Egészen
idáig szent meggyőződésem volt, hogy én nem szeretem a krimit. Mindig
az volt a legfőbb problémám vele, hogy túl hamar rájöttem arra, ki a
gyilkos vagy mi a rejtély kulcsa, utána pedig unalmassá vált. Mondjuk,
így visszagondolva, ez elsősorban a filmes tapasztalatok miatt van,
valószínűleg túl sok tévés krimisorozatot néztem, és azok vették el a
kedvem. Könyvben eddig igazából elkerült a jó krimi. Hirtelen csak Dan
Brown és Steven Saylor jut eszembe. Saylort elsősorban a történelmi
keret és a hangulat teszi naggyá, Dan Brown meg egyszerűen gagyi.
Viszont krimirajongó ismerőseim annyit nyúztak azzal, hogy olvassak már
el valami igazi klasszikust, hogy végre rávettem magam, egye fene,
bevállalok egy Agatha Christie-t.
És
lássatok csodát, baromira tetszett! Tudom, hogy a Gyilkosság az Orient
expresszen óriási klasszikusa a műfajnak, mindenki olvasta és/vagy
látta, ezer feldolgozása készült, én ezekből hála a jó égnek, egyet se
láttam. Így totál gyanútlanul álltam neki a könyvnek. És! Nem tudtam
kitalálni, ki a gyilkos. Azért azt meg kell mondjam, irtó fifikás ennek a
könyvnek a vége, pont azért, mert annyira megszokhattuk már ezt a
„mindenki gyanús, mindenkinek volt oka rá, hogy megtegye, úgyse jössz
rá, ki volt az…” forgatókönyvet, hogy épp arra a megoldásra nem
számítunk, ami ez esetben a legkézenfekvőbb. Behúzott a csőbe, na.
Egyébként
ami igazából tetszett, az itt sem a krimiszál volt, hanem a
hangulatteremtés. Pont azt a múlt század eleji angol középosztályi
miliőt eleveníti fel, amit annyira szeretek, filmben, könyvben egyaránt.
Nagyon jók a szereplői, és nem csak Poirot, hanem az összes többi.
Kevés eszközzel, ám nagyon markánsan felrajzolt alakok, élnek a papíron.
Olvasás közben azt éreztem, hogy sok száz oldalon át tudnám élvezni az
Orient expressz utasainak hétköznapi kalandjait, még gyilkosság sem kell
hozzá, és szerintem ez az igazi hangulatteremtés!
Nem
állok meg itt, az biztos. Még, még, ide nekem a többi Agatha Christie-t
is! Azért arra kíváncsi vagyok, hogy több könyv után is tud-e majd újat
mutatni, hogy mennyire ismerem ki a fordulatait. Egyelőre bizakodó
vagyok. Felfedeztem magamnak egy új műfajt, hurrá!
Korábbi kommentek:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése