Ken Liu (szerk): Láthatatlan bolygók

Karin Tidbeck skandináv weird fiction novellái után (igazából ha az olvasás kronológiáját nézzük, akkor előtte) ismét egy „egzotikus” SF novelláskötettel barátkoztam – Ken Liu tavaly már elvarázsolta a hazai olvasókat is A papírsereglet és más történetek című novelláskötetével, ezúttal pedig egy általa szerkesztett, a kortárs kínai sci-fi legfontosabb fiatal szereplőinek díjnyertes írásait tartalmazó antológiát vehettünk kézbe az Agave jóvoltából. Elmondhatatlanul örülök annak a formálódó tendenciának, hogy a legnépszerűbb SF kiadók nem kizárólag angolszász köteteket adnak a kezünkbe – és e tekintetben bizony a jó hazai majdnem annyira egzotikumnak számít, mint a távol-keleti vagy skandináv, afrikai, dél-amerikai szerző. Miért is? Mert annyira hozzászoktunk az angolszász (főleg észak-amerikai, hisz az Európából indult sci-fi zsáner lényegében az USA-ban bontakozott ki teljes dicsőségében) elbeszélésmódhoz, tematikához, szórakoztatóipari technikákhoz, hogy minden, ami kicsit is más, újszerűnek és egzotikusnak tűnik. Jószerivel még a zsáner kereteinek nagy feszegetői is jellegzetesen amerikai mód mesélnek. Dick delíriuma éppúgy az amerikai álomban gyökerezik, mint Kim Stanley Robinson társadalomkritikája és megváltáskeresése.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „mindenhol máshol” a sci-fi újszülött gyermek, pedig a kínai sci-finek éppúgy vannak hagyományai, mint az amerikainak, még ha nem is ismerjük őket oly jól. Többek közt erről is olvashatunk Ken Liu bevezetőjében, valamint Cixin Liu és Hszia Csia esszéiben is. Ha már esszék: annak pláne elmondhatatlanul örültem, hogy Liu beválogatott a kötetbe három, a kínai sci-fi (és áttételesen a kínai irodalom és társadalom) jelenlegi helyzetével foglalkozó esszét – manapság egyáltalán nem divatos ez a forma, egy zsánerkiadót valószínűleg a világból lehetne kikergetni egy esszékötettel, egyszerűen nulla igény van rá a mai olvasók nagy részében, épp ezért máshol nagyjából esélyünk sincs ilyesmit olvasni fordításban.

Na de a főszerep mégiscsak a novelláké, amelyeknek képet kéne adniuk arról, milyen is a kínai sci-fi, milyen talajról indult Ken Liu, Ted Chiang és a kötetben egyedüli világsztárként szereplő Cixin Liu. Sikerül vajon? Igen is meg nem is. Annyiban jól körülrajzolható képet kapunk, hogy szinte mind erősen gyökerezik a kínai kultúrában, történelemben, hagyományokban; van egy valóban egzotikusnak ható mesélési mód, ami mintegy a sci-fi jövőjébe emeli a népmesei elbeszélést (sokszor eszembe jutott olvasás közben, hogy Veres Attila kisgömböce és elvarázsolt borkóstolója mennyire hasonló módon gyökerezik a magyar mesékben, mint például Csen Csiu-Fan vagy Hszia Csia írásai – erre gondolok, amikor arról beszélek, a fősodorhoz képest  a hazai sci-fi is lehet egzotikus); és nem hagyhatók teljesen figyelmen kívül a jelen kínai politikájára való utalások – ugyanakkor a legtöbb írás egyetemes problémákra reflektál, melyek Budapesttől Fokvárosig ugyanúgy nyomaszthatják a ma olvasóját: öregedés, kiégés, túlnépesedés, környezeti változások, az egyéniség feloldódása a „rendszerben” (legyen az politikai vagy céges), elembertelenedés, a valódi kapcsolatok és kötődések elértéktelenedése.

