A másik Boleyn lány

Töredelmesen bevallom, egyszerűen odavagyok a romantikus történelmi drámákért. Szerelem, cselszövés, szép kosztümök, fess lovagok, és máris meg vagyok véve. Azért próbálok kigyógyulni ebből a szenvedélyből, és igyekszem megválogatni, mit olvasok el vagy nézek meg. Boleyn Annáról és az ő sanyarú sorsáról annyi gagyibbnál gagyibb könyvet írtak már, hogy eddig tudatosan elzárkóztam előlük. A másik Boleyn lány épp azért keltette fel az érdeklődésemet, mert nem őt, hanem nővérét, Mary-t állította a középpontba.

A történet VIII. Henrik fényűző udvarában játszódik, ahol mindenki a király kegyeit lesi, az ő szeszélyeit szolgálja ki, őt ugrálja körül előrejutása érdekében. A király pedig mindent és mindenkit kihasznál, felhasznál, aztán kegyetlenül eldob. Mikor megakad a szeme a tizenévesen már fiatal asszony Mary-n, a lányt hataloméhes családja gondolkodás nélkül a király ágyába tereli. Mary naiv, egyszerű lány, beleszeret a királyba, és azt hiszi, a király is szereti őt. Mikor Mary a második gyermekével várandós, és a király figyelme elfordul tőle, a család nővérét és örök riválisát, Annát utasítja, hogy keltse fel a király figyelmét, és szórakoztassa, míg húga meg nem szüli gyermekét. Anna vonzerejét és éles eszét felhasználva a saját javára fordítja a helyzetet, magába bolondítja a királyt, és eléri, hogy a király szakítva a római katolikus egyházzal, elváljon feleségétől, és elvegye őt. Anna törtetésében mindenkin átgázol, méltó párja Henriknek, de túl magasra tör, ahonnan hatalmasat lehet zuhanni. A nép gyűlöli, szajhának tartják, és boszorkánynak, amiért vallásháborúba taszította az országot. Lánya, Erzsébet születése után nem tud több gyermeket kihordani, sorozatos vetélései, végül egy torzszülött gyermek születése után Henrik boszorkányság és hűtlenség vádjával perbe fogja, és kivégezteti. Mary, a másik Boleyn lány eközben megtalálja az igaz szerelmet, és képes elszakadni a romlott királyi udvartól, és vidéken, boldog egyszerűségben neveli fel gyermekeit.

A könyv fantasztikusan jól van megírva, nagyon érdekes, olvasmányos, letehetetlen. Elsőre nyálas romantikus regényre számítottam, és nagyon pozitív meglepetésként ért, hogy nem azt kaptam. A szerelmi csatározásoknál itt fontosabbak a hatalmi játszmák, intrikák, cselszövések. Alapos történelmi kutatások előzhették meg a könyv megírását, elég pontos és részletes képet kapunk a korabeli Anglia mindennapjairól. Azokról a mindennapokról, ahol a lányok csak eszközként szolgáltak családjuk előrejutásához. Annát és Mary-t törtető családjuk és kiváltképp hataloméhes nagybátyjuk kvázi szajhákként kezelve mindennemű erkölcsi aggály nélkül fektetik be a király ágyába. Elképesztő olvasni, mennyire nem számított az ő boldogságuk semmit, mindent alá kellett rendelni a családjuk érdekeinek. A két lány különbözőképpen lázad a sorsa ellen, Anna saját kezébe veszi az irányítást, és ahelyett, hogy beérné az egyszerű szerető státusszal, elveteti magát a királlyal, saját vagyont kap, és nemesi címet. Mary pedig, annyi boldogtalan év után elmenekül és egy családja számára elfogadhatatlan, alacsonyabb származású férfi mellett találja meg a boldogságot. A legnagyobb poénja ennek az egész történetnek az, hogy míg Boleyn Annát és nővérét a férfiközpontú társadalom valóban csak ágymelegítőnek, vagy értékes befektetési tárgynak tekintette, Anna lánya, Erzsébet Anglia legnagyobb uralkodója lett. Messze túlszárnyalva apját, aki annyira monomániásan vágyott egy fiúörökösre, hogy semmibe vette lányait, és sorban áldozta fel feleségeit a cél érdekében.

A hatalmi játszmák mellett a könyv középpontjában a két lánytestvér örök rivalizálása áll. Tökéletes ellentétei egymásnak, Mary kedves, szelíd, érzelmes, romantikus lélek, aki az anyaságban talál rá végül önmagára és teljesedik ki, míg Anna okos, a korhoz képest szokatlanul művelt, ravasz, számító, aki mindent alárendel a saját előrejutásának. A történetet végig Mary szemszögéből látjuk, ő az abszolút főszereplő, vele kéne azonosulni, de nekem kezdettől Anna tetszett jobban. Még bukásában is lenyűgöző karakter, míg Mary megmarad az örökké megalkuvó, mindent elfogadó, engedelmes lánynak. Anna a mindent felemésztő tűz, Mary épp csak parázslik. Noha ők ketten örökké vetélkednek -már Henrik felbukkanása előtt is- a lelkük mélyén mindennél erősebb összetartás van köztük. Számtalanszor elárulják egymást, de mindig újra meg újra visszatérnek egymáshoz, ahogy Mary mondja a könyv végén, ők ketten alkotnak egy egészet. Apróság, és csak a könyv végére tűnik fel, hogy bátyjuk, George, következetesen Annamaria-nak szólítja Annát, és Marianne-nak Mary-t. A két lány, mint egy érem két oldala, elválaszthatatlan egymástól.

A filmváltozat óriási helyzeti előnnyel indult nálam, mert két kedvenc fiatal színésznőm, Natalie Portman és Scarlett Johansson játssza a két főszerepet. Eszményi párosítás, tökéletesen testesítik meg azt a kettősséget, amit Anna és Mary karaktere hordoz. Jól játszanak, mint ahogy a szereplőgárda többi tagja is, nem rajtuk múlik, hogy a film közelébe sem ér a regénynek. A történetet durván leegyszerűsítették, ez érthető, hiszen egy 700 oldalas könyvet nem lehet egy az egyben adaptálni, viszont a kétórás játékidőben nagyon sok az üresjárat, ami számomra abszolút érthetetlenné teszi, miért kellett ennyi mindent kihagyni. Ami ennél sokkal súlyosabb hiba, az néhány karakter teljes megváltozatása.

A legdurvább változáson George, a báty karaktere esett át, ami a történet egész kifutását befolyásolja. A filmben George alig kap szerepet, egy kedves, léha fiatalember, akit a végén Anna szemét módon bele akar rángatni egy házasságtörésbe, és ezért kivégzik. Egy szánalmas áldozatfigurának ábrázolják, miközben a könyvben a két nővér és Henrik után talán neki van a legnagyobb szerepe. A regényben George mindig ott lebzsel a nővérei körül az udvarban, ő a királyné egyik kedvenc udvaronca, nem egy utalás esik feltételezett biszexualitására, valamint a hedonista baráti körével folytatott szentségtörő mulatozásokra. És ebben bizony említésre kerül az is, hogy George és udvaronc barátai valóban folytattak házasságtörő viszonyt a királynéval, aki ily módon kereste a megoldást arra, hogyan biztosítson fiúörököst a királynak.

A másik durva változtatáson az anya karaktere ment keresztül. Ő a filmben rendkívüli módon szívén viseli gyermekei boldogságát, és mindvégig próbál szembemenni férje és bátyja akaratával, míg a könyvben ő is ugyanúgy csak sakkfigurának tekinti a lányait, ugyanolyan törtető, hatalommániás, mint a család férfitagjai.

A sok változtatás ellenére igazából tetszett a film. Egy nagyon szépen megcsinált, gyönyörűen fényképezett, színes-szagos történelmi drámát láthatunk, remek színészi alakításokkal. A regény azonban több ennél. Igazából lehet hogy ez az sajátos eset, amikor előbb a filmet ajánlom megnézésre, aztán a könyvet olvasásra, mert így a könyv csak hozzátehet az élményhez, míg ellenkező esetben a film csak csalódást okozhat.