Minyonizálódva

Ha az ember körbenézett az utóbbi néhány hétben a fogyasztói társadalom bármely templomában, akár virtuálisan, akár valóságosan, könnyen az lehetett az érzése, hogy három kis sárga krumpli eluralta a világunkat. A 2010-es Gru című animációs filmben feltűnt kantárosgatyás sárga izék hirtelen mindenhol - de tényleg: mindenhol - megjelentek, cukorkásdoboztól gyerek (és felnőtt) ruházaton és sportszereken át a párforintos ceruzákig és a sokszázezres dizájner cipellőkig. Hogy hogyan jutottak Gru arctalan kis segítőinek szerepétől a világuralomig, az ma már történelem.

A minyonok (eredetiben minions – a magyarítás némiképp szerencsétlen, hisz semmi köze a sütihez, de legalább vicces) már közvetlenül az első Gru film után is sajátos kultusznak örvendtek: eleinte még csak a netet lepték el vicces képek és videók tömkelegével, majd szép lassan beszivárogtak a popkultúra megannyi területére, hogy a második filmben már ne is a címszereplő főgonosz, sokkal inkább ők legyenek a „húzónév”. Idén pedig elkövetkezett az elkerülhetetlen: a minyonok saját filmmel hódítanak. Mely film történetileg ugyan lehet, hogy egy hatalmas nulla, ám gegparádénak elég szórakoztató, felnőttek felé tett kikacsintásai pedig kifejezetten szerethetővé teszik, azzal meg ugye mindannyian tisztában vagyunk, hogy amíg pár hét alatt dollárszázmilliókat képesek összeökörködni ezek a kis krumplik a mozikasszáknál, addig úgyis mindegy hogy fanyalgunk-e vagy sem?

Szóval film, ajándéktárgyak tömkelege, gyűjtögetős ez-meg-az amíg csak a szem ellát, mi jöhet még? Naná, hogy a minyonok beférkőznek a könyvesboltok polcaira is. Ami elsőre tán meglepő, hogy nem gyerekeket célzó film-átirat mesekönyv formájában (no azért félni nem kell, tuti eljön az is…) hanem elsősorban felnőtteknek szóló képregényben. A francia Renaud Collin - Didier Ah-Koon páros eredetileg a Spirou magazinban megjelent egyoldalas kis történeteit a mozibemutatóhoz időzítve gyűjtötték kötetbe és dobták piacra a világ számos országában.

A történetnek baljósan nevezhető laza keret negyvenegynéhány egyoldalas epizódot fog közre, melyek egytől egyig a minyonok hétköznapjainak magától értetődő helyzetkomikumára vannak kihegyezve. Ha jól figyeltünk, könnyen dekódolhatjuk, hogy ezek itt már Gru minyonjai – a szorgos kis segítők, akiknek egyetlen életcélja, hogy látástól vakulásig dolgozva segítsék gonosz gazdájukat a világuralom megszerzésében. Persze még a világraszóló gonoszok élete sem csupa csillogás és nagyszabású csata, napjaik nagy részét bizony a kemény és lélekölő munka teszi ki. Szegény kis krumplijaink csak robotolnak a „gyárban”, agyba-főbe szívatják egymást, elszúrják, amit csak lehet, pszichológusminyonhoz mennek, olykor szórakoznának, néha sportolnának és persze sokszor, nagyon sokszor vágyakoznak hiába egy banán után.

Aki képes röhögni ezeken a fura kis lényeken bármilyen szituációban, ezen a képregényen is remekül fog szórakozni – nyilvánvalóan történetet, mondanivalót, értelmet keresni benne balgaság. Ez itt nettó agyzsibbasztó humor, abból a fajtából, ami különösen ajánlott munkahelyi felhasználásra – részben azért mert két fárasztó telefon/akta/megbeszélés között egy oldal pont elég rövid ahhoz, hogy jókedvre derítsen; részben, mert - saját tapasztalat alapján mondhatom - a minyonok elég hatékonyan kovácsolják össze a kollégákat az együttnevetésben.

S hogy mi jöhet még? A Collin - Ah-Koon páros képregényeiből öszeállt még egy kötet, ennek megjelenését az őszi szezonra jelezték; a film minden előzetes várakozásnál nagyobbat kaszál, tehát borítékolhatóan lesz folytatás; a gyerekek (és gyermeklelkű felnőttek) pedig nemes egyszerűséggel megőrülnek bármiért, amin ez a három idétlen minyon szerepel. Úgyhogy egy darabig még biztos nincs megállás. Előbb-utóbb a minyonok meghódítják az egész világegyetemet, mi meg csak nézünk, mint a moziban…