Először is le kell szögeznem, nem
ismerem Roald Dahl könyvét, de szerintem bepótolom. Már csak azért is, mert
hírlik róla, Dahl kedvenc története volt a maga-írtak közül, és ugyan az is
hírlik róla, erősebb a cukiságfaktora, mint a Boszorkányoknak, vagy Matildának,
a három csodájával - de ez szerintem nem fog akadályozni. Hírlik, Wes Anderson
is azért vállalta el a (társ)rendezést, mert imádja Dahlt, meg ezt a sztorit.
(Társ)rendezést; hiszen a stop motion technikához bölcsen a munkába vonta előbb
Henry Selicket (aki menet közben, Neil Gaiman meséje, a Coraline miatt hagyta ott a bulit), aztán Mark Gustavsont (aki
szintén nem ma kezdte). Persze ettől ez még egy vérbeli Wes Anderson mozi, a
technikától és kihívásaitól el se kell vonatkoztatni - itt is gyönyörűen nyakon
csíphetők a stílusjegyei, a félbevágott terekben való turkálástól a
szimmentria-mánián át a szolidan morbid pillanatokig. Hírlik az is, az eleje
meg a vége a rendező hozzáfűzése az alig 90 oldalas vékonyka meséhez - de mivel
úgysem tudom, milyen adaptáció, azt sem tudom megítélni, használt-e a sztorinak
a megöntözés...
Viszont azt nagy örömmel
konstatáltam, hogy az a szelíd, de olykor nem kicsit beteg humor, ami ezt a
nagyhajú szőke gurut jellemzi (és ami amúgy tényleg nem áll messze Roald Dahl szintén
nem enyhén fanyarba pácolt humorától) az elsőtől az utolsó kockáig átitatja a
sztorit. Róka úr kis családjával új otthonba költözik - s bár megfogadta a
nejének egy vallomásokkal rakott zsákmányejtő éjszakán (épp csapdába esve...)
hogy leszámol bűnöző hajlamaival, az új élet követelményeit csak a környék
három farmere: Bugris Norman, Buci Walter és a legnagyobb spíler: Bán Frank
tanyájának megvámolásával tudja előteremteni. Az akciókba bevonja oposszum
cimboráját, Kómát és a náluk héderező rokon rókagyereket, Konstantint is; a
saját édesfiát, Rókust bezzeg nem, mivel kicsinek és ügyetlennek tartja. A
farmerek persze eléggé rossz néven veszik a fosztogatást, úgyhogy Róka úr (és
miatta az egész erdei közösség) hamarosan illegalitásba: a föld alá kényszerül...
Róka úr eredeti hangja George
Clooney (magyarul természetesen Szabó Sipos Barnabás) - ez egy szelíd, külön
poén, nem tudtam nem vigyorogni rajta, ahogy eszembe jutott az Ocean's
Elevenből Danny Ocean... megint igen nívós társaság gyűlt köré, régi jó Wes
Anderson-spanoktól (Bill Murray, Owen Wilson) olyan nevekig, mint Meryl Streep
(Rókáné), Michael Gambon (Bán Frank), vagy a kedvencem: Patkány hangjaként
Willem Dafoe. A magyar szinkron kifogástalan (imádom Kóma szerepében Mikó
Istvánt...) de érdemes egyszer angolul is hallani. Utalások és filmes poénok
tucatjait rejtik megint a képek, meg a szövegek, imádom, amikor Róka úr
kifejti: hiszen vadállat vagyok...
vadállat bizony, bár ezt a filmen kizárólag a terített asztalnál való
viselkedése jelenti ki. Amúgy igen jólnevelt, családszerető bűnöző az úr, aki
tekintettel van mások érzékenységére és igényeire... csakhát a természete...
ugye.
Pont ez a rétege kapott el a
legdurvábban - a miattunk urbanizálódni kénytelen (parkba, csatornába, egyéb helyekre
menekülő), alapjában a javainkat fosztogató pozícióba kényszerülő természet.
Életek, amelyeknek a városiasodás meg az ipar, meg a mezőgazdaság felfalta az
életterét. "Aki" tud, alkalmazkodik (én is láttam már nyestet, rókát,
sőt, Budán vaddisznót is a házak között szlalomozni; a sólyomról, héjáról, meg
a vércsékről nem is beszélve), aki meg nem tud, az kipusztul... Ez ilyen
végtelenül, gonoszul egyszerű. Vadállatok, amelyek a szemeteskonténereinkből
élnek, meg ejtik körülöttünk zsákmányul, ami ehető (s amit nem őriznek meg kertjeinkben
a kutyák). Lények, "akiknek" mi nem vagyunk tekintettel az
érzékenységére meg az igényeire... csakhát ilyen a természetünk... ugye?
Pont ez a rétege kapott el a
legdurvábban - mert persze ez egy Aesopus-i állatmese (is). Embertársainkról
(is) szól, akiknek ez a berendezkedés nem ad a kezébe más választást - hiszen
az álomfokozó kirakatok nekik is ragyognak, a könnyű élet nekik is integet, a
jóllakató finomságok (metróaluljáróba sprével fújt) szaga az ő orrukat is
csiklandozza. A veszteseinkről is szól, ahogy bánnak velünk, meg ahogy a vagyon
(és kiszolgálói) bánnak velük. Persze csak csínján szól erről, olyan-amilyen
hepienddel a végén. Róka úrék felfedezik a konzum mennyországát: az áruházat. Olyan-amilyen
hepiend: a szupermarket természetesen a három gazdaemberé, a csatornában
berendezkedett állatok Bugris, Buci és Bán tulajdonát fosztogatnák megint...
úgyhogy a háború borítékolhatóan folytatódik. Valahol pusztán az a kedves
elegancia, ahogy Wes Anderson elénk rakja ezt az áruházi musical-betétes (ó, a
Shrekek...), előre csomagolt (valójában nyitott) véget, megérdemelt volna
néhány díjat. Gyerekekkel is fogyasztható (legfeljebb aztán el kell dugni az
almabort...).
 |
| Róka úr Londonban (Ágoston László felvétele) |
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése