2017. január 19., csütörtök

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

„Mivé lesz egy város, melyre senki élő nem emlékszik már, s mivé lesz egy kor, melynek elmúlását senki élő nem gyászolja többé? Csak St. Louis tudja a választ. Magában hordta végzetét, és tragédiáját, mely csak neki volt tragédia.”

Jonathan Franzen első regénye éppoly grandiózus terveket dédelgető, felforgatásra törekvő, radikális társadalomkritikát megfogalmazni óhajtó első regény, ahogy azt a fenti hatásvadász idézet sugallja. Tipikus első regény egy - ma már tán kimondható - tipikus amerikai szerzőtől, aki már huszonévesen nyíltan arra játszott, hogy megírja a Nagy Amerikai Regényt és ezért nem riadt vissza semmitől. Az idő őt igazolta – a Javításokkal minden kétséget kizáróan beírta magát a Nagy Amerikai Regényírók közé, mi meg igazából hálásak lehetünk, hogy ezt a néhol rettentő idegesítő, néhol meg rettentő szerethető fiatalkori vadhajtást már csak a későbbi nagy művek után olvashattuk.

Persze azért szidni kár. Egy korszellemet követ, a hetvenes-nyolcvanas évek felforgató, rendszerkritikus szerzőiét, akiktől nem csak a gátlástalanul túlhajtott kritikát, hanem az olykor groteszkbe hajló jelenetek iránti szenvedélyes odaadást is átveszi. Nagyon pongyolán fogalmazva, ilyen az, amikor Jonathan Franzen Thomas Pynchont akarja majmolni. (Nyilván minden feltörekvő fiatal szerzőnek van ilyen időszaka – még jó, hogy hamar letett róla. Jobban áll neki, ha a saját stíljében ír.) De ne legyünk ennyire durvák. Minden radikalizmusa és túlságosan is fifikásnak szánt, de ezer sebből vérző politikai thrillerbe illő átverés-szála ellenére ígéretes, szórakoztató, az emberi kapcsolatokat már itt is értőn és elevenünkbe maróan boncolgató regény A huszonhetedik város.

Melynek középpontjában St. Louis és az ő hanyatlása áll. Egy város regénye – egyben az Amerikai Álom fésületlen kritikája. Nagyívű történelem, fényes dicsőség, dübörgő gazdaság, gáttalan terjeszkedés az egyik oldalon – radikálisan kettészakadó társadalom, képmutató kertvárosi középosztály, utcai bűnözés és drogkereskedelem a másikon. A kettő közt pedig mint egy pattanásig feszített húr, ott terpeszkedik a Diadalív. Jelképek és álmok feszülnek egymásnak, miközben főszereplőink, a diadalmas emlékmű építője, Martin Probst és a város frissen kinevezett indiai származású rendőrfőnöke, S. Dzsammu végzetes táncukat járják egymás körül.

Politikai csoportosulások, idegengyűlölet, gazdasági érdekek, titkosszolgálati műveletek, terrorizmus, drogláncon tartott prostik, lehallgatások, gyilkosságok – van itt minden, mint a búcsúban. A Franzen-i „kötelező külföldi szál” itt nemhogy az ajtónk előtt kopogtat, de az uralmat is átvette a városunkban – hogy a primitív de sikeres ingatlanmanipuláció mellett a város politikai irányítását is átvevő indiai betelepülőket vagy az ellenük minden létező előítéletükkel harcoló amerikai republikánus honpolgárokat éri-e nagyobb sikerrel a kritika, az bizony lapról lapra változik. Nem számoltam, de majd’ félszáz szereplő kergetőzik a lapokon, és bizony mindegyikük sáros, vagy legalábbis bűnösen naiv és megvezethető. Ez a gazdasági manipulációktól átitatott nagypolitika világa, ahol tisztának maradni nehezebb, mint szerencsejátékfüggőnek tisztán átvészelni egy Vegas-i kirándulást.

Franzen pedig gondoskodik róla, hogy mindenki szépen alaposan megmártózzon a fertőben. És leginkább itt bicsaklik a regény. Egyrészt túl sok a szereplő, túlságosan súlytalan és már-már karikírozottan vázlatos némelyikük, másrészt nem egyszer érezhetjük, hogy maga a szerző is elvész a saját machinációi közt. Olykor megvillan valami az érett szerző zsenialitásából, többnyire akkor, amikor szán időt és figyelmet a kulcsszereplők közti kapcsolatoknak, és nem egyszer sikerül itt is néhány mondattal úgy belénk marnia, hogy levegőt sem kapunk – de ezek vannak kisebbségben. Elmondhatatlanul örülök, hogy a túltolt politizálás és a thrillerbe burkolt rendszerkritika helyett az emberek felé fordult későbbi regényeiben. (Egyébként a Javítások és a Szabadság olvastán világosan látszik, hogy a társadalomkritika is hatásosabban átjön, ha a mikrofolyamatokból bontja kifelé és nem fordítva.)

Minden hibája ellenére érdekes látni, honnan indult napjaink egyik legfontosabb amerikai szerzője – hogy honnan tisztult le a Javítások brutális erejű családi drámájáig. Örülök, hogy olvashattam, rajongóknak egyértelműen kötelező, azért pedig külön hálásak lehetünk, hogy immáron a teljes szépirodalmi életmű hozzáférhető magyarul. Az viszont biztos, hogy a szerzővel való ismerkedésre nem ezt a regényt ajánlanám.


Kiadó: Európa
Fordító: Bart István

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...