2011. augusztus 12., péntek

Mikszáth Kálmán: A gavallérok és más elbeszélések

Ha nincs ez az életműkiadás, talán soha nem veszem a kezembe újra a címadó elbeszélést. Klasszikusaink újrakiadásának egyik – tán a legfontosabb – értelme, hogy újraolvasásra provokálnak. Amilyen gazdagok vagyunk értékkel rogyásig töltött életművekben, és amilyen ütemben szülik a kortársak a papírra ákolt szót, tán eszembe se jut, hogy egyszer is megemlékezzek róla, milyen csodálatos ajándékot kaptam anno A gavalléroktól.

Nehéz egy csattanóra épülő történetről úgy írni, hogy ne bontsunk ki belőle túl sokat, kerülgetni kell a forró kását úgymond; majd kiderül, mennyire sikerül. Annyit azért elmondanék: ahogy az író annyi számomra kedves történetét, például a Beszterce ostroma oldalait is mélyen áthatja az elképzelt „ideális” és a valóság ütközete; ezt az elbeszélést is a vágyképekből szőtt hamis tölti meg élettel, de a nagyregény minden drámai elemétől mentesen, térdcsapkodásig fajuló humorral mesélve „álomországról”. Alapvető magyar sajátosságot ismer fel Mikszáth, hiszen a hét országra szóló lakodalmak adta mintát követi kicsiben minden szülőrokkantó költségekkel terhelt sátoros lagziban a magyar – persze nem azzal kínálva a vendégeket, amivel lehetne, de mindig többel, mint amennyi van.

Rokon alapon lát vendégül terülj-asztalkámmal a rokon – mindig többet elénk varázsolva, mint amennyit lehetővé tenne a háztartás -, gyönyörűen „zsíros” képekkel állított ennek filmi emléket a Veri az ördög a feleségét például, és persze, hogy mindig kibújik a szög a zsákból a végén. Ugyanaz a mentalitás kap itt emlékművet, még ha Mikszáth-nál elegáns kalaptűvé enyhül is az említett film érdekektől rozsdás szöge – hiszen A gavallérok játéka érdek nélküli –, nem is oly fájdalmas a vég, mint a filmen. Az elbeszélés hősei kellemmel játsszák végig a játékot, s a kívülálló, aki belecsöppen ebbe a pátosz-teli illúzióvilágba, tán azt is megérti – s vele mi is, kései olvasók – hogy akkoriban egy ország élte a „lehetett volna másképp is” álmát, így élve túl a valóban igen keserves valóságot, értékek veszését – akár a holnapi ebédet áldozva fel a mai lakomáért. S hogy e mentalitás feltárásában számomra mi volt az ajándék? Jobban megértettem egy esküvőért – de akár egy falusi Búcsú rokonlátogatásáért – a lelküket is kitevő rokonaim érzületét – s ez a megértés már majdnem szeretet.

Lehet szeretni hát ezt a kötetet - A mi örökös barátunk morbid-találó személyiségrajzát: „akit az isten kártékony dologra teremtett, az ne fogjon bele a hasznosakba…”; Kléner úr legendás, mindent kiszimatoló, vizsgálóbírói „orrát”, amit csak lefőz az ősz Bornemissza István úr kipróbált bölcsessége Az apám ismerősei ráérősen csordogáló bűnügyi meséjében; Kozsibrovszky kacagtatóan üde üzletkötését; mégis, részletesebben csak A demokratákról szólnék, mivel igen helyesen e történet több variációja található egymás mellé szerkesztve a könyvben. Mikszáth többször és többféleképpen mesélte el a történet magját alkotó, minden bizonnyal megtörtént esetből formálódó anekdotát – s ahogyan ezeket egymás után látjuk, kicsit bepillanthatunk az írói vegykonyhába, és elmélázhatunk azon is, mennyivel összetettebb ez a mesélőke, ez az írói inventár az anekdoták puszta papírra emelésénél – érdemes szemrevételezni, hogyan helyezi odébb az elmondandó apró történés keret-történetében az író az elbeszélői nézőpontot, hogyan változtat hőse jellemrajzán, hogyan tol el hangsúlyokat, hová kerül a súlypont a történetekben -, kész írótanfolyam ez a pár oldal, mesélni kész ifjainknak kötelezővé tenném.

Klasszikusainkat olvasni jó. Sokadjára szembesülök ezzel. Mikszáthot főleg – mert nemes irodalomból szeretettel formált tükreibe ma sem árt belenézni. Nem fájdalmas, szívet tépő szembesülések ezek - azokból is rejt nem egy életművet a honi irodalmi sublót -, nem épít önmarcangoló fogadkozásokat, viszont amit észrevesz, azt érdemes meglátnunk ma is, a mi korunkban. Hiszen segít felmérni a mai „álomországok” aktuális „pátoszait”, és éltető erőt is csöpögtetnek ezek a ráérős, komótos mondatok az olvasóba észrevétlenül, hogy élhessük e „pátoszok” mögött felsejlő, olykor szinte elviselhetetlennek tetsző valót.


Kiadó: Kossuth

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...