2017. április 19., szerda

Robert Jackson Bennett: Pengék városa

Ritka az, hogy egy fantasy-sorozat második kötete felérjen az elsőhöz, még ritkább, hogy felül is múlja azt – a Pengék városának mégis sikerült: röhögve utasítja maga mögé a Lépcsők városát, történet, szereplők, szereplők közti dinamika és gondolatiság terén is. Bennett itt már majdnem saját mesterműve, a Horzsolások szintjén mozog – csak a műfaji keretek kötik, de azok is egyre lazulnak.

Képzelj el egy világot, melyet elhagytak az istenei…

A bulikovi csata már a múlté, az isteneket ezúttal tán tényleg legyőzték, a csodák írmagját is kiirtották, a kémből a fél világ megmentőjévé (s a másik fél megrogyasztójává) avanzsált Shara Komajd miniszterelnök lett, a puszta kézzel isteneket tépő Sigrud diplomata hacukában kénytelen pózolni, a Bulikovot egykor kormányzó Turjin Mulagesh tábornok pedig a világ végére próbál visszavonulni a múlt árnyai elől. Kevés sikerrel. Amikor a politikai ellenfelei által egyre jobban szorongatott Shara kifogy a megbízható szövetségesekből, a nyugállománytól épp egy köpésnyire lévő tábornokot küldi, hogy derítsen fel egy aggasztó felfedezést és egy minisztériumi kém eltűnését. A Kontinens pöcegödrében, a halál istennőjének, Vúrtyának birodalmában, a romba dőlt városok legromosabbikában, Vúrtyasztánban. Amit nem hagy újjáépülni az egykoron leghatalmasabb istennő városa, az ősi Vúrtyavasztán. A csodák ideje lejárt, ám akadnak dolgok, melyek csodák nélkül is megnehezíthetik az élők dolgát. Akadnak városok, melyek romba dőltek ugyan, ám nem hagyják, hogy romjaikból új élet teremtődjék. Akadnak szorosok, melyek jobb is, ha eltorlaszolva maradnak az idők végezetéig.

Vúrtyasztán puskaporos hordó. Bulikov versengő, egymást folyvást túllicitáló, a valóságot kényükre-kedvükre hajlítgató, őrült isteneihez képest egy más síkon létezik: a halál istennője nem játszadozik az élőkkel. Nincs szüksége rá. Saját valóságot teremt a létezés túloldalán, strázsái milliók életét veszik el szempillantás alatt, hívei sosem szűnnek meg imádni és félni őt. Fogadalmai, ígéretei, kötései túlmutatnak minden csodán – pusztíthatatlanul szövődnek a világok szövetébe. A halált nem lehet legyőzni. Vúrtya birodalmának romjain építené újra a várost a djerlingek magánhadsereggel felvonuló óriásvállalata, miközben helyi törzsek esnek egymás torkának minden talpalatnyi földért és látnak betolakodót az építőkben, a körzet irányításával megbízott tábornok pedig leginkább halomra lőne mindenkit, nem törődve vele, ki melyik oldalon áll. Mindeközben rituális gyilkosságok történnek, akadnak, akik az ősi Vúrtyavasztán csodákat hordozó műemlékeit rejtegetik, és felbukkan a semmiből egy látszólag csodatévő érc, melynek működési elvére senki nem talál magyarázatot.

Ebbe a Vúrtyasztánba érkezik Mulagesh, az élő szikra, kinek mintha lényéből fakadna, hogy magára robbantsa az egész kócerájt. Már az első résznél is javára írtam Bennettnek, hogy szakított a klisés fantasy-hősnőkkel és egy szürke történészt tett meg főszereplőnek, aki se nem dekoratív, se nem harcias amazon, pláne nem kiegészítője egy izmoktól duzzadó hősnek. A folytatásban tizenkilencre húzunk lapot: főszereplőnk egy öregedő, félkezű katona, aki legszívesebben köpne az egészre és nyalogatná a sebeit hátralévő éveiben, élvezve a jól megérdemelt nyugdíjat. Hogy nem hagyják, csak még kiállhatatlanabb lesz és előre utálja az egészet. Mulagesh mocskos szájú, kiégett lelkű, minden létező törvény és erkölcs értelmében sokszoros háborús bűnös, aki egész életét a katonaságnak szentelte. A regény legnagyobb erőssége ez a nő, akinek rémtettei előtt még a halál istennőjének hívei is megtorpannak és aki épp ezért tán az egyetlen, aki felveheti a kesztyűt ellenük.

Ritka jól alapozott világot kaptunk a Lépcsők városában, mely most sok szinten árnyalódik tovább: a győztes csata utáni újjáépítés nehézségei; a csodák árnyékától való zsigeri félelem, ami a győztesekben él; a bosszúvágy, a gyilkolás és megtorlás mint lételem; a politikai játszmák; a kényszerből felvett szerepek mind-mind megkapják a maguk jelentőségét és hozzátesznek a nagy egészhez. Ami nem más, mint egy folyvást változó, saját árnyaival, múltjával, rémtetteivel szembenézni képtelen világ. Ahol az egyes ember megbékélése saját bűneivel csupán csepp a tengerben. Mégis a legfontosabb. Egy felforgatott világban, ahol senki sem az, aminek látszik, ahol családokat szakít szét a kötelesség és az intrika, ahol gyilkolásba szerelmes tábornokok vezetnek helyőrségeket, valaki, aki a túlvilágra is elmenne hogy jóvátegye saját bűneit, képes megváltoztatni a világ folyását. Mulagesh kanosszajárása és elmélkedése a katonai szolgálat mibenlétéről teszi az egyik legizgalmasabb fantasy regénnyé a Pengék városát és emeli el a zsáner fősodrától.

A végjáték pedig bebizonyítja, hogy akadnak még itt rejtett tartalékok. Reméljük, a Csodák városa ismét felülmúlja a várakozásokat.


Kiadó: Agave
Fordító: Huszár András

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...