Amikor tavaly nyáron olvastam a vicces
nevű Meik Wiking életmóddivat-teremtő könyvét, a Hygge-t, azt írtam, egy
ilyen bőven elég, nem kell belevetni magunkat a félpolcnyi
dán-svéd-finn-japán-ésmégkitudjamilyen boldogságtitkokkal kecsegtető
könyváradatba – aztán jól ellent is mondtam önmagamnak, amikor egy őszi
fáradtság-mélyponton megrendeltem a szerző másik könyvét, a Lykke-t (igen, tényleg úgy mondják hogy
lüke). Ami egyáltalán nem a Hygge
folytatása, inkább annak kiterjesztése, egyben Wiking Boldogságkutató
Intézetben végzett munkájának közérthető összefoglalása. Míg a Hygge egy életérzést járt körül, a Lykke nemzetközi összehasonlításban és
az élet számos területére kiterjedően vizsgálja, mitől és hogyan élhetünk
boldogabban (és közben remek adalékokkal szolgál arra, mit és hogyan vizsgál
egy boldogságkutató és milyen nehézségekkel kell szembenéznie, amikor kitalálja,
hogy ő otthagy jól fizető, ám unalmas munkát, hogy a boldogságot kutassa –
Wiking elég vicces fickó ám…).
Persze a boldogság szubjektív fogalom: az
alapvető létbiztonságon és létszükségleteken túl mindenkit más tesz boldoggá.
Mégis vannak olyan vezérfonalak, amikre felfűzhető kutatás is, ismeretterjesztő
munka is. Wiking hat fejezetre/témakörre (együttlét, pénz, egészség, szabadság,
bizalom, jóság) bontva mutatja be kutatásai eredményét, számos statisztikával
és a világ különböző pontjairól hozott inspiráló példákkal megtámogatva.
Láthatóan erős a közösségi vonulat: míg a pénz, az egészség és a szabadság
értelmezhető az egyén szintjén, az összetartozás, a bizalom és a jóság csak a
másikkal, illetve a szűkebb vagy tágabb értelemben vett közösséggel
kapcsolatban nyer értelmet. Vagyis: boldogság nincs egymagában. Ez jól
illeszkedik azon kutatások sorába, melyek azt hirdetik, az életminőségünket
leginkább a kapcsolataink minősége határozza meg – ilyen értelemben Wiking jól
ráérzett a poszt-individualizáció időszakának slágertémájára. De ne legyünk
cinikusak: a „forduljunk embertársaink felé” törekvése valóban hozhat minőségi
változást az életünkbe, épp úgy, mint az anyagi gondoktól való megszabadulás,
vagy a pozitív hozzáállás, ha addig negatívan szemléltük a világot.
Ám nyilván egyik sem megy egyik napról a
másikra, ellenben mindhez komoly akadályokat kell legyűrni – főleg a mi kis
bizalmatlanságra épülő „dögöljön meg a szomszéd tehene is” kultúránkban, ahol a
közösségek módszeres leépítése éppúgy napi program, mint a közszolgáltatások
ellehetetlenítése. Nyilván ha azt olvasom, hogy a dánok nagy többsége jó
szívvel adózik, mert nem levonásként tekint rá, hanem befektetésként működő,
színvonalas közszolgáltatásokba, magyarán a saját és a közösség jólétébe, akkor
összeszorul a torkom és földhöz vágnám a könyvet. De mivel nem a sértett
puffogás a cél, nem teszem: inkább megkeresem, hol tudom hasznosítani Wiking
tippjeit a mindennapokban. Mert tudom. Tessék nyugodtan triviális dolgokra
gondolni: tegyük le a telefont és hanyagoljuk a közösségi médiát, menjünk ki a
szabad levegőre és lélegezzünk mélyeket, tegyünk egy aprócska lépést a közösség
felé, keressük a lehetőséget ott ahol eddig csak akadályt láttunk. Hajlamosak
vagyunk azt gondolni, hogy úgyis reménytelen, ugye?
Pedig nem. Mert még ebben a híresen
bizalmatlan közegben, ahol élünk is szerveznek a közvetlen környezetemben
szomszédünnepeket meg közösségi kerteket; mert amióta a munkahelyem kiköltözött
a városból és a körút zaj- és vizuális szennyezése helyett most épp egy havas
tájat bámulok, azóta még úgy is nyugodtabban töltök nyolc órát, hogy a kiutazás
horror (erre is épült ma már életmód-program, lásd Sinrin-joku és társai – bár nálam szkeptikusabb és távolságtartóbb
embert e téren nehéz találni [egy erdőbeli séta gondolatától is borsódzik a
hátam…] kénytelen vagyok belátni: a természet, a friss levegő valóban gyógyító
erejű); mert amióta minimalizáltam a közösségi oldalak használatát, sokkal
kevésbé frusztrál a többi ember hazug magamutogatása. Szóval lehet változtatni.
Ki lehet szakítani magunknak egy morzsányival több boldogságot. Aztán még egy
morzsát meg még egy morzsát…
Továbbra is azt mondom: a világot nem
váltják meg ezek a könyvecskék, megfelelő távolságtartással kell kezelni, mint
minden pop-pszichológiát, de kellemesen elringatnak és ki-ki kiszakíthatja
magának, amit hasznosítani tud belőle. Az már csak ráadás, de nem
elhanyagolható ráadás, hogy gyönyörű kivitelű, igazi szemet gyönyörködtető kis
mini-albumok, roppant kiegyensúlyozott, megnyugtató illusztrációkkal. Biztos
vagyok benne, hogy fogom még forgatni őket (és sajnos erősen szemezek a Lagommal is J).
Kiadó: Kossuth
Fordító: Hegedűs Péter
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése