2016. szeptember 30., péntek

Lionel Shriver: Nagytestvér

„A diétaipar az egyetlen olyan jövedelmező üzletág a világon, amely 98%-os hibagyakorisággal dolgozik.”

Te mit tennél meg a testvéredért? – szegezi nekünk a kérdést az emberi kapcsolatokat rendre savba mártogatott bonckéssel vizsgáló Lionel Shriver. Nyeljük csak vissza nyugodtan az automatikus válaszainkat és inkább olvassuk el a regényt, érdemes.

Amikor Pandora, a „véletlenül sikeres” negyvenes üzletasszony kimegy a reptérre egykor menő jazz zongorista bátyja elé, még csak azt hiszi, kissé kínos két hónapnak néz elébe azzal, hogy a lecsúszófélben lévő, épphogynem hajléktalan, egykori nagyratörő reményei siralmas maradványain tengődő testvérét rászabadítja kényszeres férjére és két, épp problémás kamaszkorát élő nevelt gyermekére. Azonban amikor meglátja a saját karikatúrájává hízott Edisont, amint kerekesszékben tolják ki a váróterembe, hogy ne tartsa fel az indokoltnál jobban a reptéri forgalmat, már tudja, hogy élete tán legnehezebb két hónapja vár rá. Ha nem több.

Edison elhízott. Nem a hétköznapi értelemben, nem kis hájikákkal küzd itt-ott a TV előtti nasitól meg az ülőmunkától, hanem groteszk mód, kórosan elhízott, majd’ 200 kiló. Mozogni alig tud, összetöri a bútorokat, az étteremben külön széket kell neki keríteni és lehetetlenné teszi a közlekedést a konyhában. Útját lépten-nyomon pizzásdobozhalmok, literes tejszínesflakonok, gigászi éttermi számlák és kiürült cigisdobozok szegélyezik. Mintha puszta létével akarna fricskát mutatni Pandora ételfasiszta, egészségmániás, testét válogatott kínzásokkal gyötrő férjének, Fletchernek. És még a súlya a legkisebb baj vele. Mert Edison saját egykori zsenijének teljes tudatában osztja az észt mindenről és oszt ki mindenkit; rávezeti Pandora lázadó kamaszfiát arra, hogy a főiskola felesleges időpocsékolás; összetöri Fletcher legszebb saját készítésű bútorát és nyíltan vállalja, hogy halálra akarja enni magát. Míg ki nem derül, hogy a belengetett turné is csak egy jól festő hazugság és a két hónapos pokol nemigen ér véget, hacsak…

Hacsak Pandora rá nem szánja magát, hogy csapot-papot otthagyva segítsen bátyjának kimenekülni a saját magára szabott poklából és lefogyni. Persze semmi sem ilyen egyszerű. Pláne nem olyan ellendrukkerekkel, mint a sértődött férj, aki túl azon a - tán jogos - megbántottságon hogy felesége látszólag a testvérét választotta a saját családja helyett, életfilozófiájából adódóan is ott töri le a friss elhatározásokat, ahol csak tudja. Mert aki egyszer hibázott, nem tehet jót sosem. Aki egyszer bedobta a lovak közé a gyeplőt, sosem találja már meg. Aki egyszer kórosan elhízott, az már nem lesz tartósan vékony, csak teher mindenkinek, a testvérének, a társadalomnak, az egészségügynek – hovatovább, megérdemli, hogy halálra zabálja magát, lehetőleg minél hamarabb. Csak jó messze a mi otthonunktól, mondjuk egy barlangban, hogy ne legyen gondunk vele.

Shriver zsenijét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy miközben töviről hegyire elénk tárja az elhízásnak, e valóban össztársadalmi problémának (nem csak az USA-ban, nálunk is) megannyi vetületét, Fletcher alakján keresztül görbe tükröt állít a „másik oldal” elé is: az örök önsanyargatók, az örömtelenségüket, frusztrációjukat, kontrollmániájukat, saját testükkel szembeni bizonytalanságaikat az egészséges életmód álcája mögé bújtatók elé (amely csoport még véletlenül sincs köszönő viszonyban sem a valóban egészséges életmódot követőkkel). Shriver gonosz, mert ugyan szívünkből szánjuk, de meg is vetjük Edisont (mutasson bármennyit a saját mérlegünk nyelve), közben tiszta szívből utáljuk Fletchert, aki a felesége iránt érzett szakmai irigységet úgy kompenzálja, hogy kisajátítja az egészséges étkezést és a testedzést mint olyan valamit, ami a családban csak neki mehet jól – frusztrációt és végső soron dafke egészségtelen étkezést váltva ki a saját feleségéből és gyerekeiből. Így lehet, hogy bár személy szerint óriási marhaságnak tartom, hogy valaki otthagyja a családját és kétszemélyes szigorú diétatáborba kezdjen a testvérével, azon kapom magam, hogy szurkolok Pandorának. Nem is azért, hogy Edison lefogyjon, hanem hogy bemutassanak Fletcher testkultusz-terrorjának.

Persze Shrivernél semmi sem az, aminek látszik, a gyanúsan örömteli fordulatok pedig magukban hordozzák a tragédia előszelét. Tragédia? Vagy pusztán fájóan hétköznapi? Mulasztás? Vétek? Ostobaság? A könyv ezúttal több akar lenni (és persze több is) annál, amit nekem adni tudott. Az elhízásról, a diétaiparról, a korunkat mélyen átitató testkultuszról írott groteszk látleletként olvastam, és mint ilyen, csodásan elszórakoztatott; ám van egy mélyebb rétege is. Arról, mit vagyunk hajlandóak megtenni a szeretteinkért. Mit áldozunk fel, meddig megyünk el, hogy megmentsük azt, akinek rajtunk kívül nincs senkije, aki megmentené? Mit teszünk, ha kiderül, ő maga tán nem is akarja, hogy bárki megmentse? Felérhetne egy óriási pofonnal. Ha vagy olyan szerencsés, hogy még nem késő, felnyithatja a szemed. Ám ha a saját életed megkínált már a legnagyobb, jóvátehetetlen tragédiával, amit a szeretteink elhanyagolása hozhat, akkor azt kell mondanod: szép próbálkozás volt, kedves Lionel, de sajnos késő. Marad a szórakoztató, groteszk látlelet. Abból viszont kétségkívül a legjobb!


Kiadó: Gabo
Fordító: Komló Zoltán

8 megjegyzés :

  1. erről a mit áldozunk fel és mit teszünk (meg mit nem)-ről újabban Charlize Theron jut eszembe. körbement a neten pár kép, ahol az addig tökvékony színésznő felszedett úgy 20 kilót a szerep kedvéért. még így is jól néz ki (sztem jobban, mint vékonyan), de azóta azon agyalok, hogy mennyi mindentől fosztják meg magukat ezek a nők. hogy vajon mekkora erőbe telik nem enni, vagy nem azt enni, és nem két hónapig, hanem sosem. (szemben azzal, hogy az első sajttorta még nem látszik meg az emberen, a tizediknél meg már szinte mindegy is.)
    nem tudom, hogy igazából a kaja-e a probléma társadalmilag, vagy valami más.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra egyértelmű hogy valami más. Iszonyúan túl van lihegve ez az egész és mindenhonnan ömlik ránk a diéta-, kaja-, gyógyszer-, fitnesz- és divatipar marketingje. Ez az egész összefügg és rég nem arról szól, hogy az ember valójában mit és mennyit és miért eszik és mit akar csinálni a saját testével.

      Törlés
    2. Azért a kaja élvezet, persze, de azért nem gondolnám, hogy húdesok mindentől megfosztja magát, aki lemond bizonyos ételekről. Az élet nem csak a zabálásból áll, milliárd örömforrás van még és sokkal jobban a helyén kéne kezelni az étkezés témakörét. Nyilván erről is szól ez a könyv. Függetlenül attól, hogy nagyon szántam Edisont, én abszolút nem utáltam Fletchert, hiába volt ő is extrém szélsőséges, de legalább láttam benne valami akarást, erőt.

      Törlés
    3. hát pedig, szee, ahhoz, hogy valaki úgy nézzen ki, mint Theron vékony korában, pont olyan elvakultság és extrém szélsőségesség (ergo lemondás) kell, mint amit Fletcher is produkált.
      azt próbálom mondani, hogy ha nincs a megfelelési kényszer, vajon milyenek lennének pl. a mai sztárok, akik miatt anorexiás tinik százezrei (ha nem milliói) léteznek? a zabálás egy dolog, de semmivel sem rosszabb sztem, mint a nemevés.
      és ez is benne van a könyvben, csak valamiért mindenki Edisonra fókuszál. mert Pamela pl. annyira elszokott a kajától, és annyira könnyűnek érezte magát szilárd étel nélkül, hogy ha nem akasztja ki a környezetét, ő meg abba halt volna bele, hogy csak a cuccot issza. és ott is kellett egy külsős, aki ráébreszti, hogy kisanyám, ritka szarul nézel ki soványan.

      abból indulok ki, hogy vannak, akik képtelen meghízni, akármennyit esznek. és a színészek időnként bizonyítják, hogy ők bizony nem ez a kategória, mert ahhoz, hogy képernyőképesek legyenek, lemondanak, extrém módon, különben időnként nem tudnának 30 kilókat felszedni. és nem vagyok benne biztos, hogy ezt egészséges életmóddal érik el. mmint a soványságukat.
      és Fletcher a szemeben pont emiatt nem volt extrém szélsőséges, mert én ugyanazt láttam benne, ami a netről ömlik egészséges életmód címén. teljesen átlagos és hétköznapi, egészségesen ("") élő fickó. és ha megkérdezed egy egészségesen élő ismerősöd, ő meg van róla győződve, hogy ez így frankó, viszont ha egy kövért kérdezel meg, kifogásokat fog keresni, vagyis tudja, hogy gáz az életmódja.

      nem tudom már, mit akartam kihozni ebből az egészből :D, talán, hogy a könyv sem csak a kövérségre fókuszál, csak Edison mérete elnyom mindent.

      Törlés
  2. Fletcher esetében számomra pont az a kérdés, hogy a felszínen kurvára akarás és erő de Shriver elég szépen megalapozza hogy ő is elfojt, pótcselekszik, kompenzál. Tök jó volt ebből a szempontból a biciklis jelenet: nincs élvezet, nincs öröm megosztása másokkal, nincs a másik eredményének elismerése kizárólag versenygés és mások lealázása van. És nyilván fizikailag egészségesebbek az ilyen önsanyargató fitneszguruk mint mások (bááár ugye erről is vannak viták és mindent túlzásba lehet vinni) és jó eséllyel tovább élnek de hogy lelkileg Fletcher is pont ugyanolyan beteg és segítségre szorulna mint Edison az tuti.

    Amúgy én vastag határvonalat húznék az egészséges életmód és az önsanyargatás közé. Utóbbi pont akkora baj mint a hedonizmus.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tök igazad van, de szerinted mennyi egészséges életmódot hirdető nem sanyargatja magát?:D mindegyik attól retteg elsősorban, hogy visszajön pár kiló. én hülyét kapnék, ha minden reggel így kellene kelnem.

      Törlés
    2. Kevés, nagyon kevés :)
      De azért akad. Elvétve.
      Igazából a kedvenceim az önsanyargató kiscsirkék akik azt hirdetik hogy ők "egészségesen élnek" és azért nem esznek, közben szarrá bulizzák magukat és tömik magukba a piát meg a cigit. Akkor hol van az egészség? :D

      Törlés
    3. hát tudod, a pálinka elvileg vigyáz az egészségre. jó gyomorbántalmakra, magas vérnyomásra...:D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...