Latzkó Andor. A nevét hiába
keresnéd a lexikonban. Magyar apa és osztrák anya gyermeke, mind a két nyelvet
anyanyelvi szinten bírja. Az egykori boldog békeidők századfordulóján él és ír
Budapesten, nem is ismeretlen vagy sikertelen… darabjait játsszák, cikkeit
figyelik és keresik a kortársak, a művelt közönség szereti. Aztán úgy dönt,
hogy inkább németül lesz író, színi író – elcsábítja a másik nyelv nagyobb
közönsége, világnyelv jellege. Talán ezért keressük hiába a lexikonban? Sose
bocsájtunk meg a nyelvet elhagyóinknak… Aztán kitör az első világháború és a 39
éves tartalékos tiszt bevonul. A frontélmények hatására idegösszeroppanást kap
– leromolva, lefogyva egy svájci szanatóriumban köt ki. Ahol megírja az
élményeit, hat kegyetlenül éles pillanatfelvételben. A könyv 1917-ben jelenik
meg, hamarosan az összes hadviselő fél, még az amerikai is betiltja – a
békekötés után viszont komoly siker szerte a világon, az írója ismert és
elismert... S azóta is rangban tartják: e kötete 17 nyelven világszerte 136
kiadást ért meg.
A kötet friss kiadásának fordítója, Kállay
Kotász Zoltán mesélte a könyvbemutatón: egy utazáshoz elővett 1934-es
almanachban nézegette a „hírünk a világban: kire legyünk büszkék” rovatot, ahol
például olyan zeneszerzőket emeltek ki aktuálisan mint Bartók, Kodály és
Dohnányi – nos, írót egyet vélt említésre érdemesnek az egykori szerkesztő:
Latzkó Andort. Kállay Kotász Zoltán meséli, hogy mennyire megdöbbentette a
teljesen idegen név, tudnunk kell - meséli -, hogy ő ifjúkorában (belátva, hogy
soha nem olvashatja végig a teljes irodalmat) szócikkről szócikkre becsületesen
végigolvasta a Magyar Irodalmi Lexikont, hogy legalább tudjon azokról, akikre
nem marad ideje… De Latzkó Andor nevét hiába keresed a lexikonban. Az Emberek a
háborúban kötetét Moly Tamás ülteti magyarra, az egykori kolléga, közvetlenül a
háború után, de a könyv nem kelt itthon különösebb figyelmet. Kállay Kotász
Zoltán szerint az egykori fordítás valójában helyénvaló kísérlet – nem Moly
Tamáson múlt a kvázi sikertelenség, bár rengeteg germanizmus maradt benne; a
jelen kötet fordítójának gyanúja szerint sietve, kissé kapkodva készülhetett.
Azt csak én tenném hozzá, hogy amennyire én ismerem, Moly kicsit széplélek
lehetett ehhez a kíméletlenül naturális és merészen modern kötethez…
Merthogy ez a könyv durván kilóg
a korából, ami az alaphangja összességét illeti. Nem úgy szikár és szenvtelen,
ahogy Kertész Sorstalansága, nem úgy dokumentarista és szíven ütő egyszerre, de
hatásában bizony rokon. A finoman, szelíden felvezetődő - mondhatom:
kor-hangban tartott - momentumok után csak még erősebben szólnak mind az
ironikus, mind a naturális részletek. Latzkó Andor a könyvében kíméletlenül
őszintébb, és nyersebben pacifista mint Henry Barbusse híres A tűz című munkájában – a francia íróhoz
mérve semmilyen értelemben nem tartja elfogadható eszköznek a háborút, és
szinte Móricz Szegény emberekjéhez
mérhető pontossággal méri fel, hogy az alkalmaztatott erőszak mit okoz, mit
okozhat a használóiban. Messze erősebb irodalmi szöveg, mint a Nyugaton a helyzet változatlan –
hiányzik belőle a komponált tabló-jelleg, és a (legtöbbször csak erkölcsi
szinten, de megvalósuló) elégtételek, amiktől Remarque könyve folyamatosan lektűrhatáron lebeg. Hat pillanatképében Latzkó kötete is
áttekint, de minden mesterkéltség, keresettség nélkül. Folyamatosan teljesen
hitelesen láttatva belülről az idegösszeroppanása által rongycsomóvá alázott
fiatal tisztet, a negyvenes századost, aki a saját korosztályát viszi pokolba,
pontosan látja és láttatja a tábornok, a „győző” attitűdjeit, mint ahogy a
tehetetlen lelkifurdalás emberét, aki nem tud szabadulni a halottak emlékétől,
vagy ahogy a hazatérő, testben és lélekben rokkant bakát. Egy történetében szinte
Heller abszurd remekének, A 22-es
csapdája hangjának előképe – ez a könyv forró és helyértékét folyamatosan
kereső érték lehetne bármelyik irodalomban a világon.
Ehhez képest itthon 96 évig szinte
beszerezhetetlen – antikváriumokban igen ritkán és formátumához képest drágán
kapható, ha egyáltalán… Nemcsak a nyelvcsere okán (ami, meggyőződésem: nem járt
identitáscserével) nincs itthon terepe. Amikor felfedezhetnék, általában vagy
egyéb kollektív sértettségek kommunikálják az emberek hétköznapjait - mint a
húszas években Trianon -, vagy nemigen támogatott az a nyersen pacifista,
erőszakot elutasító hozzáállás, ami Latzkó Andor világszemléletét a háborús
élmények hatására alapjaiban átformálta. A „béketábor” irodalompolitikájára
mindvégig jellemző volt egyfajta háborúskodást (avagy forradalmárkodást)
összecsókoló idealizálás – a felszabadító Vörös Hadseregtől a hős
észak-vietnamiakon át Che Guevaráig… nem véletlen, hogy ritka méltatói, például
Benedek Marcell is a „katona nyugalmát, ösztönemberi vakmerőségét, egyszerű
nagyságát” kérné Latzkón számon. Újabban Gál Sándor vette észre, hogy
létezett egy ennyire saját hangú, remek írónk, akit a világ nem felejtett el,
mi viszont igen...
Persze közrejátszhatott ebben,
hogy a könyveiből nagyon kevés maradt fenn. A kötetei előkelő helyen
szerepeltek minden égetéskor – a fasiszták égették, mert pacifista és mert
zsidó, itthon ’44-ben a nyilasok ugyanezért… 1943-ban halt meg Amszerdamban,
ott a hagyatékából számos írást közöltek németül és hollandul azóta – nagyon jó
volna, ha előkerülne itthon, ha az Emberek
a háborúban után néhány művét még lefordítanánk. Mert valójában tényleg
büszkék lehetünk rá.
Kiadó: Napkút
Fordítota: Kállay Kotász Zoltán
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése