Ismerj meg két könyvesbloggert - avagy mentsük a menthetőt a freeblogról...

Valamikor réges-régen, még a hazai könyves blogolás elterjedésének hajnalán Lobo és Natasha (aki tudtommal már nem blogol aktívan) kitalálták, hogy legyen egy afféle „gyűjtőoldal” ami túl azon, hogy összegyűjti egy helyre a könyves blogokat, önálló tartalmakat is szolgáltat, és segít „közösséggé” válni és érvényesíteni az érdekeinket. Avagy együtt könnyebb, mint külön-külön – és igazuk is volt, a szépemlékű „freeblog könyves aloldal” szerintem elég sokat segített abban, hogy együtt legyünk, kiadókat keressünk meg, elérjünk ezt-azt, ami ma már oly természetesnek tűnik minden kezdő blogger számára. (Messzire vezetne, és tulajdonképpen felesleges is azon rugózni, hogy bezzeg a mai fiataloknak már nem kell lefutni ugyanazokat a köröket, mint nekünk [bár állítólag van némi „jellemépítő” hatása, ha az embernek meg kell küzdenie dolgokért és nem kap mindent készen] – de ettől még tény: akkoriban minden másképp ment, és bár akadtak kevésbé rózsás tapasztalatok is, nem vagyok benne biztos, hogy mi jártunk rosszabbul.)

A „közösségépítő” szándék egyik remek megnyilvánulása volt az Ismerd meg a könyvesbloggert interjúsorozat, amire én már csak azért is nosztalgiával gondolok vissza, mert anno a Loboval készült első interjú hatására döntöttem úgy, hogy kidugom a fejem a csigaházamból, és elkezdek nyitni a többiek felé (ennek hozadékaként regeltem a molyra is) – és lám, mi lett belőle. Túl azon, hogy némi egészséges nosztalgiával gondolok vissza azokra az időkre (is), én tényleg hálás vagyok Lobonak a tanácsaiért, meg a munkájáért, amit az aloldalba fektetett. Természetesen mi sem maradhattunk ki a megismerendő könyvesbloggerek sorából – 2010 szeptemberében (úristen, már három éve!) jelent meg a velünk készült interjú. Hogy most ideemelem, annak a nosztalgiahullám mellett sokkal prózaibb oka is van: aki rendszeresen néz magyar blogokat, nyilván tudja, hogy a freeblog az utóbbi egy évben hol van, hol nincs – de inkább nincs. A könyves aloldal most épp egyáltalán nem elérhető (igazából mázlim volt, hogy vasárnap még le tudtam menteni az interjút) – és bár Lobo szándéka szerint átrakja a saját oldalára az összes interjút, én most már úgy voltam vele, hogy legyen meg itt is, elvégre ez is a blogger-múltunk egy darabja.

Azért figyelmeztetek mindenkit, ez egy három éve készült interjú, amit változatlan formában jelentetek meg (ha elkezdeném javítgatni, akár az egészet átírhatnám, úgy meg mi értelme lenne…), de azóta értelemszerűen változott ez-az. A költözés óta külön nicknéven írunk, a kiadói kapcsolatokról akkor írtak már jócskán nem aktuálisak, nem is beszélve a máshol való publikálásról – hogy csak a legfeltűnőbbeket említsem. De a lényeg nem változott: vagyunk, olvasunk, blogolunk. És néha nosztalgiázunk :) 

Rövid nyári szünet után visszatér az ismerd meg a könyvesbloggert interjúsorozat. Rögtön különkiadással indulunk, ugyanis a szerdai interjú helyett most csütörtökön jelentkezünk, valamint különlegesség, hogy ketten voltak az alanyok. Ugyanis a Könyvvizsgálók blogot, bár ez a nevéből nem tűnik fel, ketten írják. Timi és Zoli, akik sok mindenen osztoznak, s a könyvek iránti szeretetükből született meg a közös könyves bloguk is. 

- Honnan van az Ilweran név?

