Serene
Nightingale, a huszonéves egyetemista lány – mellékállásban
bérgyilkosnő – épp egy különösen fárasztó munka után tér nyugovóra
londoni otthonában, amikor is az éjszaka közepén felkeresi maga az ördög
– naná, hogy egészséges kétkedéssel fogadja a „Sötétség szívdöglesztő
Hercegét”, és inkább holmi kandi kamerás becsapásra gyanakszik. Sajnos
azonban el kell fogadja, hogy valóban Lucifer (a rajongóknak szigorúan
Luuu) és hat tinilány-kinézetű démonhölgye látogatta meg. Ráadásul
nagyon úgy fest, hogy a nyakán maradnak.
A
piros bőrszerkóban pompázó (engem leginkább egy kiöregedett rocksztárra
emlékeztető) Lucifer ugyanis fogadást kötött a Mindenhatóval, melynek
tárgya Serene lelke. Ha a Teremtő győz, Serene a mennybe jut, és örök
üdvösség jut osztályrészéül, a Föld pedig megszabadul Lucifer
gonoszságának felétől. Azonban ha a Sötétség Hercege kerül ki győztesen,
Serene pokolra kerül, ahol ő is skótkockás miniszoknyában parádézó
démonlányka lehet (vagy nem), Lucifer pedig visszatérhet a mennybe. No
és a Teremtő, Pandora kegyeibe – aki egykor rútul eltaszította holmi kis
félreértés miatt.
A
szexcentrikus Ördög és a hisztis, elkényeztetett, önfejű Pandora
vetélkedése és cívódása közepette a lényeg persze Serene lelke – aki
azért valljuk be, nehezen emészti meg, hogy nagyszabású túlvilági
játszmák közepébe csöppent. Hát még amikor megismerkedik az emberiség
történetének harmadik főszereplőjével, Maarával, a London utcáit fényes
kaszával a vállán rovó Halállal. A fiatal bérgyilkosnő, aki egyébként
sem a tiszta lelkéről és erkölcsösségéről híres, ráadásként túlzottan
összemelegedik a démonúrral, ám hogy ne legyen olyan egyenlőtlen a
küzdelem, Pandora oldalán csatarendbe áll egy szívdöglesztő pap is – s
hogy teljes legyen a káosz, kétbalkezes angyalok és szerelmes
démonlányok is beszállnak a buliba. S akkor a cselekmény csavarairól még
szót sem ejtettünk.
Imre Viktória Anna (molyoknak Serene) első nyomtatásban megjelent regénye, a Kísértés Rt.,
a szó legjobb értelmében üdítő színfoltja a hazai szórakoztató irodalmi
kínálatnak. Friss, eredeti (bár aki nagyon akar, felfedezhet benne némi
Dogma-hatást,
de szerintem ne akarjunk olyan nagyon…), szellemes és rendkívül
igényes. Magasan kiemelkedik a polcokat manapság ellepő „kicsit urban,
kicsit paranormális, kicsit humoros, kicsit szerelmes” jellegű ifjúsági
könyvek közül, amikkel valószínűleg egy kategóriába fogják sorolni – más
kérdés, hogy egyáltalán beletartozik-e a divatos ifjúsági fantasy
kategóriába.
Ami
különlegessé teszi, az egyrészt a kidolgozottsága: könnyedebb szövetű,
lazább kis négyszáz oldalra számítottam, amikor elkezdtem, és hatalmas
meglepetésként ért, hogy ennyire összerakott, feszes, fordulatos
cselekményt rejt a könyv; nincsenek üresjáratok, felesleges tízoldalak,
átlapozható töltelékfejezetek. Itt minden leírt szónak helye és
jelentősége van, és nem nagyon lehet „félszemmel” olvasni. Ugyanez igaz a
szereplőkre is: nem a szokásos három főszereplő (akik egy szerelmi
háromszög csúcsai) plusz néhány alibiből odakent mellékszereplő
felállást látjuk, hanem egy sokszereplős, sokszálas történetet, ahol
mindenkinek megvan a maga szerepe, a karakterek egytől egyig élnek,
szerethetőek, érdekesek; kisebb-nagyobb nyűgeik hozzáadnak a nagy
egészhez.
Másrészt,
messze kiemeli a könyvet az átlagból a nyelvezete, már-már szépirodalmi
igénnyel megírt, gondosan szerkesztett, a szórakoztató műfajban ritka
igényes prózával van dolgunk. Ami, noha legfőbb célja kétségkívül a
szórakoztatás, a maga módján bölcs is. Hiszen helyzetkomikumra épülő
humora mögött ott van az emberi lélek, a maga sajátos működésével, és
azzal a folyamatos kötéltánccal, amit a Poklot a Mennytől elválasztó
hajszálvékony mezsgyén járunk – nap mint nap. És milyen okos ez a humor!
Még amikor harsány és hatásvadász (mert hát Lucifer alaptermészetéből
fakadóan minden megmozdulása az…) akkor is van benne valami fanyar
irónia, amivel nagyon belopta magát a szívembe.
Kellemes
meglepetés volt ez a könyv, nem hittem volna, hogy ennyire jól
szórakozom, s hogy azt fogom kívánni, bár olvashatnék még halandókba
szerelmes démonlányokról és angyalokról, együgyű „tollseprűkről”, akik
tényleg jobb, ha megmaradnak a bárányfelhőkergetésnél; és a mindenható
Anyaúristenről, aki végső soron épp olyan, mint bármelyik elfogult anya –
nem tudja elhinni, hogy gyermekei ostobák és félresikerültek, hiszen
mennyivel egyszerűbb az ördögi kísértésre fogni mindent…
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése