Lássuk be, van abban némi pikantéria, hogy
pont most írok erről a könyvről – amikor a fél világ (beleértve engem is)
legszívesebben a lakás legtávolabbi sarkába bújna félelmében és sokan vagyunk,
akik a szorongástól nem tudjuk, merre az előre. Ilyenkor bátorságra buzdítani
és az önismeret, a traumafeldolgozás, a belénk ivódott rossz és még rosszabb
minták feloldásának fontosságáról írni minimum öngól, ráadásul ez a
vírushelyzet aztán tényleg nem olyan, amire bárki azt mondhatná, hogy „és akkor
mi van?”…
Ezzel együtt tény, tán soha nincs akkora
szükségünk bátorságra, önismeretre, a külső és belső démonainkkal való
szembenézésre, indulataink, előítéleteink, dédelgetett sérelmeink legyőzésére,
mint ilyen kihegyezett helyzetekben. Ilyenkor látjuk kristálytisztán, hogy nem
az a bátor, aki nem fél, hanem aki szembe mer nézni a félelmeivel. Soha még
akkora szükségünk nem volt rá (legalábbis az én és a velem egykorúak életében
biztos nem), hogy mindennapi szorongásainkat, rutinszerű reakcióinkat, kész
válaszainkat félretéve beleálljunk az ismeretlenbe. Fogalmunk sincs, mi vár
ránk az elkövetkező hónapokban, nem tudhatjuk, mennyire fordul fel az életünk
hosszú távon ennek a járványnak a következtében; ha roppant szerencsések
vagyunk, akkor csupán egzisztenciák roppannak meg, szokások alakulnak át, le
kell mondanunk az utóbbi évtizedekben kivívott luxus egy részéről. Ha nincs
szerencsénk… mind tudjuk, mi történik, ha nincs szerencsénk. Ma, amikor ezt
írom, szembejött velem egy emlék a facebookon: három éve ezen a napon kaptam
meg életem legszebb születésnapi ajándékát – amit egy sürgősségin átvirrasztott
éjszaka során leplezett le előttem Zoli. Az a március maga volt a pokol – a
megelőző három évben elvesztettem az apámat, az apósomat és a mostohaapámat,
utána pedig a hozzám legközelebb álló került kórházba. Akkor ott szembe kellett
néznem a saját kis privát világom lehetséges végével.
Hogy miért írom ezt most le és miért épp e
könyv kapcsán? Mert a Bátran élni
egyik legnagyobb tanulsága számomra pont az, hogy a megélt traumáink tesznek
minket azzá, amik most vagyunk – hogy minden megküzdött válság hozzásegít, hogy
a következőtől már ne féljünk. Annyira. Hogy szembe merjünk nézni a
lehetőséggel: igen, minden elveszhet. Hogy elkezdjünk B-terveket gyártani, mert
higgyétek el, eljön a pont amikor a dermedtségtől nem leszünk képesek rá. Hogy
egy ilyen helyzetben, mint ami körülvesz minket, képesek legyünk minden nap
felkelni, menni előre, dolgozni, mintha még lenne bármi értelme, főzni,
olvasni, szeretni. Hinni abban, hogy lesz holnap. Akkor is, ha… Sőt, akkor is,
ha én nem leszek.
Nade, amikor elkezdtem olvasni Almási
Kitti könyvét, még nem tudtam, hogy mire befejezem, az életünk fenekestül
felfordul. Hogy feltegyük magunknak a kérdést: „És akkor mi van?”, számos élethelyzetben fontos. Főleg ipari szorongóknak,
mint én. Az önsorsrontás bajnokainak, akik a járvány okozta veszélyhelyzet
miatt megtorpanó terveiket is képesek úgy interpretálni, hogy „már megint
kudarcot vallottam”. Azoknak az imposztor-szindrómásoknak, akik hiába kapnak
napról napra újabb és újabb megerősítéseket, képesek napról napra meggyőzni
magukat arról, hogy alkalmatlanok a feladatra. Azoknak, akik képesek a
legproduktívabb és pozitívabb beszélgetést is úgy átforgatni magukban, hogy
aztán a nap végén zokogva átkozzák a partnert. Ismerős?