Timi: Tolkien Az elveszett mesék könyve című művéből, jelentése: szivárvány. Első netes „tevékenységeim” a Magyar Tolkien Társaság oldalának, a www.tolkien.hunak a fórumain estek meg, és ott alap volt, hogy valami a tolkieni világhoz kötődő nicket válasszak, aztán „rajtam ragadt”, azóta szinte mindenhol ezt használom. Amikor blogolni kezdtem, egyértelmű volt, hogy ezen a néven teszem. 

- Hogyan határoztátok el, hogy közös könyves blogot indítotok?

Timi: Ez inkább így alakult. A blogot eredetileg egy kedves ismerősöm hatására indítottam, ő hívta fel a figyelmem Nani és Zitus blogjára, amit sokat nézegettem, aztán kezdtem felfedezni a többi könyves blogot is, és nagyon tetszettek. Az első felfedezést viszonylag hamar követte a dacos felkiáltás, hogy ilyen nekem is kell. Amikor Zoli csatlakozott ehhez a dologhoz, még nem tudtam, hogy lehet egy blogon két nickkel írni, ezért ő is ezen a néven jelent meg. Ennyi idő után meg már nem lenne értelme változtatni, maradt hát a közös nick, és a külön aláírás. Az más kérdés, hogy azóta Zolinak vannak más blogjai, ahol más néven jelenik meg, és ez okoz némi kavarodást… 

Zoli: Az első időkben meglehetősen kényelmes volt, hogy nincs más dolgom, csak írni azokról a könyvekről, amik nekem fontosak. Informatikai analfabéta vagyok. Az az eszközkészlet, amivel Timi nem kis küzdelmek árán, de összeismerkedett, nekem teljesen idegen. Ez odáig fajult, hogy a saját „leágazásaim” informatikai menedzsere továbbra is Timi, amivel egyébként gyakran megyek az agyára… 

- Mi az előnye a közös blognak? És a hátránya?

Timi: Őszintén szólva nem sok előnyét látom a közös blognak, túl azon, hogy büszke vagyok a párom olvasottságára és mélyen szántó gondolataira. Hátránya több van. Gyakran összeveszünk stilisztikai kérdéseken, azon, hogy mivel kapcsolatban mit engedhetünk meg magunknak a blogon, és főleg azon, hogy mennyit áruljunk el magunkról. Én vagyok a raplisabb, Zoli szerint mindenbe belekötök. 

Zoli: Csak előnye van, hátránya egy szál se! Nagyon tetszik Timi végtelen olvasókedve, és az olvasmányok válogatás nélküli „habzsolása”, olyan tempóban, amire én nem lennék képes. Ha egyedül blogolnék, hónapszámra várhatnátok, hogy kiizzadjak valamit! Timi noszogat, nélküle fele ennyit se írtam volna. 

- A környezetetek tudja rólatok, hogy blogoltok?

Timi: Ha rajtam múlt volna, nagyon kevés ember (értsd: nagyjából senki) tudná. Kettőnk közül én vagyok a zárkózottabb, nem nagyon hirdetem, hogy ezt csinálom, de Zoli mára már szinte mindenkivel megosztotta, aki csak egyszer is megfordul az életünkben. 

Zoli: Még jó! Szerintem nagyon kevés dolgot osztunk meg „bárkimással” a magunk kis magánvilágából. Van köztünk néhány év, a baráti körünk egyszerűen más korosztály, teljesen normális hát, hogy alig van a két kör között átfedés. Timi néhány kipróbált, válogatott barátját engedi csak közel, az én „köröm” nyitottabb. Ott szinte mindenki olvas bennünket. 

- Máshol is megjelennek az írásaitok? Azok is könyvesek?

Timi: Néhány hónapja jelennek meg kritikáim a www.ekultura.hu oldalon, és a konyves.blog.hun. Egyelőre csak könyves írások. 

Zoli: Amikre én nagyon büszke vagyok, jobban, mint a sajátjaimra. Valaha verseket írtam, meg is jelentek, de soha nem lett kötetem – talán nem is volt hozzá soha elég „anyag”. Anno kritikákat közölt tőlem a Magyar Napló, akkor voltam munkanélküli – amint elhelyezkedtem, egyszerűen nem maradt erre időm. Ma már nem jelenik meg máshol írásom, ha vannak is ambícióim még, azt hiszem túl lusta vagyok hozzájuk… 

- El szoktátok olvasni mások kritikáját is, mielőtt megírnátok a sajátot?

Timi: Igen, mindennek nagyon utánaolvasok, ez szerintem még az egyetemi időkből ragadt rám, mint betegség. Általában amint becsukom a könyvet, megvan a fejemben a leendő kritika váza, de azért is elolvasom, mit írtak a többiek, mi jelent meg a könyvről, vadászok sajtóanyagot, aztán a végén semmit nem használok fel belőlük, hanem megírom az eredeti tervemet. 

Zoli: Mikor hogy; teljesen esetfüggő. Évszám-hely-név- és számmemóriám gyakorlatilag nincs, ez megint egy különbség Timi és köztem. Ha öt dolgot kell hoznom a boltból, inkább felírom. Ezért aztán az „adatoknak” mindig utána kell néznem. Jó pár blogot olvasok rendszeresen, és ha valami nagyon felkavart – akár azért, mert nagyon mélyen érintett, akár azért mert nagyon nem – azoknak utána szoktam keresni, de általában utólag. 

- Milyen olvasók vagytok?

Timi: Mániákus, mindenevő, kritikus. Nem válogatok valami alaposan, hajlamos vagyok bármit elolvasni, ami a kezembe kerül, és betű van benne, aztán jól megkritizálom. Szinte soha nem hagyok félbe könyvet, ez valami ostoba berögződés, hogy mindent be kell fejezni, amit egyszer elkezdtem, még a legrosszabbakat is „végignyögöm”. Plusz rendíthetetlenül optimista vagyok, hátha jobb lesz a végére… Ez általában nem jön be. Ennek is köszönhető, hogy jól megszívom a végenincs sorozatokkal, mert sorozatot aztán végképp nem hagyunk félbe. 

Zoli: Mostanában egyre lassúbb, ami zavar. Túl sok szenvedélynek adtam az időmből, kevés jut a könyvre. Ráadásul kényszeres újraolvasó vagyok – ahogy Timi fogalmaz: ahogy öregszem, egyre gyakrabban veszem elő a régi kedvenceim, és olvasom őket újramegújra, ahelyett, hogy valami frissbe fognék. 

- Másképp olvastok amióta könyves blogot írtok?

Timi: Nem érzem, hogy másként olvasnék, a válogatás módja változott inkább. Nagyon sok olyan könyvet olvastam a blog indulása óta eltelt három évben, amit nem vettem volna kézbe, ha nincs a többi könyves blogger ajánlása. 

Zoli: Semmi hatással nincs az olvasásra. Esetemben a válogatásra se sok – a restanciám akkor olvashatnám csak el így is, ha valami csoda történik… 

- Szoktatok jegyzetelni, szamárfülezni?

Timi: Szamárfülezni elvből nem, én nem bántok könyvet :) Jegyzetelni mindig utáltam, ez is diákbetegség, pedig sokszor eszembe jut, hogy ezt most jó volna felírni, bejelölni, vagy valami, de lebeszélem magam róla… aztán amikor írnék a könyvről, bánom, mert olyankor már csak az jut az eszembe, hogy volt valami jó gondolatom olvasás közben, de mi is? 

Zoli: Címszavakat írok fel egy jegyzetfüzetbe, amolyan emlékeztetőként, „horgonyként”, hogy eszembe jusson róluk az odavágó gondolatmenet. Ha jól olvasom a könyvet, mire bejegyzés készül róla, már úgyis ott nyílik ki, ahol szeretném, ha hivatkozni, vagy idézni akarok. 

