Szoktam morfondírozni rajta, mert
viszonylag sokszor játsszuk itthon, a magunk örömére a dalokat... és amikor
éppen nem dúdolom vele az ismerős, sokszor hallott albumokról az ismerős,
sokszor vele együtt dúdolt nótákat, akkor szoktam rajta morfondírozni. Nagyon
boldog voltam, látva, milyen varázslatos tapasztalatokkal ajándékozta az
anyaság, s hogy ezek hogy merültek zenébe. Valahol
tudatossá tett benne sokat abból, amit (talán) minden nő tud, de (talán) szembe
nem nézne vele – vagy (talán) így nem merne-tudna beszélni róla. A talányról,
ami a nő - írtam, a Mayra Andradéval közös selyemsimogatás után. Látom azt is, hogyan lubickol a megtalált
egyensúlyban, ahogy a játszótársak jazzba hajló, remek alapjaira énekeli az
alapvetően még mindig népdal-ihletett, de eltéveszthetetlenül Palya Beásan
saját szövegű, dallamvilágú tapasztalatait. De most, hogy a fülünk hallatára a Beady Belle-lel közös Selymeim estet
készítették elő, Bea, és a játszótársak, még feltűnőbb volt: amíg a szövegekben
hallatlanul intim, védtelenségig meztelen, addig a zenében nagyon
"beérkezett" ez az anyag. Szeretem. Minden porcikáját. Csak valahol
az én fülemben egyikből sem lesz olyan fülbe simuló durranás, mint a Szabadon. A fene a jó dolgomat, tudom...
De nagyon várom, hogy Bea újra (sokadszorra) megújuljon a zenében is.
Ami amúgy a játszótársak
tekintetében valamilyen szinten megtörtént. Az örök vagabund pikulás (az
általam nagyra becsült) Szokolay Dongó Balázs, meg az oud színeit makacsul
bármibe csavaró (általam igen szeretett) Gerzson János, és a doboknál a
többieket példás alázattal szolgáló Czirják Tamás mellé a bőgőnél Orbán György
tette a dolgát, és Lisztes Jenő pakolt egy eddig nem szokott réteget ebbe a
közösbe a cimbalommal. Izgi lesz ez... hiszen már az. Valójában megint nagyon
szerettem ezt az előkészítő, hangoló szakaszt, a Selymeim koncertsorozat szokásos felépítésében, hogy aztán (erős
váltással az eddigi, mediterránumból és a Zöld-foki szigetekről érkező
inspirátorokhoz képest) színpadra álljon a vendég: Beate S. Lech és a Beady
Belle.
Ahogy Bea fogalmazott: olyan
vendégeket hív, akiknek az életét köszönheti, akik simogatták, elringatták,
vagy felébresztették rossz álmaiból. Ő mesélt róla egyebütt, hogyan segítette
át a válása nehéz folyamatán Beate és hihetetlenül gazdag dalvilága. Ami nagyon
sokban rokon amúgy Beáéval - ami a szövegek kíméletlen, szókimondó bátorságát
illeti. Beate S. Lech a zenekarával alaposan felkavarta az egyébként állóvíznek
amúgy sem tekinthető skandináv jazzéletet - dalszerzőként eszelősen sokféle
hatást ötvöz egyébként eléggé könnyen gördülő, dallamos, olykor kifejezetten mozgásra
ingerlő dalokba. A hangja elképesztő, ha anélkül hallod, hogy látnád ezt a
törékeny aprócska nőt, biztos, hogy nem ilyennek képzeled. Nem hallgattam
korábban, készületlenül is ért - Sade jutott az eszembe róla, meg az ő mixei.
Jazz, pop, soul, country - meg groove, meg a basszus puttyogásában a funky...
Az ezerféle hatásból aztán egy amúgy igen jól felismerhető, erős sajátvilág
keveredik.
Most is, miközben ezeket a
sorokat írom, ezt az ezer színnel gazdag zenét hallgatom. Odagondolva az élő
produkcióra, a billentyűs Bugge Wesseltoft elröppenései jutnak az eszembe -
mert ezek a sokszínűségük ellenére amúgy szigorúan komponált zenék az ő
koncerten gazdagabb játékát leszámítva nagyon fegyelmezetten állnak össze. Ami
nem is csoda: a felvételek is pont elég réteggel bírnak, nagyon finoman
interpretálják őket élőben. A felvételekhez képest feltűnt még egy nagyon
érdekes különbség, amit a sokáig legfontosabb zenésztárstól (és férjtől!),
Marius Reksjo-től való válás hozott magával: ez az énekhang most az előadásban
is jobban egyedül volt, a basszusgitár nem dédelgette úgy körül, mint anno a felvételeken
a nagybőgő. Azért abban van valami frenetikus, amikor egy előadás így hordozza
magán az énekese élethelyzetét...
Hogy aztán a közös dalolásban ezt
a dédelgetést megtegye a vendég Beával a miénk. A Closer alatt angyal szállt
át a termen. Valami olyat kaptunk megint, amit nem hiszem, hogy valaha is meg
lehetne ismételni. Palya Bea magyar szöveget fordított-írt ehhez a dalhoz, ez a
duett az összes hangszeres finom odatételével kiemelkedett az amúgy erős,
szépséges este egészéből.
Mert erős, szépséges este volt ez
is - két csodálatos nővel, akik megosztották velünk a fájdalmaikat - hogy ne
fájjon a magunké. A Selymeim
sorozatában ezek a megszülető közös pillanatok unikálisak - mindig egy amúgy is
igen figyelemre méltó, elragadó alaphelyzetet emelnek el. De ezek a kettősök
annyira erősek voltak, hogy hazajöttek velünk; felvétel sem kell hozzá - most
már pont elég meghallgatnom például ezt a dalt a Beady Belle előadásában, hogy
átjárjon. Beate S. Lech volt Bea ötödik vendége és én továbra sem szűnő örömmel
várom, kit hív legközelebb a varázslói, inspirátorai, életet mentő selymei közül a MÜPA méltóságteljes
tereibe Palya Bea. Mert egyre inkább úgy érzem, ez a tüneményes sorozat olyan
kivételes vállalkozás a magyar koncert-palettán, ami akár előre mutató példa is
lehetne. Bátorságból, szakmai alázatból és a közönség szeretetéből gyúrt
ajándék mindannyiunknak. Várjuk a következőt!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése