2019. május 13., hétfő

"Selymeim" - Beate S. Lech és Palya Bea, Művészetek Palotája



Szoktam morfondírozni rajta, mert viszonylag sokszor játsszuk itthon, a magunk örömére a dalokat... és amikor éppen nem dúdolom vele az ismerős, sokszor hallott albumokról az ismerős, sokszor vele együtt dúdolt nótákat, akkor szoktam rajta morfondírozni. Nagyon boldog voltam, látva, milyen varázslatos tapasztalatokkal ajándékozta az anyaság, s hogy ezek hogy merültek zenébe. Valahol tudatossá tett benne sokat abból, amit (talán) minden nő tud, de (talán) szembe nem nézne vele – vagy (talán) így nem merne-tudna beszélni róla. A talányról, ami a nő - írtam, a Mayra Andradéval közös selyemsimogatás után. Látom azt is, hogyan lubickol a megtalált egyensúlyban, ahogy a játszótársak jazzba hajló, remek alapjaira énekeli az alapvetően még mindig népdal-ihletett, de eltéveszthetetlenül Palya Beásan saját szövegű, dallamvilágú tapasztalatait. De most, hogy a fülünk hallatára a Beady Belle-lel közös Selymeim estet készítették elő, Bea, és a játszótársak, még feltűnőbb volt: amíg a szövegekben hallatlanul intim, védtelenségig meztelen, addig a zenében nagyon "beérkezett" ez az anyag. Szeretem. Minden porcikáját. Csak valahol az én fülemben egyikből sem lesz olyan fülbe simuló durranás, mint a Szabadon. A fene a jó dolgomat, tudom... De nagyon várom, hogy Bea újra (sokadszorra) megújuljon a zenében is.

Ami amúgy a játszótársak tekintetében valamilyen szinten megtörtént. Az örök vagabund pikulás (az általam nagyra becsült) Szokolay Dongó Balázs, meg az oud színeit makacsul bármibe csavaró (általam igen szeretett) Gerzson János, és a doboknál a többieket példás alázattal szolgáló Czirják Tamás mellé a bőgőnél Orbán György tette a dolgát, és Lisztes Jenő pakolt egy eddig nem szokott réteget ebbe a közösbe a cimbalommal. Izgi lesz ez...  hiszen már az. Valójában megint nagyon szerettem ezt az előkészítő, hangoló szakaszt, a Selymeim koncertsorozat szokásos felépítésében, hogy aztán (erős váltással az eddigi, mediterránumból és a Zöld-foki szigetekről érkező inspirátorokhoz képest) színpadra álljon a vendég: Beate S. Lech és a Beady Belle.  


Ahogy Bea fogalmazott: olyan vendégeket hív, akiknek az életét köszönheti, akik simogatták, elringatták, vagy felébresztették rossz álmaiból. Ő mesélt róla egyebütt, hogyan segítette át a válása nehéz folyamatán Beate és hihetetlenül gazdag dalvilága. Ami nagyon sokban rokon amúgy Beáéval - ami a szövegek kíméletlen, szókimondó bátorságát illeti. Beate S. Lech a zenekarával alaposan felkavarta az egyébként állóvíznek amúgy sem tekinthető skandináv jazzéletet - dalszerzőként eszelősen sokféle hatást ötvöz egyébként eléggé könnyen gördülő, dallamos, olykor kifejezetten mozgásra ingerlő dalokba. A hangja elképesztő, ha anélkül hallod, hogy látnád ezt a törékeny aprócska nőt, biztos, hogy nem ilyennek képzeled. Nem hallgattam korábban, készületlenül is ért - Sade jutott az eszembe róla, meg az ő mixei. Jazz, pop, soul, country - meg groove, meg a basszus puttyogásában a funky... Az ezerféle hatásból aztán egy amúgy igen jól felismerhető, erős sajátvilág keveredik.

Most is, miközben ezeket a sorokat írom, ezt az ezer színnel gazdag zenét hallgatom. Odagondolva az élő produkcióra, a billentyűs Bugge Wesseltoft elröppenései jutnak az eszembe - mert ezek a sokszínűségük ellenére amúgy szigorúan komponált zenék az ő koncerten gazdagabb játékát leszámítva nagyon fegyelmezetten állnak össze. Ami nem is csoda: a felvételek is pont elég réteggel bírnak, nagyon finoman interpretálják őket élőben. A felvételekhez képest feltűnt még egy nagyon érdekes különbség, amit a sokáig legfontosabb zenésztárstól (és férjtől!), Marius Reksjo-től való válás hozott magával: ez az énekhang most az előadásban is jobban egyedül volt, a basszusgitár nem dédelgette úgy körül, mint anno a felvételeken a nagybőgő. Azért abban van valami frenetikus, amikor egy előadás így hordozza magán az énekese élethelyzetét...

Hogy aztán a közös dalolásban ezt a dédelgetést megtegye a vendég Beával a miénk. A Closer  alatt angyal szállt át a termen. Valami olyat kaptunk megint, amit nem hiszem, hogy valaha is meg lehetne ismételni. Palya Bea magyar szöveget fordított-írt ehhez a dalhoz, ez a duett az összes hangszeres finom odatételével kiemelkedett az amúgy erős, szépséges este egészéből.

Mert erős, szépséges este volt ez is - két csodálatos nővel, akik megosztották velünk a fájdalmaikat - hogy ne fájjon a magunké. A Selymeim sorozatában ezek a megszülető közös pillanatok unikálisak - mindig egy amúgy is igen figyelemre méltó, elragadó alaphelyzetet emelnek el. De ezek a kettősök annyira erősek voltak, hogy hazajöttek velünk; felvétel sem kell hozzá - most már pont elég meghallgatnom például ezt a dalt a Beady Belle előadásában, hogy átjárjon. Beate S. Lech volt Bea ötödik vendége és én továbra sem szűnő örömmel várom, kit hív legközelebb a varázslói, inspirátorai, életet mentő selymei közül a MÜPA méltóságteljes tereibe Palya Bea. Mert egyre inkább úgy érzem, ez a tüneményes sorozat olyan kivételes vállalkozás a magyar koncert-palettán, ami akár előre mutató példa is lehetne. Bátorságból, szakmai alázatból és a közönség szeretetéből gyúrt ajándék mindannyiunknak. Várjuk a következőt!


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...