- Mennyit olvastok és hol?

Timi: Sokat és mindenhol. Mostanában főleg itthon, a kanapén fekve, teljes kényelemben, amiből olykor nehéz kirobbantani, ezen kívül ágyban, fotelben, kádban, főzés közben… Ha elmegyek bárhová, mindig van nálam könyv, járművön vagy várakozás közben ki sem bírom olvasás nélkül. Régen is sokat olvastam, de most, hogy itthon vagyok munka nélkül, egyértelműen ez teszi ki a napjaim legnagyobb részét. 

Zoli: Reggel, kávé mellé, ebédszünetben a raktárban, aztán este itthon, ha maradt hozzá kedvem és időm. Kevesebbet, mint szeretnék, többet, mint lehetne :). A hangoskönyvek csábítanak arra, hogy „olvasssak” biciklizés közben is, de a jelen közlekedési morál és pesti forgalom mellett ez nem kicsit öngyilkos vállalkozás lenne. Többször sikerült elkerülnöm necces helyzeteket azzal, hogy „füllel láttam”… 

- Melyik volt az általad legmegbecsültebb pozitív visszajelzés a blogodról?

Timi: Mivel önbizalom tekintetében nem állok olyan fényesen, mint talán kívülről látszik, nekem kezdettől fogva minden pozitív visszajelzés csodaszámba ment, ez most is így van. Van néhány blogger, akikre felnézek, akiknek az írásait kezdettől nagyra tartom, ha tőlük kapok bármilyen megjegyzést, az külön öröm – már csak az is, hogy olvasnak, nem kell, hogy dicsérjenek. De a legnagyobb elismerés egy ekulturán megjelent írás kapcsán érkezett, nem is olyan rég, amikor egy újságíró nagyon kedvesen méltatta a könyvéről írt recenziómat. Na, akkor azért megremegett a lábam… 

Zoli: A három legmegbecsültebbet említem, név nélkül. Egy könyvet nem kíméltem, és a kiadó „embere” az érveket látta, nem a saját érdekeit. Ez mértéken felül jól esett. Nagyon jól esett, amikor egy fanatikus rajongó értékelte nagyra az általa rajongott képregényről írt írásomat. És egy kedves írónő, aki a könyvbemutatóján olyan szívvel előlegezte meg a bizalmat nekünk, jövőbeni olvasóinak, hogy mindketten meghatódtunk – ráadásul a könyv sem okozott csalódást. Nagyon sok van még… Meg kell mondanom, ha bárki annyit ír, hogy „jó a poszt”, azzal bearanyozza a napom. 

- Kaptál már valamit a kritikáidért cserébe?

Timi: Könyvet mostanában elég szép számmal :) 

Zoli: A blogon megjelent dolgaimért könyvet. Korábbi munkákért némi zsebpénzt :) 

- Kapcsolatban állsz-e valamelyik könyvkiadóval?

Timi: Igen. Bár sokáig csak irigykedve néztem, hogy nálam életre valóbb bloggerek kapnak recenziós példányokat, egyszer csak megráztam magam és írtam néhány kiadónak. Én lepődtem meg a legjobban, mennyi pozitív válasz érkezett. A Könyvmolyképzővel, az Ulpius-házzal, a Partvonallal, és Lobo közreműködésével az Agavéval van rendszeres kapcsolatunk, de kaptunk már egy-egy könyvet a Gondolat Kiadótól és a Park Kiadótól is. 

- Könyvtárazás vagy könyvboltozás párti-e vagy?

Timi: Mivel hörcsögtermészetem van, sokáig a közelébe sem mentem könyvtárnak, mindent birtokolni akartam. Aztán tavaly a költözés és egyebek miatt „rászorultam” a kerületi könyvtárra, és teljesen beleszerettem… Mostanában inkább azért nem járok könyvtárba, mert túl sok az itthon felgyülemlett olvasnivaló, és nem akarom még a kölcsönkönyvekkel is szaporítani a „határidők” számát. 

