2017. április 24., hétfő

A Gyűrűk Ura - A két torony (film)

Az a pár snitt az elején olyan mélyen belém hasított, ahogy egy filmfüzér második részének felütése ritkán. Annak ellenére, hogy ismerem a mesét, a Szürke Zarándok zuhanását követő gyászt az első filmben összeszorult torokkal élem meg, ahányszor csak elém kerül – akkor nem kaptam levegőt a lehetőségtől, minden gondolatot, szorongást (hogy el ne rontsák) kisöpört a fejemből, máig csak köszönni tudom, hogy átélhetem azt a zuhanást. A két torony felütése  (máig úgy vélem) filmes magasiskola; s nem is feltétlenül a megvalósítása, hanem az alapötlet okán – így kell belehúzni a félbehagyott történetbe az embert, hogy elfeledje a közben eltelt időt, hogy észre se vegye, ahogy felveszi a fonalat… Az a pár snitt az elején megvett, mégis mindennek ellenére borzasztóan felemás érzésekkel keltem fel a végén, a bemutatója után a mozi székéből…

Úgyhogy az évek folyamán ez a film vándorolt bennem a három közül a legmesszebb az első találkozáskor keltett érzésektől. Már akkor imádtam számos jelenetsorát. Gollam megszelídítését és az utat sziklák közt és mocsáron át. Trufa és Pippin kalandjait az orkok fogságában, a szökésüket és ahogy Aragorn olvassa azt a nyomokból. Ahogy felvillanyozott Rohan és a vele kapcsolatos összes momentum, hogy végre hibátlanul kerül elénk egy koherens, a saját múltját is tartalmazó kultúra – a történet első emberek lakta királysága. Az angolszászok lovon – ahogy az egyik extrában az egyik Tolkien-szakértő megfogalmazta. A Professzor ugyanis meg volt győződve róla, hogy egy nemesebb kultúrát söpört el a normann betörés. Néhány jegyzetében maga is így utal a rohírokra: belátva, hogy az elképzelt, Hastingsnál a normannok felett diadalmaskodni tudó angolszászok mintájára alkotta meg (mintegy elégtételül) ezt a lovas nemzetet – hiszen a szászokat ott épp a lovasság hiánya ítélte vereségre. A könyvet és valamennyire a hátterét is ismerve ez a nekünk rajzolt kép a lovasurakról pontosan olyan volt, mint amilyennek én is elképzeltem – a látvány minden eleme rásimult a fantáziám rajzolta képre, kiteljesítve azt. És ahogy a leírt történetük megvalósul, azt is szinte pislogás nélkül néztem (hogy le ne maradjak valamiről): Théoden megszabadítását, a Helm szurdokot, Szarumán belefűzött, tökéletesre feszített jeleneteit az áruló Grímával s Kürtvár hihetetlen ritmussal képre vitt ostromát, ami egyből a babazsúr-kategóriába száműzte az ugyanabban az évben elénk került A klónok támadása nagyszabásúnak szánt csatajelenetét…

De mélyen sértve éreztem magam a gyermekien álmosra rajzolt Entek miatt. A minden tekintetben elvesző méltóságuk miatt, ahogy a lassú gondolatok megfontolt görgetéséből kiveszik a mélység, ahogy a lassúságuk pusztán komikussá válik. Teljesen kiakasztott Aragorn szikláról hullása a csatában, a szerelmi háromszöget mélyítő, de úgy különben teljesen értelmetlen jelenetsor. Kicsit zavart az ostrom előtt a semmiből megjelenő tünde-segédcsapat. És nagyon dühített a teljesen indokolatlan, esetlen kínlódás Faramírral meg a Gyűrűvel. Aragorn sajátos kalandja a paci-puszival egyébként remekül végigrajzolja, hogyan teremt többletfeszültségeket a forgatókönyv és a rendezés. Hiszen ezt az első pillanatra felesleges feszültségteremtő kitérőt ügyesen használták fel egy gyönyörű jelenethez, amelyben Elrond megnyitja a lányának a sorsa mélységeit, hogy távozásra bírja. Meglepő mélységű, a Tolkien-i mű jegyzeteiből merítő, helyén való ajándék ez a rajongóknak – aminek a végén még egy kis feszültség (még egy kis érzelmi lembas) csomagolható előre: hiszen Arwen el is indul, hogy elhajózzon, ahogy Elrond óhajtja. Hogy aztán megint egy gyönyörű, saját ötletből hozzáadott jelenettel tartsák a történetben az alkotók, majd a harmadik filmben.  Jackson itt az eredeti történet viszonylag sima mezejére épít érzelmi hullámvasutat, de legalább a saját - némileg egyszerűsített, de filmnyelven szóló - rendszerében koherensen.

Ami a moziváltozat tekintetében a Faramír-szálból teljességgel hiányzik. Még csak nem is következetes. Akkor még nem tudtam: nyertek a producerek. Jackson folyamatosan feszegette a játékidő felső korlátját, aminek (jó tudni) a multiplexekben egy este leggazdaságosabban lejátszható filmek száma szab határt: ha túl hosszú a film játékideje, nem használhatók ki maximálisan a játszóhelyek. Így a sok egymásba csatlakozó, egymást feltételező jelenetekből álló szövevényben Faramír történetszálát nyírták értelmetlenre, hogy ne sérüljön az időlimit. Mert a bővített változat gyönyörűen helyre teszi mindezt – megint csak Jackson-i módon, sajátosan átértelmezve az egész szövevényt. Itt üt vissza, hogy a Gyűrű szinte önálló szereplő, aki gyakorlatilag mindenkinél erősebb – a hobbit is csak azért cipelheti, mert (hisz nincs benne hatalomvágy) hozzá fér a gonosz tárgy hatalma a legkevésbé. Ahogy Philippa Boyens az egyik extrában megfogalmazza: hitelrontó momentum lehetett volna, a teljes körülményvilág (a könyv) ismerete nélkül, ha Gondor ifjú kapitányát ez a csábítás meg se legyinti. Inkább felépítettek neki egy Boromírral közös jelenetet, ahol az apa, Denethor megalázza a kisebbik, folyvást vereséget szenvedő fiát… hogy legyen miért megörüljön a lehetőségnek, ami által Gondor kapitánya megmutathatja, hogy milyen ember… Megint egy Jackson-i érzelmi hullámvasút, amely viszont így, a szellemében alapjában bőven a könyv adta keretek közt marad, még úgy is, hogy Frodóék Osgiliathig érő kerülőt tesznek miatta.

A nézői fogadtatás egyértelműen jelezte: a producerek el vannak tájolva, az időlimit pedig a sima, egyvonalú blockbustereknek való. Jackson aztán gátlástalanul ki is használta ezt a harmadik filmben… mai fejjel örüljünk, hogy azt alapból nem bontották emiatt két részre. Az évek folyamán tényleg A két torony vándorolt bennem a legtöbbet, a bővített változat megtekintése után az ambivalenciából a feltétel nélküli, odaadó szeretetig. Most ott tartunk, hogy A Gyűrű Szövetsége jóval egyenletesebb teljesítménye ellenére a három film közül egyértelműen az alkotók által elkészítés szempontjából legnehezebbnek ítélt második film az abszolút kedvencem.


Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...