Orson Scott Card: Bűvölet

„Csak egy bolond akarná átélni a tündérmesék orosz változatait.”

Jaj hogy ez most mennyire fáj… Évek óta leselkedik rám a polcról ez a könyv, ami ráadásul pofátlanul régóta tologatott kölcsönkönyv (bocsi…), jó párszor kézbe vettem, beleolvasgattam, körbeszaglásztam, de valamiért sosem ragadt a kezemben. Még az is felmerült párszor, hogy olvasatlanul visszaadom a gazdájának, de olyankor mindig felébredt a kíváncsiságom. Pedig lehet, jobban jártam volna.

Ráérős tündérmese ez. Bele lehet veszni, ha az embernek van rá ideje – nyugodtan belemerülni pár órára, olvasni százegynéhány oldalt, elveszni a kilencedik századi ukrajnai erdő mélyén. Viszont ha egyszer leteszed, semmiféle késztetést nem érzel, hogy folytasd. Ráérős és fullasztó tündérmese ez. Card elképesztő ambícióval látott neki Csipkerózsika meséjének aktualizálásához és szláv folklórba való beágyazásához, de elkövette a legnagyobb hibát, amit fantasy-író elkövethet: nem tekinti partnernek az olvasóját. Folyamatosan azt éreztem mintha hülyegyereknek néznének, akinek mindent százszor a szájába kell rágni, akinek a legalapvetőbb apróságokat is el kell magyarázni, akinek az orra alá irritálóan negédes romantikát kell dörgölni, mert a mesékhez az illik.

Nem is tudom hirtelen eldönteni, vajon romantikus fantasy-t olvastam-e vagy fantasy köntösbe bujtatott romantikus könyvet? De meg kell mondjam, a huszadik századi Amerikába szakadt ukrán zsidó Iván és a kilencedik századi tajnai királylány, az elvarázsolt Katyerina hiteltelen és bosszantó egymásra találása még a legkisebb problémája a regénynek. Sokkal nagyobb, hogy az ambíció tényleg hatalmas: Card mintha mindent bele akart volna préselni ebbe a könyvbe. Minden gondolatát vallásról, népmesékről, nyelvkutatásról, kapitalizmusról és szocializmusról, a kvékerekről és Ronald Reaganről, varázslatról és tudományról, a bennünk élő ősi tudásról, női és férfi szerepekről, feminizmusról és hosszútávfutásról. Nem mondom, hogy ez így sok, de na. Sok. Persze nem lenne lehetetlen akár sokszor ennyi mondanivalót sem belesűríteni egy mesébe, elvégre a mesék elég jól alkalmazkodnak, és a tanító szándékot is megbocsátjuk általában: de Cardnál kilóg a lóláb. Egy-két téma kivételével nem sikerül belesimítania ezt a sok okosságot a meséjébe, márpedig annál rosszabb aztán nincs, mint amikor azt érzem hogy oldalak óta olyasmiről olvasok amihez ennek a két szerencsétlen főszereplőnek köze nincs, csak a tanító bácsi akarja beleverni a buta kis fejembe.

De hogy ne legyek annyira igazságtalan, van ami működik: az, hogy a királylányt felébresztő Ivánunk Amerikába szakadva épp az őssszláv nyelvekre és a szláv tündérmesék eredettörténetére szakosodott nyelvész lesz, aki épp a disszertációjához végzett kutatások miatt tér vissza ősei földjére, egyrészt roppant mód kapóra jön a cselekmény számára (hisz kevés ősszláv nyelvet beszélő modern lovag tudna egyáltalán szót érteni ezzel a Csipkerózsikával); másrészt remek alkalmat ad Cardnak arra, hogy elmélkedjen (jó hosszan) a tündérmesék forrásairól, azok századokon átívelő változásairól, a szláv őskereszténység fel- és eltűnéséről, arról, vajon egy múltba pottyant huszadik századi idegen beavatkozása hogyan változtatja meg a mesék fejlődéstörténetét, és vajon helyes-e olyan új, a tudományt alapjaiban megrengető forrásokat „létrehozni” mint a Szent Cirill által lejegyzett Evangéliumok hátoldalára sebtiben felvésett korai népmese-változatok. (Spoiler: nyilván nem.) Itt igazán elemében van Card és én is itt élvezem legjobban a mesét, ami a mesékről elmélkedik – szinte posztmodern módon önmagáról is ezáltal. Kár, hogy ez a szál egy apró gyöngyszem a sok korpa között…

Egyébként van itt az elvarázsolt királylányon kívül Baba Jaga, varázsereje és gonoszsága teljében, aki épp uralma alá hajtotta Medvét, az orosz Tél istenét (na ez egy kifejezetten zseniális megszemélyesítés!) hogy minden isteni erejét felhasználva szítsa varázslatait; van rejtélyes jó boszorkány, akinek személyében egyesül a szláv tradicionális mágia és a zsidó hit; térítő pap, aki a pogány hiedelmektől sújtott szláv falvakba vinné el Krisztus igéjét (és Szent Cirill kéziratait); cserbenhagyott menyasszony; lázadozó kilencedik századi macsók, akik nem akarják, hogy egy huszadik századi nyápic uralkodjon rajtuk; Molotov-koktél gyártás a középkorban és idő előtt feltalált sárkányrepülő. Sokat mond Card szándékairól, hogy a gondolatmenet, amit olyan jól felépített a meseevolúció és a nyelvészeti kutatások kapcsán, elég hirtelen a kukában landol, amikor fel sem merül hőseinkben, hogy vajon beleavatkozhatnak-e a történelem menetébe azzal, hogy ezer évvel későbbi hadviselési technikákat honosítanak meg a középkor derekán – a vadromantikus mese végül teljesen átveszi az uralmat a komolyan vehető fantasy felett. De legalább kapunk egy igencsak szórakoztató magyarázatot a csirkelábakon ugráló ház eredetére. Ez is valami.

Kiadó: Delta Vision

Fordító: Kőszeghy Anna