Aki fél, annak iszonyú nehéz. Mert az nem
úgy megy, hogy azt mondjuk, ne félj és akkor én nem félek. A félelem, mint a legrosszabb
méreg, beissza magát a bőr alá, és soha nem lehet kimutatni, nincs ellenszere,
nincs klinikai teszt, ami azt mondaná: ennyi meg ennyi félelem, így meg így
kezelhető. A legváratlanabb szituációkban tud ránk törni és elhitetni velünk,
hogy a világ, úgy en bloc, ellenünk van. Ne is próbálkozz inkább semmivel, bújj
el abba a sarokba és várd ki, amíg mindenki más, aki okosabb, szebb,
talpraesettebb és főleg, NEM FÉL, majd megoldja. Ezzel egyetlen módon lehet
felvenni a harcot: önismerettel, önismerettel és még egy kis önismerettel. Minden
hasonszőrű könyvnek az az elsődleges célja, hogy példáiban magadra ismerj, hogy
tanulságait képes legyél a saját életedre alkalmazni, hogy felismerd, hol
alkalmazhatóak és hol van szükséged esetleg szakértő segítségre.
A Bátran
élni igényes pop-pszichológia a javából: olvasmányos, közérthető, érdekes példákkal
teli, nem nélkülözi a személyességet, ugyanakkor masszív tudományos alapokon áll.
Nem szakkönyv, inkább esetgyűjtemény, némi magyarázattal – ilyesformán pont
alkalmas arra, hogy ha valaki minden pszichológiai háttérismeret nélkül olvassa,
akkor is értse és érezze. Ugyanakkor – és ez nagyon fontos, főleg a közösségi
oldalak önsegítő megmondópápáinak korában! – soha nem csúszik át felszínes
konyhapszichologizálásba. Nyilván mindenkinek mást ad, és jó eséllyel nem is ott
ragad meg igazán, ahol számítasz rá: nekem például a legnagyobb ütést annak a
nőnek a története vitte be, aki még halálos betegként is az elhanyagoló apja
okozta sérüléseket vetítette rá minden kapcsolatára és embertelen gyűlöletreakciókat
produkált, ahányszor egy számára fontos férfi más nő felé tanúsított bármilyen
figyelmet (legyen az akár egy testvér). Néha ott üt, ahol már azt hiszed, nincs
dolgod – érdekes felismerés volt, hogy mit és hogyan vetítek ki sokszor olyan
személyekre, helyzetekre, akiknek semmi közük az alapproblémához.
Minden helyzetben nagyon nagy szükségét
érzem a pszichoedukációnak és a Bátran
élnihez hasonló okos, jól megalapozott és olvasóbarát könyveknek – most meg
még inkább. Olvassátok, tanuljátok önmagatokat, dolgozzatok a
traumafeldolgozáson és a félelmek kezelésén. Baromira fontos, hogy legalább a
józan eszünket próbáljuk megőrizni, ha már minden más felfordul!
„Amikor
képessé válunk arra, hogy a félelmeinket, gátlásainkat leküzdjük (vagy
legalábbis csökkentsük, kezelhetővé tegyük őket), és merünk bátor döntéseket hozni,
minden esetleges nehézséggel és kudarccal együtt is olyan életet élhetünk,
amilyet élni érdemes. Ez a felszabadultság és erő nem csak nekünk segít, hanem
a velünk kapcsolatban élőket is oldottabbá és bátrabbá teszi.”
Kulcslyuk Kiadó
De jó volt olvasni ezt a posztot. Személyessége miatt is, és azért is, mert nem felszínes, nem közhelypuffogtató, igazán a könyvhöz méltó lett, és a helyzetre nyirbáltad a mondandót is, nagyon tetszik, erőt merítettem az írásodból most. ♥
VálaszTörlésJajjj de édes vagy köszi :*
TörlésNagyon fura dolgokat produkál az élet, hogy pont akkor került a kezembe, amikor tényleg van ok a félelemre... Tanulságos olvasmány volt, az biztos.
:)) Ajánlom a Hűtlenséget is tőle - na hát az sose legyen "aktuális", de amúgy rendkívül érdekes, sokrétű olvasmány, az sem marad felszínes egy pillanatig sem, és jól működő párkapcsolatban is érdemes elolvasni. :) Plusz most jött ki az új könyve, arra is nagyon kíváncsi vagyok.
TörlésFura egybeesések, de pont akkor kellett talán - bár én nem szeretem hangoztatni az ilyen sorszerűségeket, de azért úgy amúgy csendesen konstatálom a létezésüket. ;)