2009. szeptember 20., vasárnap

Coraline

Coraline Jones magányos, és unatkozik. Ami nem csoda. Otthon dolgozó szülei nem érnek rá, egy öreg külvárosi ház egyik lakásába költöztek, csupa idős ember mellé, tehát nincsenek játszótársai. Aztán amikor az eső is esni kezd, és végképp nincs hova menni az unalom elől, az öreg lakásban talál egy ajtót, ami egy másik, fura tükör-világba nyílik. Ahol a szemei helyén gombot viselő „másik anyu” azt főz neki, amit szeret, a ruhák viccesek, a játékok nem unalmasak. Maradhat, ha hagyja, hogy gombot varrjanak az ő szeme helyére is. És persze maradnia kell, ha meg akarja menteni a valódi szüleit.
  
Az „unatkozó gyerek tiltott útra téved (téved el), és ott megpróbáltatik” mese-történetének „tiltott útja”, a „másik anyu” világa hallatlan szellemes, épp azért, mert összecsapott, sebtében kitalált. A szélei elmosódnak, mintegy a rajz szélén elhalványuló vázlatvonalakként, és ez az elmosódás aztán úgy veszi át az uralmát az egész „világ” felett, ahogy Coraline „kicsúszik belőle”. Hiszen ez a „háló” is sebtében készült, neki, mert őt akarja foglyul ejteni. Még jó, hogy Coraline nem marad magára ebben a küzdelemben, kedvencem persze a macska, a maga szarkasztikus humorával. Nem mesélem el a történetet, tessék elolvasni, hamar emészthető, és ajándékai számosak.
 
Valahol azt olvastam egy kritikus tollából: nem tudja, milyen korosztálynak készült ez a könyv, mert a gyerekeknek túl baljós, a felnőtteknek túlságosan mesei. Nos, ezzel nem értek egyet, pont azért, mert a történet látszólagos egyszerűsége mögött igazi tündérmesei mélység lakik, és baljós „borzongatása” pont annyira irracionális, mint minden gyermeki félelem. Hál’istennek nem „korosztálynak” készült, és lelheti így benne örömét mindenki, aki csak olvasni tud.

A film, ami belőle készült, majdnem sikerült. Jó, előnnyel is indult, mivel alapból elfogultan rajongok a stop motion technikáért, az összes bájos elnagyoltsága és esetlensége ellenére, mivel jó kezekben a „technikai korlát”-ból inkább előny kovácsolódik, olyan képi megoldásokat, vizuális flasheket teremtve, amik nem szükségképp jutnak eszébe a számítógépes animáció guruinak. 

Ráadásul Henry Selick Tim Burton munkatársa volt többször is, Burton hatását a saját képi világára nem tagadhatja. Az talán túlzás, hogy a Coraline Tim Burton-i film, de a mélyben, ahol a „másik világ” lakik, a maga megmagyarázatlan démoniságával, sok van abból a Burtonból, akinek minden „facsart világa” sokkal színesebb, szagosabb, élettel telibb, mint a valóság. És a rémisztés filmes eszközvilága is sokszor másolta az övét. Nos, pont ez volt az egyik gondom, mert óhatatlanul eszembe jutott A halott menyasszony, ott, ahol az árnyékok növekedésével való ijesztés-játékban szinte minden Burton filmjét idézte. Ennyire talán nem kellett volna mintát követni, főleg nem egy olyan filmben, amit enélkül is sikerült emlékezetes vizuális poénokkal telerakni.
 
Tetszett viszont, hogy a maga színesebb-szagosabb módján azért remekül adaptálta a könyvet a film, a hangulatot sikerült újrateremteni, bár – hogy kukacoskodjak is – a kisfiú-barát, Wybie Lovat karakterének szükségességét számomra semmi nem indokolta. A könyvből nem hiányzott, ide se kellett volna. Nem tudom, miért kényszerképzete a filmeseknek, hogy egy kislányfigura által uralt filmre majd nem lesznek kíváncsiak a kisfiúk… szóval mindezekért írtam, hogy csak majdnem sikerült a film. Persze ennek ellenére gyerekismerőseimnek sokkal szívesebben ajánlom majd, mint az egykori sikerszériák egyre fáradtabb pixelproduktumait, azokat ugyanis simán leveri.


Kiadó: Agave
 

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...