Tizenhárom novella került a három esszé mellé, hét szerzőtől – nyilván nem egységes a színvonal és nem is hagyott mind maradandó nyomot, de ez természetes. Fókuszáljunk arra, ami igen, szerencsére ezek vannak többségben. Ma Po-Jung „A csend városa” című írása méltán pályázhat a kötet legerősebb darabja címre – ez a sok szempontból 1984 utánérzésnek ható történet az önmaga paródiájává (és egyben gyilkos fegyverré) váló cenzúráról elsőre egyértelműen a jelenkori Kína kritikájának tűnik, valójában azonban jóval több annál. Arról mesél, politikai berendezkedésektől függetlenül, hogy mivé lesz az ember, ha eltűnik alóla a nyelv, ha végletekig szegényedik az eszköztár, amellyel kifejezheti önmagát, ha behódol az „egészséges” szavak törvényének, ha elfelejti a másokkal való interakció jelentőségét. Éppúgy jelképezheti a napjainkban tömegesen (teljesen mindegy, milyen okból) idegenbe szakadtak anyanyelvtől fosztottságát, mint a digitalizációba belenőtt, emotikonokkal kommunikáló nemzedék képtelenségét az írott nyelvek használatára – hogy ki mit lát bele, az tényleg csupán egyéni ízlés kérdése. Az már csak ráadás, hogy miközben a nyelvtől fosztottságról mesél, törvényszegő csoportja a beszélgetés mellett a zavartalan szexuális együttlétben éli meg lázadását – a legkifinomultabb és a legösztönösebb emberi tevékenység ilyetén összekapcsolása gyönyörűen mesél az ember kettősségéről, éteri és földhözragadt elválaszthatatlanságáról.

Hao Csing-Fang „Összecsukható Peking” című novellája szintén a legerősebbek közé tartozik – társadalmi különbségekről, túlnépesedésről, átjárhatatlan határokról ír, miközben a három térre és három idősíkra szétválasztott nagyváros víziója az egyik legijesztőbb, egyben technikailag legizgalmasabb sci-fi ötlet, amit mostanában olvastam. Érdekes hogy Hao Csing-Fang másik írása, a válogatás címét adó „Láthatatlan bolygók” számomra eléggé semmitmondó volt – ahogy sajnos a Háromtest-trilógiával világhírűvé vált Cixin Liu két írása is hidegen hagyott. Ügyes, de nem képes megérinteni. Nem úgy, mint Csen Csiu-Fan, aki mindhárom novellájában szívhezszólóan és okosan mesél az általunk ismert valóság viszonylagosságáról, a technikai fejlődés beláthatatlan irányairól, arról, mi történik velünk és az álmainkkal, ha hagyjuk, hogy elvakítsanak a vetített álmok (egyáltalán: van vajon választásunk?). Hszia Csia szintén három írással szerepel a kötetben – ő azon szerzők közé tartozik, akik erősen táplálkoznak a hagyományos kínai mesekincsből, ugyanakkor nagyon mai, nagyon olvasóbarát módon, Neil Gaiman regényeit idézve szól a nyugati olvasóhoz. „Száz szellem esti parádéja” című novellája nem csak Gaimant, hanem Hajao Mijazaki animéjét, a Chihiro szellemországbant is eszembe juttatta – annyira, hogy felmerült bennem a kérdés, vajon ha valami ennyire tudatosan él a nyugati fogyasztói igényeket sikerrel kiszolgáló mesélési móddal, az mennyiben adhat képet a „klasszikus” kínai sci-firől? Vagy - és itt kanyarodnék vissza  a kiindulóponthoz - globalizált világunkban már az irodalom is annyira globálissá vált, hogy értelmetlen kínai sci-firől, amerikai sci-firől, magyar sci-firől beszélni?

A válasz nyilván nincs nálam – ehhez túl kevés rálátásom van a sci-fi irodalmára, hisz még mindig csak kóstolgatom a zsánert. De hála az ehhez hasonló megjelenéseknek, egyre változatosabb és egyre ínycsiklandozóbb választékból kóstolgathatok. Csak így tovább!

Kiadó: Agave

Fordító: Pék Zoltán, Benkő Ferenc, Huszár András, kiskádár tamás, Molnár Berta Eleonóra, Bosnyák Edit, Juhász Viktor