Joanne Harris rövid időn belül másodszor okoz komoly meglepetést nekem. Az Urak és játékosok
kapcsán már írtam, hogy mennyire megrökönyödtem azon, hogy a Csokoládé
írónője miket tud írni, most, a novelláskötetet olvasva csak tovább
fokozódott ez az érzés. Elképesztően színes kép tárul elénk, Harris
témaválasztása a legszélesebb skálán mozog, nekem Neil Gaimant juttatta
eszembe, van itt minden, fantasy, sci-fi, társadalomkritika, némi fanyar
romantika, de az is messze áll az idilli gasztroregények világától.
Harris
a bevezetőben ír arról, hogy íróként nehezebbnek tartja egy jó novella
megírását egy jó regénynél, mert kis terjedelemben kell ugyanolyan
emlékezeteset, maradandót alkotni, ugyanolyan hatást kiváltani az
olvasóból. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, és azt kell mondjam,
Harrisnek ez maradéktalanul sikerült. Jó néhány hete olvastam a kötetet,
de most, hogy megnéztem a novellák címeit, kivétel nélkül mindet fel
tudom idézni, egytől egyig megmaradtak bennem, nincs köztük talán egy
se, amire azt mondanám, hogy gyenge volt, vagy felejthető. Valószínűleg
hosszú alkotómunka és gondos szerkesztés eredménye a kötet, mert ritka
az ilyen novellaválogatás, ami ennyire egyenletesen magas színvonalat
tud hozni.
A
tematikai sokszínűség ellenére a stílus mindvégig ugyanaz, irónia,
fanyar humor, életszeretet, bölcsesség, a tradicionális értékekbe vetett
hit jellemzi. Lehet, hogy ez kicsit didaktikusan hangzik, de egy percre
sem az. Harris szerintem valahol irtózik a modern világ fogyasztói
trendjeitől, a divat- és reklámvezérelt, sikert és pénzt hajszoló
emberektől. Értetlenül áll az emberi butaság, az örökös megfelelni
akarás, az elkorcsosult, mesterségesen gerjesztett vágyak előtt, és
kifigurázza azokat. Ugyanakkor képes empátiával és bölcsességgel
fordulni olyan problémák felé, mint a városi emberek elidegenedése, vagy
egy házasságába belekényelmesedett nő öntudatra ébredése.
Sok
nagyon jó novella van a kötetben, mindegyikről lehetne írni. A
legfelkavaróbbak a Hely a nap alatt és a Bárki lehet Nyalókalány!,
szerintem ezek mellett senki sem tud elmenni szó nélkül, hiszen egy
sajnos nagyon is valóságos problémára hívják fel a figyelmet, az egész
világot eluraló szépség- és fiatalságkultuszra, ami egyre elborzasztóbb
tüneteket produkál a legfiatalabbak közt is. A Család kicsi kincse című
film gyerekszépségversenyen felvonultatott mini Barbie-babái jutottak
eszembe róluk, hihetetlen belegondolni, hogy ilyenek tényleg vannak.
A
Harrisre jellemző iróniával vegyes líraiság jelenik meg a Faith és Hope
vásárolni indulnak, az Uzsonna, madarakkal és az Álom Tesco-kivitelben
történeteiben. A csúnya nővér már egy egészen más írót vetít elénk, a
Hamupipőke mese másik szemszögből való elmesélése megint csak Gaimant
juttatta eszembe. A Gastronomicon és a Hal egyaránt az ételek ijesztő
hatalmáról szólnak, érdekes ezt a Csokoládé írójától olvasni, mintha azt
bizonyítaná, hogy mint minden boszorkányság, az ételek mágiája is lehet
jó és ijesztő egyaránt.
Két
kedvencem van a könyvből, az egyik Az utolsó vonat kutyafalvára címet
viseli, egy magától elszállt, sikeres íróról szól, aki minden eszközzel
igyekszik levetkőzni, megtagadni múltját, gyökereit, ifjúkori
szárnypróbálgatásait, és próbál az általa kreált mesterséges személy
bőrében élni, mígnem egy kamaszkori félbehagyott regényének szereplői
foglyul ejtik és befejezést követelnek tőle. Lehet ártalmatlan kis
fantasztikus novella, de lehet komoly eszmefuttatás is az alkotás
mibenlétéről, a szerző felelősségéről az általa papírra vetett
szereplők, sorsok, helyek iránt. Amiket nem lehet csak úgy otthagyni,
mert utolérnek.
Másik
kedvencem szintén a valóság és a képzelet határainak összemosását
érinti. A Gandalfra várva hősei középkorú szerepjátékosok, akik a való
világ helyett inkább szerepeikben érzik jól magukat, néhányan képtelenek
megválni a jelmezüktől, és „normális” életet élni, nem érzékelik a
határt játék és valóság között. Ijesztő képet fest elénk, ami
valóságosabb, mint első olvasásra hinnénk, hiszen ezrével élnek köztünk a
különböző szerepjátékok, internetes játékok fanatikus rajongói, akiknek
a mindennapi életét, munkáját, párkapcsolatait alapvetően meghatározza a
játéktól való függésük.
Amióta
elolvastam az Urak és játékosokat és ezt a kötetet, teljesen
átértékeltem a Joanne Harrisről bennem kialakult képet. Novelláinak
témaválasztása teljesen lenyűgözött, nem csak okos, szellemes, jól
megírt történetek, de nagyon jól ráérzett egy csomó nagyon is aktuális
problémára. Szeretnék még tőle sok ilyen érdekes, intelligens,
élményszámba menő novellát olvasni. Remélem, a regényírás mellett fordít
még rá időt.
Kiadó: Ulpius
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése