2016. augusztus 4., csütörtök

Rövidre vágva #12 - Könyves vegyes

Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma

Mostanában elég könnyen nosztalgikus hangulatba lehet engem hozni – pláne, ha a blogról van szó. Vagy az olvasásról. Vagy arról, régen mennyivel többet, könnyedebben, lazábban olvastam. Vagy hogy mennyi mindenre figyeltem fel a többi bloggernek köszönhetően. Öregszünk, na, én is meg a blog is. Emlékszem, jó hét-nyolc éve, amikor még friss blogger voltam és tapogatózva ismerkedtem a többiekkel, mennyire elvarázsolt amit Alice Hoffman regényeiről írtak. Akkoriban nagyon-nagyon szerettem volna olvasni tőle, csak valahogy mindig kimaradt. Láttam persze az Átkozott boszorkákat, szerettem is, de a film mégsem ugyanaz.
Aztán úgy két éve végre elolvastam az első Hoffman regényem, és bár közel sem varázsolt el úgy, ahogy vártam, eléggé tetszett – nem volt hát kérdés, hogy az ismerkedést folytatni kell. Csak épp nem a frissiben kiadott Gyönyörű titkok múzeumával kellett volna. Mert ez után őszintén nem is értem, hogy ragadhatta magával ez a nőszemély az általam annyira kedvelt bloggerek jó részét… Bosszantó, klisés, felszínes. Misztikus köntösbe bújtatott tucat-YA elnyomott, bajba került lánnyal, nehéz sorsú rosszfiúval, erőszakos, jellemtelen, arctalan gonosszal, a riasztó felszín alatt érző szívet rejtő mellékalakokkal. A lány arra vár, hogy a fiú megmentse, a fiú arra vár, hogy a lány megváltsa. Mi meg arra, hogy égjen már porig az a nyamvadt múzeum.
Az egyetlen, ami menti az összképet, az 1900-as évek elejének New York-ja. Mondjuk ahhoz már aztán különös tehetség kéne, hogy valaki egy ilyen környezetet is el tudjon rontani. A város maga a csoda, a technikai fejlődésre való rácsodálkozás, a tudomány és a misztikum elválaszthatatlannak tűnő párosa minden oldalt átitat – kéz a kézben a kor társadalmi változásainak szolidabb és a kor embere furcsaságok iránti szenvedélyének kevésbé szolid érzékeltetésével. Az atmoszféra mindent visz, nem véletlen, hogy azok a részek tetszettek legjobban, amelyekben hableányunk nem szerepelt, szerelmetes fiúcskánk pedig fotósként dokumentált, nem hősszerelmeskedett.
A Galambok őrizői legalább jó könyv volt, még ha teljesen mást is adott, mint amit Hoffmantól vártam. Ez varázslatot se ad és nem is jó. Azt hiszem, nem erőltetem én tovább ezt az ismerkedést…


Shirley Jackson: Sóbálvány

Aztakurva.
Shirley Jackson elérte nálam, hogy egy tizenpár oldalas novella (A sorsolás) után ne nagyon tudjak aludni, jó időre félretegyem a könyvet és elveszítsem a maradék picinyke hitemet is az emberiségben. Félelmetes.
Ridegek ezek a novellák, szinte minimalisták, igazi olvasóriasztó se eleje - se vége életképek, melyek hangyányi misztikummal és hegynyi rettegéssel, értetlenséggel, közönnyel, embertelenséggel vannak fűszerezve. A legtöbbször mire rájössz, mit olvasol, már vége is, és csak tátogsz mint a partra vetett hal, miközben a tarkódon szaladgáló hangyák jelzik, hogy valami nagyon nem stimmel ebben a történetben.
Valami nagyon nem stimmel velünk, emberekkel. Hétköznapi őrületek, kegyetlenkedések, előítéletek, megcsontosodott rutinok, álmok, melyeket rég magunk mögött hagytunk, de holtunkig kísértenek. Elszalasztott lehetőségek, elillanó majdnem-kapcsolatok, kötődés-hiányok, kommunikációképtelenség, megszokások. Megbánás, amiért nem léptünk, nem csináltuk másként, nem álltunk mellé, nem védtük, nem mertük. Megvetés, amiért a másik lépett, másként csinálta, meg merte tenni. Elveszettség, fájdalom, valóságból való kiszakadás. Értetlenség. Hogy lehet, hogy az imént még te dobtad el a követ, most meg feléd repül?
Olvassatok Shirley Jacksont. Tíz oldalon többet mond a bennünk élő állatról, mint a legtöbb felkapott sikerregény.


Jon Krakauer: Ég és jég

Ahhoz képest, hogy az elmúlt sok-sok évben mennyire kerültem a non-fiction kategóriát, idén eléggé rápörögtem – viszont mindig bajban vagyok azzal, írjak-e az ilyen olvasmányokról vagy sem, érdemes-e vagy sem. Valahogy úgy érzem, non-fictionről annak kell írnia, aki amúgy ért az adott témához, aki meg csak kibicel, az olvasgasson tovább. Ami persze hülyeség, elvégre az irodalomhoz sem „értünk” mégis gátlás nélkül írunk róla… Az mégis más.
Na, ilyen előzmények után elárulom, hogy az Ég és jég témájához aztán finoman szólva közöm nincs. Életemben nem túráztam a Gellért-hegynél magasabbra és jó eséllyel nem is fogok. Ráadásul Zoli elég alaposan kivesézte ezt a könyvet, a „másik” könyvet és a filmet is anno. Akkor meg minek koptatom itt a billentyűket? Hát, leginkább mert annyira elkapott a film tavaly, amennyire hollywoodi látványfilm már régen és azóta sem tudok szabadulni néhány képétől. Pedig messze nem egy filmművészeti mérföldkő, mégis… Annyit gondolkodtam rajta, hogy muszáj volt olvasnom róla és most már a könyv is túl sokszor eszembe jut. Pedig ez meg aztán pláne nem egy irodalmi mérföldkő. De veszettül érdekes és tanulságos – amellett, hogy bosszantó, részrehajló, idegesítően populáris stílusban íródott és simán lehetne fele ilyen hosszú. De legalább olvasmányos. Krakauer tud írni.
Ami leginkább bennem marad a tragikus sztoriból és az utólagos botrányok által azért kissé túlságosan megtépázott könyvből, az ennek az egész fizetett Everest-túrázásnak a laikusként megdöbbentő és kiborító jelensége. Én tényleg tökre nem értek ehhez és nagyon keveset tudtam az egészről, de mindig afféle modernkori hősökként tekintettem azokra, akik józan paraszti ésszel felfoghatatlan magasságokba másznak, kockára téve mindent. Csodálattal adóztam emberfeletti teljesítményüknek. Ehhez képest eléggé pofán vágós élmény látni, hogy mekkora rohadt iparág épül erre (is), és hogy ha elég pénzed van, közepes mászótapasztalattal megvásárolhatod magadnak az Everestet (is). Akkor is, ha az mások életébe kerülhet. Hát, így dőlnek romba a mítoszaink…


2 megjegyzés :

Amadea írta...

A Gyönyörű Titkok Múzeuma nekem se tetszett, de ezt alighanem neked is elmondtam már párszor.:) Ha a Galambok őrizői se jött be annyira, lehet, hogy jobb, ha nem próbálkozol a többivel.
Tegnap kezdtem el írni a Sóbálványról. Nagy a szinkronicitás ezt a könyvet tekintve.

Ilweran írta...

A Galambok tetszett csak nagyon más volt mint amit vártam Hoffmantól :) pihentetem pár évig.
Jaja, megyek is olvasni hozzád!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...