2019. január 14., hétfő

Meik Wiking: Lykke – A boldogság nyomában


Amikor tavaly nyáron olvastam a vicces nevű Meik Wiking életmóddivat-teremtő könyvét, a Hygge-t, azt írtam, egy ilyen bőven elég, nem kell belevetni magunkat a félpolcnyi dán-svéd-finn-japán-ésmégkitudjamilyen boldogságtitkokkal kecsegtető könyváradatba – aztán jól ellent is mondtam önmagamnak, amikor egy őszi fáradtság-mélyponton megrendeltem a szerző másik könyvét, a Lykke-t (igen, tényleg úgy mondják hogy lüke). Ami egyáltalán nem a Hygge folytatása, inkább annak kiterjesztése, egyben Wiking Boldogságkutató Intézetben végzett munkájának közérthető összefoglalása. Míg a Hygge egy életérzést járt körül, a Lykke nemzetközi összehasonlításban és az élet számos területére kiterjedően vizsgálja, mitől és hogyan élhetünk boldogabban (és közben remek adalékokkal szolgál arra, mit és hogyan vizsgál egy boldogságkutató és milyen nehézségekkel kell szembenéznie, amikor kitalálja, hogy ő otthagy jól fizető, ám unalmas munkát, hogy a boldogságot kutassa – Wiking elég vicces fickó ám…).

Persze a boldogság szubjektív fogalom: az alapvető létbiztonságon és létszükségleteken túl mindenkit más tesz boldoggá. Mégis vannak olyan vezérfonalak, amikre felfűzhető kutatás is, ismeretterjesztő munka is. Wiking hat fejezetre/témakörre (együttlét, pénz, egészség, szabadság, bizalom, jóság) bontva mutatja be kutatásai eredményét, számos statisztikával és a világ különböző pontjairól hozott inspiráló példákkal megtámogatva. Láthatóan erős a közösségi vonulat: míg a pénz, az egészség és a szabadság értelmezhető az egyén szintjén, az összetartozás, a bizalom és a jóság csak a másikkal, illetve a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösséggel kapcsolatban nyer értelmet. Vagyis: boldogság nincs egymagában. Ez jól illeszkedik azon kutatások sorába, melyek azt hirdetik, az életminőségünket leginkább a kapcsolataink minősége határozza meg – ilyen értelemben Wiking jól ráérzett a poszt-individualizáció időszakának slágertémájára. De ne legyünk cinikusak: a „forduljunk embertársaink felé” törekvése valóban hozhat minőségi változást az életünkbe, épp úgy, mint az anyagi gondoktól való megszabadulás, vagy a pozitív hozzáállás, ha addig negatívan szemléltük a világot.

Ám nyilván egyik sem megy egyik napról a másikra, ellenben mindhez komoly akadályokat kell legyűrni – főleg a mi kis bizalmatlanságra épülő „dögöljön meg a szomszéd tehene is” kultúránkban, ahol a közösségek módszeres leépítése éppúgy napi program, mint a közszolgáltatások ellehetetlenítése. Nyilván ha azt olvasom, hogy a dánok nagy többsége jó szívvel adózik, mert nem levonásként tekint rá, hanem befektetésként működő, színvonalas közszolgáltatásokba, magyarán a saját és a közösség jólétébe, akkor összeszorul a torkom és földhöz vágnám a könyvet. De mivel nem a sértett puffogás a cél, nem teszem: inkább megkeresem, hol tudom hasznosítani Wiking tippjeit a mindennapokban. Mert tudom. Tessék nyugodtan triviális dolgokra gondolni: tegyük le a telefont és hanyagoljuk a közösségi médiát, menjünk ki a szabad levegőre és lélegezzünk mélyeket, tegyünk egy aprócska lépést a közösség felé, keressük a lehetőséget ott ahol eddig csak akadályt láttunk. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgyis reménytelen, ugye?

Pedig nem. Mert még ebben a híresen bizalmatlan közegben, ahol élünk is szerveznek a közvetlen környezetemben szomszédünnepeket meg közösségi kerteket; mert amióta a munkahelyem kiköltözött a városból és a körút zaj- és vizuális szennyezése helyett most épp egy havas tájat bámulok, azóta még úgy is nyugodtabban töltök nyolc órát, hogy a kiutazás horror (erre is épült ma már életmód-program, lásd Sinrin-joku és társai – bár nálam szkeptikusabb és távolságtartóbb embert e téren nehéz találni [egy erdőbeli séta gondolatától is borsódzik a hátam…] kénytelen vagyok belátni: a természet, a friss levegő valóban gyógyító erejű); mert amióta minimalizáltam a közösségi oldalak használatát, sokkal kevésbé frusztrál a többi ember hazug magamutogatása. Szóval lehet változtatni. Ki lehet szakítani magunknak egy morzsányival több boldogságot. Aztán még egy morzsát meg még egy morzsát…

Továbbra is azt mondom: a világot nem váltják meg ezek a könyvecskék, megfelelő távolságtartással kell kezelni, mint minden pop-pszichológiát, de kellemesen elringatnak és ki-ki kiszakíthatja magának, amit hasznosítani tud belőle. Az már csak ráadás, de nem elhanyagolható ráadás, hogy gyönyörű kivitelű, igazi szemet gyönyörködtető kis mini-albumok, roppant kiegyensúlyozott, megnyugtató illusztrációkkal. Biztos vagyok benne, hogy fogom még forgatni őket (és sajnos erősen szemezek a Lagommal is J).


Kiadó: Kossuth 
Fordító: Hegedűs Péter

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...