2012. április 13., péntek

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Korunk egyik legnagyobb irodalmi divatja a vámpírtéma – ifjúsági regények tucatjai, paranormális romantikusok százai szólnak a szívdöglesztő vámpír és a potenciális táplálékból lassan megváltó szerelmessé változó halandó nő kapcsolatáról. Hogy ezek a könyvek mennyire távol állnak a klasszikus vámpírmítosztól, és milyen szinten megtépázzák a vámpírokat eredendően körüllengő mitikus atmoszférát, arról köteteket lehetne írni. Az biztos, hogy a korszellemnek hála, ha egy regény címében, fülszövegében, borítójában utal a vámpírokra, akkor már hajlamosak vagyunk gondolatban feltenni egy nem túlságosan hízelgő polcra.

Bizonyos szempontból úgy gondolom, nagy bátorság és még nagyobb magabiztosság kell ahhoz, hogy ma egy magyar szerző úgy írjon „vámpírkönyvet”, hogy az fényévnyire van a divatos vámpírregényektől – hogy az erre utaló cím, fülszöveg és borító dacára a vámpír inkább csak mellékszereplőként, afféle egzotikumként bukkanjon fel a békebeli Budapesten játszódó szórakoztató krimi-kalandban. Benedek Szabolcs regénye ugyan felvonultat egy vámpírt, de eme tény eltörpül a prostituáltakat gyilkoló sorozatgyilkos rejtélye és a pesti művészvilág bemutatása mellett.

Az 1910-es évek Budapestjén sorra esnek gyilkosság áldozatául a fiatal prostituáltak – a rendőrség tehetetlen, a nyomok eddig soha nem látott kegyetlenségről tanúskodnak, és hihetetlen körülmények nehezítik a nyomozást: mint egy belülről bezárt szoba, vagy a látványosan hiányzó vér. A fiatal nyomozó, Mihucz Ervin már-már mániákusan veti magát a nyomozásba: a távoli Londonban, a titokzatos Hasfelmetsző Jack által elkövetett gyilkosságokkal rokonítja az esetet – ki tudja, tán még az elkövető is ugyanaz. Miközben hírnévről és előléptetésről álmodik, saját lelkiismeretével harcolva élvezettel nyomoz bordélyokban és leskelődik prostituáltak után.

Mihucz barátja a szépreményű újságíró Szállási Titusz, kinek nagy álma, hogy a Nyugat szerzői közé tartozzon, ám addig a Budapesti Napló cseppet sem körülrajongott újságírójaként futkos riportok után – s közben kávéházakban tengeti napjait, szívja magába a „nagyság” levegőjét, parolázik Molnár Ferenccel és Móricz Zsigával, s remegve várja, hogy mikor találkozik magával a nagy Ady-val. Szállási Titusz életének szerelme a módos polgárcsaládból származó, ám lecsúszott Tarnóczay Etelka, aki a Vígszínház üdvöskéjéből lesz romlott erkölcsű nőszemély. Etelka révén bepillantást nyerünk a pesti színházi világ életébe – Ditrói Mór, Hunyadi Margit, Bródy Sándor, az akkor még gyermek Hunyadi Sándorka között forgunk, Titusszal együtt lessük Molnár Ferenc tanácsait, Etelkával elmélkedünk arról, milyen nagy tehetség lesz felnőttként a kis Sándor.

Mindeközben Pest mélyén, az Ó utcai bordélyban a megesett cselédlányból prostituálttá vált Sárával rettegünk a gyilkostól, és a keménykezű madámtól, Fruzsi nénitől – hogy aztán a  Ferencváros sikátoraiba menekülve segítsünk Mihucz Ervinnek megtalálni a gyilkost. S szép lassan behajózik a történetbe Saint-Germain grófja, aki felpezsdíti a pesti társaság életét, és valamiképp összefüggésbe hozható a gyilkosságokkal – ám senki sem sejti, hogyan. A gróf, aki II. Rákóczi Ferenc fiának vallja magát, vérfagyasztó, ám kifinomult figura: csupán valami bizsergető idegenséget érzünk a  közelében, ahogy a szereplők, de hogy mi az a másság, ami miatt elhallgatnak a közelében lévők és rettegés költözik a  szívekbe, azt senki sem sejti.

A könyv igazi erőssége a hangulata: a századforduló utáni Budapest megelevenedik a lapokon, a város, mint egy önálló, élő, lüktető entitás – más nézőpontból: mint egy hatalmas, minden bűnt elnyelő szörny – van jelen körülöttünk, színeivel, ízeivel, hangzavarával, éjszakai világításával, pezsgő kávéházi életével. Ezt a környezetet népesítik be a szereplők, akik egytől egyig remekül megrajzoltak – noha az egy szem Saint-Germain grófot kivéve híján vannak az eredetiségnek, profin megírt és a maguk módján kedvelhető zsánerkarakterek. Talán Tarnóczay Etelka az, aki a leginkább kiemelkedik közülük, és az ő története a legjobban összerakott, legérdekesebb szál.

Maga a cselekmény kevésbé lényeges: egy remekül felépített, tizenkilencedik századi modorban íródott nagyvárosi kalandregényt olvashatunk – többször utalgat is a szerző a korban népszerű ponyvákra. De megidéződik itt Hasfelmetsző Jack mellett Dr. Jekyll és Mr. Hide története és Bram Stoker Drakulája; mindemellett számolatlanul kapjuk az irodalmi és történelmi utalásokat, Casanovától Hermész Triszmegisztoszig, Jókaitól Tormay Cécile-ig; és fel-feltűnnek a kor politikai eseményei és közszereplői is.

Nagyvárosi kalandregényt írtam – ám ez a regény jóval több annál. Szórakoztató irodalom a javából, szépirodalmi igénnyel megírva – Benedek Szabolcs könyve nagy meglepetés volt, első néhány fejezetével beszippantott, és nem eresztett; s mire a végére értem, azon kaptam magam, hogy tűkön ülve várom a folytatást. A legnagyobb ostobaság, amit elkövethetünk, ha a divatos vámpírirodalomba soroljuk – mert ugyan szerepel benne egy vámpír, de fényévekre van a fősodortól. Szerencsénkre.


Kiadó: Libri

Korábbi kommentek:

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...