László Zoltán: Egyszervolt

Nem tudom, mennyire tűnik fel az eddigi bejegyzéseimből, de én nagyon szeretem, ha elragad az, amit olvasok. Ha kivesz a gondolataimból, ha rám kényszeríti a saját gondolatait az író, ha arra kényszerít, hogy megfeledkezzek magamról – az életem folyását pöttyöző mindennapiról a könyve kedvéért. László Zoltánnak ez nem sikerült maradéktalanul – és akármennyire is jól szórakoztam az Egyszervolt olvastán, ezzel kell kezdenem; a hiányérzettel, amit a könyve hagyott.

Mert utána szeretnék járni, miért is maradt bennem ez az érzés. Hiszen az ötlet ihletett, a világ mögé derengő világ kidolgozott, alapos; szeretni vagy rettegni való szereplők egész sorát komponálja a lapokra, élvezetes pillanatképek egész sorával operál. Mayer néni a kedvencem, naná… A népmesék hősei által felrajzolt történeti háttér nagy írói fantáziával születik – mondjuk az nem csoda, hogy Gaimant emlegetik sokan a véleményüket leíró olvasók közül, a mintázat távolról emlékeztet a Sosehol, vagy az ihletettebb gaimani novellák kereteire; de ez alapjában nem lenne baj, és teljes egészében nem is feltétlenül igazságos, ha bárki honi viszonyokra adaptált klónként kezeli emiatt a könyvet. Egyfelől többeknek odatiszteleg a szövegében az író, Nemerétől Böszörményiig, hogy csak a magyarokat említsem. Ügyesen, félmondatokban, ahogyan kell – jól rakva el a könyvet az ide vágó irodalmi terepre ezzel is. Másfelől ritkán sikerül ennyire hátborzongatóan jó, kidekázott, pontos szövegű gonoszt belerakni a könyvbe, mint Vágó Károly – az a helyzet, hogy például Gaimannak ez pont nem szokott ilyen jól sikerülni…

Amiben helyénvalóbbnak érzem a kedvenc fekete cuccos rocksztár-kinézetű írókedvenc idecitálását, az írás technikájával kapcsolatos. László Zoltán hozzá hasonlóan nagyon sokszor operál párszavas utalásokkal, nem is ügyetlenül – hiszen megtalálja a megfelelő arányokat: a gyermekkorral hozott minimális mesefogékonysággal is könnyen kapnak távlatot a mögöttes világ hősei, nem kell hozzá különösebb műveltség, hogy az olvasóban is mélyüljön egyfajta bennfentes-érzet. Viszont ez a módszer tényleg emlékeztet arra, ahogyan Gaiman építkezik, amikor hanyagabb kedvében van, vagy szorítja a határidő. Félreértés ne essék, ettől még van saját íze az Egyszervoltnak, saját ritmusa, jó mondatai – az író kellő érzékkel találja meg a leírásaiban, a párbeszédekben adagolt információban a mélység és felszín közti távolságot; hogy legyen súlya, mégis könnyen olvasható maradjon.

Viszont a valóságba ágyazás kicsit oda lett rakva a divatnak. Karsa Harlan, a hősünk meglehetősen kevéssé trendi foglalkozása ellenére frissen és hanyagul felhúzott, zuglói lakóparki lakásban tengeti a napjait, romkocsmavendég – laza szövetű és odakent a valósága, engem valahogy nehezen engedett közel magához. És a történetbe csöppenő kisember jelleg is hamar átadja a helyét egyfajta hősszerepnek – lúzerek mennyországa az élete valójában, titkai úgy kapnak jelentőséget, mint a legtöbb „kis kiválasztott” esetében. Részleteiben ügyesen szőtt története kicsi távlatból is hamar válik meglehetősen kiszámíthatóvá, a könyvbe dugott rejtélyek túl hamar kapják meg a maguk „aháját”, és bár hallatlanul szellemes a beágyazott szerelmi háromszög, valójában meglettem volna nélküle – lassan ez is afféle műfaji kötelezővé vált, amivel egyszer csak ciki lesz élni, és lehet, hogy nekem már eljött ez a pillanat, amikor annak érzem. 

Urban fantasyt először olvasó embernek lehet, maradéktalanabb az élmény – és lehet, túl szigorú vagyok az íróhoz (miközben máshoz talán nem…), de valójában még mindig arra keresem a választ, miért nem ragadott magával igazán ez a könyv, miért nem olvastatta el magát egyetlen virrasztó este alatt. Mert minden esélye megvolt rá. Egy biztos, kíváncsi vagyok, László Zoltán mivel rukkol elő legközelebb – még akkor is, ha ezt a könyvét a Hiperballadához képest helyben járásnak éreztem, az nem kétséges, hogy ő a műfaj egyik nagy ígérete. Úgy érzem, benne van a tollában egy hazai ízekkel jól pakolt, valóban nemzetközi nívójú regény. Lehet, hogy egyszerűen rosszkor talált meg az Egyszervolt? Ezt döntsétek el ti – egy olvasást mindenképpen megér, nemcsak annak, aki odavan az ilyen alá-fölé rejtett valóságokért, mint én.

Kiadó: Agave