenféle módszerekkel. Nem mondom, hogy földöntúli nyugalom szállt meg, és minden gondom messzire szállt, ez nyilván marhaság lenne, de megajándékozott egyfajta flow-élménnyel. Kikapcsolt, a szó szoros értelmében. Színezés közben nem gondolkodom, nem problémázok, nem figyelek semmi másra, csak az előttem heverő papírra. Nem véletlen, hogy sokan - neves pszichológusok is - dicsérik a színezés szorongáscsökkentő, stresszoldó hatását – saját bőrömön tapasztalva csak egyet tudok érteni velük, azzal a kiegészítéssel, hogy nyilván ez sem váltja meg a világot. De egy fáradt munkanap után, amikor teli a fejünk mindenféle zsibongó gondolatokkal és legszívesebben kikapnánk az agyunkat a helyéről, hogy kicsit csend legyen bennünk, kiváló figyelemelterelés. Pláne valami nyugis zene és egy pohár bor társaságában.



A stresszoldáson kívül egyéb élettani hatásai is vannak  – például fájdalmasan emlékeztet, hogy bizony sok-sok éve nem vettünk kezünkbe tollat-ceruzát, legfeljebb bevásárlólista-írásra (már ha nem a telefonunkba pötyögjük azt is…). Aki hozzám hasonlóan szinte kizárólag digitálisan ír, fél óra után könnyen azon kaphatja magát, hogy görcsbe rándult a kézfeje és fáj a csuklója – de nem kell megijedni, egy kis masszázs és némi torna segít rajta, aztán pikk-pakk hozzászokik a kezünk a másféle igénybevételhez. És ha már digitália, nem győzöm eléggé hangsúlyozni, milyen élmény hogy valami kézzelfogható kerül ki a kezünk alól – nyilván a gejzírszerűen fel-feltörő kézműveskedés, decoupage, gyöngyfűzés, foltvarrás, a jó ég tudja mi mögött is ez áll, és ugyanígy a színezésre is igaz: manapság, amikor a legtöbben adatbázisok, excel táblák, számok, virtuális mutatók bűvöletében éljük napjainkat, valami megfogható produktum gyermeki örömmel tud eltölteni.

Persze ennek is megvannak a veszélyei. Vírusszerűen terjed a színezők nyomában a „ki színez szebben, jobban, gyorsabban?” jelenség – mintha elválaszthatatlan lenne emberi mivoltunktól, hogy egy alapvetően nyugtató, lazulásra szánt szabadidős tevékenységből is képesek vagyunk magunknak kalickát eszkábálni. Persze az egész kedvesen indul – mutassuk meg egymásnak a rajzainkat, küldjük el a szerzőnek, hadd örüljön ő is, töltsük fel a világhálóra, gyűjtsünk ötleteket, hogy mivel-hogyan-honnan; csak aztán nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy „ő múlt héten vette és a felét már kiszínezte, én meg egy oldallal szenvedek, mit csinálok rosszul?”, vagy hogy „az ő rajzát sokkal többen lájkolták, én biztos csúnyán színezek”. Könyörgöm, ne! Szívem szerint azt mondanám, ne is mutassuk meg senkinek, pláne ne nézegessük a többiek rajzait, maradjon meg ez egy benső dolognak ami csak a miénk – de nem álszenteskedem, én is nézegettem mások rajzait és gyűjtöttem is ötleteket. Sőt, meg is mutatom nektek két rajzom, nehogy következetességgel vádolhassatok :) Csak vigyázzunk, ne csússzunk át versengésbe. És tudatosítsuk magunkban hogy a színezés játék. Nem lehet „elrontani”, nincs „rossz megoldás”, ha hupilila fatörzset akarunk színezni neonkék levelekkel, megtehetjük; ha összevissza akarunk haladni, megtehetjük; ha nem tetszik egy rajz, kihagyhatjuk. És ha kiszínezünk a vonalból, legfeljebb tovább rajzoljuk.

Apropó, rajz! A Titkos kert egyik meglepetése, hogy nem csak kiszínezendő oldalakat rejt, hanem jó néhány továbbrajzolandót is – na, itt azért hátrahőköltem, mert világéletemben ügyetlenül rajzoltam, nekem egy meztelencsiga is kihívás, és egyébként is: színezőre fizettem be, nem foglalkoztatókönyvre… De ahogy nézegetem, estéről estére jobban tetszenek ezek a kis kacskaringók, lehet, egyszer még arra is ráveszem magam, hogy rajzoljak pár pillangót. Maga a kiadvány egyébként gyönyörű, vastag, erős, szép fehér lapokkal – eleinte tartottam tőle, hogy a filc elkenődik, vagy átüt, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Az egyetlen komoly kritikám, hogy a lapok végig rajzosak, és gyakorlatilag ki kell törni a kötet gerincét ahhoz, hogy végig is színezzük őket – ez a duplaoldalas rajzoknál elég kellemetlen.

Végezetül azért elmondanám, hogy ez a színezés súlyosan addiktív dolog ám. A Titkos kert nagyjából nyolcvan rajzából jó, ha hármat színeztem ki, amikor már viszketett a kezem, hogy újabb köteteket rendeljek – persze kizárólag a változatosság kedvéért, mert hát a borzasztóan aprólékos virágminták mellé néha jól jönne egy kis nonfiguratív, vagy egy kis keleti, vagy némi álomba szenderítő hullám… Egyelőre tartom magam, de biztos vagyok benne, hogy lesz még színezőm. Kevésbé sikeresen őriztem meg a hidegvérem a színezésre való felkészülés jegyében tett írószerbolti látogatásom során: persze hogy be kellett szereznem egy színesceruza-készletet a meglévő tűfilcek, pasztellkréták, miegymás mellé. A „mit mivel, hogyan” kérdése eléggé megosztó a színezők közt, én azt mondom, érdemes minden kezünk ügyébe kerülő eszközt kipróbálni, vegyíteni őket rajzon belül, egymásba játszani a színeket – elképesztő hatásgazdagságot lehet elérni. Egy biztos: ha kertet színezünk, zöldből sosem lehet elég. Nekem pedig most épp nagyon kéne egy csillámos filckészlet :)


7 megjegyzés :

katacita írta...

A modern kor gyermekének érzem magam, az okostelefonom a sokadik végtagom, de a kézzel jegyzetelést még nem bírtam feladni, van bennem valami grafomán hajlam :) telefonon írni meg hűdeutálok, nekem kb blackberry kéne, még 4 év alatt se bírtam megszokni hogy érintőképernyőn írok (mondjuk a hüvelykujjam épp nem erre van predesztinálva, hatalmas szegény).

Tök jó, hogy neked is bejött a színezés! Én szerintem egy hónapja felé se néztem a kis színezőmnek, valahogy mindig volt jobb dolgom, szerintem majd ha beköszönt a kuckózós rossz idő, újra előkerül. Azt mindenesetre megfogadtam, hogy addig nem veszek másikat, amíg minimum a felével nem végzek, pedig most is láttam, hogy a Libri kiad néhány kedvemre való példányt, amit már a bookdepón is nézegettem...

Ilweran írta...

Én vissza-visszatérek hozzá de nem ragadok le előtte, mert melegem van :) valóban hűvösebb, kuckós estékre lesz ez igazából ideális. De nagyon megszerettem :)
Láttam a Libriseket is, meg jön ennek a "folytatása" a Bűvös erdő ősszel, de engem most elsősorban a Magnóliás Japán meg Vintage minták érdekelnek.
Jó terv, addig ne vegyünk újat, amíg nincs meg a fele :)))

PuPilla írta...

Jó poszt lett, örülök, hogy írtál a színezésről, és hogy ilyen jó kis hobbivá alakult! :) Azóta engem is elkapott, és megrendeltem a Katacita-féle Mindfulness Coloring Bookot, remélem a héten megérkezik, de még színeseim nincsenek, el kell menni venni sürgősen :D Érdekes, tényleg hogy a digitális fejlődés mennyire elvette tőlünk a kézzel írást is és az alkotást is. Ez valamennyire pótolhatja. :)))

Ilweran írta...

:))) a képek alapján tök szép lehet az a könyvecske, engem picit az riaszt, hogy kis alakú, valahogy jobban el tudom képzelni hogy nagyban színezek ;)
A ceruza meg filc választék hálistennek kimeríthetetlen, ma rendeltem egy kupac metálos ceruzát, ha már csillámfilcet nem találtam olyat amilyet akartam :)

Marianna Máté írta...

Éppen tegnap fedeztem fel ezt a csodát egy külföldi webshopban. Landolt a kívánságlistámon, de ott annyira drága, hogy gondoltam, jó darabig ott csücsül még. Eszembe sem jutott, ez nálunk is kapható. Hogy én most milyen boldog vagyok!!! :)
Metálos ceruza? Honnan? Milyet? :) Bocs, túlteng a papír- és írószer mániám!

Ilweran írta...

Kapható, bizony, ráadásul októberben jön a szerző következő színezője, a Bűvös erdő is :)
Metálos ceruzát ilyet: http://bookline.hu/product/home.action?_v=Colorino_Metalos_ceruzak_10db&id=477998&type=1000
Még nem kaptam meg, úgyhogy nem tudom, gyakorlatban milyen, de kell valami csillogó, és a csillámfilcek közt nem találtam szimpatikusat sehol :(

Marianna Máté írta...

Köszi szépen, hogy válaszoltál - a nem ideillő - kérdésemre is. :) Ezt most én is megnézem magamnak!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...