Zoli: Persze azért van itthon még egy kupac, amiben engem vár egy Bernie Rhodenbarr-kaland, meg egy Szorokin :), nehéz dolgom lesz velük, sajnos nem vagyok a határidők betartásának olymértékű mestere, mint a párom… Néhány évet dolgoztam könyvtárban, minden tiszteletem azoké a kollégáké, aki annyi hányattatás után is tartják még a frontot. 

- Kölcsön szoktad-e adni másoknak a könyveid, vagy inkább irigy vagy? :)

Timi: Irigy vagyok, ennek ellenére gyakran kölcsönzök könyvet a barátaimnak, főleg most, hogy ilyen szerencsés helyzetben vagyok, és jóval több könyvhöz jutok hozzá, mint amennyit a barátaim meg tudnának venni, nem lenne szép tőlem, ha nem adnám kölcsön őket. Arra viszont meglehetősen háklis vagyok, hogy milyen állapotban hozzák vissza őket, aki bántja a könyveimet, az nem kap többet… 

Zoli: Mostanában nem adtam kölcsön semmit. Pedig én nem vagyok irigy. 

- Más könyvesbloggerekkel tartod a kapcsolatot élőben is?

Timi: Majd’ két évig tartott annyira leküzdeni a zárkózottságomat, hogy neten intenzívebb kapcsolatot tartsak fenn emberekkel, talán pár év múlva ráveszem magam, hogy személyesen is megismerkedjek azokkal az emberekkel, akikre egyébként kíváncsi vagyok :) 

Zoli: Majd’ két estét tartott, hogy kisebb veszekedések gödrein át megszületett ez az interjú. Talán tényleg van ezeknek a dolgoknak egyfajta természetes ritmusa – ahogy a virág nyílik például. 

- Mi a jó a könyvesblog írásban? És a rossz?

Timi: Az, hogy zárkózott vagyok, nem jelenti azt, hogy nincs közléskényszerem, csak épp sokáig nehéz volt megtalálni a megfelelő terepet, ahol kiélhetném. A net adta névtelenség és arctalanság ehhez pont kapóra jön. És bár szerencsésnek mondhatom magam, elsősorban Zoli miatt, meg mert a barátaimmal is sokat beszélek könyvekről, azért az egész más érzés, ha hozzám hasonló szenvedélyes olvasóknak írok, és megosztjuk egymással a könyvélményeket. Annak ellenére, hogy személyes ismeretségeket nem kötöttem, ezek a virtuális kapcsolatok – amik a külvilág szemszögéből nézve felszínesek – nekem nagyon sokat jelentenek. 

Zoli: Írni önmagában mákony, métely, méreg, addiktív cucc ez, amit nem lehet abbahagyni, főleg, ha arra riadsz, hogy el is olvassa valaki. Az a jó a blogírásban, hogy olvassák. És ez a rossz is. Abbahagyhatatlan :) 

- IRL is könyves szférában mozogtok?

Timi: Sokáig dolgoztam könyvesboltban, majd egy internetes könyváruházban. Diákként kezdtem, aztán ottragadtam, de tavasszal megváltunk egymástól. Azóta leginkább itthon mozgok, hogy visszatérek-e a könyves szférába, az még a jövő zenéje. Ha valaki tuti könyves állást tud, szóljon bátran! 

Zoli: Igen. Több mint húsz éve dolgozom könyvközelben, árultam pulton, dolgoztam könyvtárban, antikváriumban, könyvesboltban. Jelenleg egy internetes áruház könyvraktárában töltöm napjaim. A legnehezebb dolog ennyi idő után is úgy tekinteni a könyvre, mint a belefoglalt gondolatok tárára. A könyv és a tégla közt – ha raklapszám pakolja őket az ember – csak annyi különbség van, hogy a könyv rosszabbul bírja a vizet. Minden idősebb kolléga megküzd ezzel…